Az államival azonos támogatás kapnak a katolikus intézmények

2013. október 21. 13:10
Az 1997-es vatikáni szerződés módosítását Semjén Zsolt és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius írta alá hétfőn.

Az államival azonos módon biztosítják a katolikus egyházi intézmények finanszírozását – ezt tartalmazza a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti korábbi megállapodás módosítása, amelyet hétfőn írt alá Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius Budapesten. Az eseményen részt vett Erdő Péter bíboros is. Semjén Zsolt az Országházban tartott ünnepélyes aláírás után kiemelte: a megállapodás kitér az adó egy százalékának a kérdésére, a katolikus felsőoktatás és a közgyűjtemények helyzetére. Emellett rendezik a római Pápai Magyar Intézet régóta húzódó ügyét is – jelezte. 

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese méltatta az 1997-es megállapodást, amely szavai szerint kiállta az idők próbáját. Megjegyezte: amikor olyan törvények, jogszabályok születtek, amelyek a megállapodással ellentétesek voltak, azokat az Alkotmánybíróság mind megsemmisítette. Kiemelte: a megállapodást azért kellett módosítani, mert a jogszabályi környezet alapvetően megváltozott. Példaként említette az új alaptörvényt, az egyházügyi törvényt és az oktatási törvényeket, továbbá az adójogszabályok változásait. Hozzátette, a bizottság a módosítás kidolgozásakor nagy munkát végzett, amiért Semjén Zsolt külön köszönetet mondott a magyar állam nevében. Az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes jelezte: a nemzetközi megállapodást törvényjavaslat formájában benyújtják az Országgyűlésnek, teljes egészében akkor lesz megismerhető.

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius kifejezésre juttatta az apostoli nunciatúra „örömét és megelégedettségét” a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti dokumentum ünnepélyes aláírásával kapcsolatban. Rámutatott: ezzel az aktussal zárult egy sokéves munka és „a végső megegyezésig tartó konzultációk” sora. Szólt arról, hogy az 1997-ben megkötött megállapodás módosításáról van szó „a Magyarország és a Szentszék közötti kiváló kapcsolatok jegyében”. 

Emlékeztetett arra: 1997-ben a szerződés „a kifejezetten vallásos intézmények közszolgálati tevékenységének finanszírozását” szabályozta. Úgy fogalmazott: kötelességüknek tartották a szerződés módosítását az új alaptörvény kihirdetése és az ezzel kapcsolatos megváltozott jogszabályi környezet miatt. Rámutatott: az egyház nem kér magának privilégiumokat, hanem „nyugodt körülmények között szeretné folytatni” évezredek óta zajló nevelő és szociális tevékenységét, „és örömmel látja, hogy az állam ezt elismeri és biztosítja hozzá a működéshez szükséges financiális eszközöket”.

Alberto Bottari de Castello megjegyezte, a szerződés aláírásának témáját „pozitív kommentárok kísérték” Áder János köztársasági elnök vatikáni látogatásakor is, a katolikus egyházfő pedig felhatalmazta őket arra, hogy aláírják a dokumentumot. Hozzátette: az apostoli nunciatúra örömét, elismerését és háláját fejezi ki mindkét delegáció tagjainak, és reméli, hogy a kölcsönös tisztelet és a közös munka jegyében lehet folytatni ezt a munkát. A nunciatúra külön köszönetet mondott Erdő Péter bíborosnak.

Az eseményen részt vett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja, Hölvényi György egyházügyekért felelős államtitkár, Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Soltész Miklós szociális államtitkár is.

A kormányfő tavaly júniusban hatalmazta fel a kabinet képviselőit a szerződés módosításának előkészítésére. Erdő Péter bíboros, prímás csaknem egy évvel ezelőtt, a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság budapesti ülése után azt mondta: a törvények változása következtében az egyezményekben is meg kell tartani azokat a garanciákat, amelyeket a rendszerváltozás óta adtak. Az esztergom-budapesti érsek akkor kiemelte, hogy az állami és az egyházi fenntartású intézményeket egyenlően kell finanszírozni.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egyházi iskolákban legalább olyan szinvonalú nevelés és oktatás folyik, mint az államiban.

tessék megnézni az egyházi középiskolákból továbbtanulók és a tanulmányi versenyeken részvevők esélyeit.

Ezért a leg természetesebb, hogy az állami részvétel ne legyen kisebb az ott tanuló gyermekek képzési költségeiből.

Nyilván nem véletlen, hogy nem kaptál választ.
Egyeseknek halvány lila segédfogalmuk nincs arról, hogy mit jelent az hogy "egyházi intézmények".
Számukra az, hogy "egyház" csak templomot jelent.

A nem katolikusok általában jól szoktak járni az ilyen megegyezésekkel, ezért támogatni szokták őket. Mert a katolikusokkal kötött megállapodás nemzetközi egyezmény rangját viseli, a felekezetközi egyenlőség meg alkotmányos alapjog, így a felekezetközi egyenlő elbánás két oldalról van bebetonozva. Kérdés, ellenvetés?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés