Ferenc pápa: Semmi diszkrimináció, semmi demagógia

2013. október 2. 7:20
Az az egyik nagy hibája a Szentszéknek, hogy túlságosan Vatikán-központú, miközben ez az „udvar a pápaság leprája – mondta Ferenc pápa a La Repubblicának adott interjúban. A pápa a szegénységet a „problémák problémájának” nevezte.

Az egyháznak kötelessége megnyílnia a modern kor előtt. Így fogom megváltoztatni az egyházat címmel megjelent írásban Ferenc pápa a napilap volt főszerkesztője Eugenio Scalfari kérdéseire válaszolt. A nem hívő újságíró már nyáron is kérdéseket tett fel a pápának, amelyekre az egyházfő szeptemberben válaszolt. Ferenc pápa mostani válaszai szerint a mai kor legsúlyosabb gondját a munkanélküli fiatalok és a magányos idősek elhanyagolása jelenti. Ez a pápa szerint nem kizárólag politikai-gazdasági kérdés, hanem egyházi is és az egyházban eddig nem volt eléggé tudatos ezeknek a drámai problémáknak a sürgőssége.

A Szentszéknek van egy hibája, hogy túlságosan Vatikán központú. A Szentszék a Vatikán érdekeit figyeli és ezekkel törődik, amelyek nagy részben még világi érdekek. A Vatikán központú látásmód elhanyagolja a bennünket körülvevő világot. „Én nem osztom ezt a szemléletet és mindent meg fogok tenni, hogy megváltoztassam” – fogalmazott Ferenc pápa az interjúban, amely egy időben jelent meg az egyházfőnek és a kúria és az egyház reformjával megbízott bíborosok vatikáni tanácskozásának kezdetével.

A pápa kijelentette, hogy az egyház vezetői gyakran önimádók voltak, udvaroncaik hízelgése és rossz tanácsadása befolyásolta őket. „Az udvar a pápaság leprája” – mondta Ferenc pápa. Elmondta, nem véletlen, hogy egyetlen egy elődje sem választotta a Ferenc nevet, amely a szegénység és a szeretet egyházát hordozza magában. „Ez a problémák problémája”: Szent Ferenc egy nem magával, hanem másokkal törődő szegény egyházat hirdetett. Azóta eltelt 800 év, de a misszionárius és szegény egyház ma is aktuális – tette hozzá a Szent Ferenc nevét választó pápa.

A kérdésre, hogy a 7 milliárdos világban másfél milliárd a keresztények száma és a hitüket gyakorló olaszok alig érik el a húsz százalékot, Ferenc pápa úgy válaszolt, hogy nem célja a hittérítés. „A hittérítés ostobaság, értelmetlen, meg kell ismerni, meg kell hallgatni a másikat” – jegyezte meg.

Az ateistákkal kapcsolatban a pápa úgy fogalmazott, hogy annak is van lelke, aki nem hisz benne. Hozzátette, vele is előfordul, hogy ha klerikálist lát, azonnal feltámad benne az antiklerikalizmus. A klerikalizmusnak semmi köze nem kellene, hogy legyen a kereszténységhez – jegyezte meg a világi politikai hatalomra törekvő irányzatról. Arra, hogy ki a legfontosabb szent, úgy válaszolt, hogy a szenteket nem lehet osztályozni, előbb tudja felsorolni a legjobb argentínai labdarúgó játékosokat. Végül a politikáról szólva úgy ítélte meg, hogy a vad liberalizmus nem tesz mást, mint erősebbé teszi az erőset és gyengébbé a gyengét. „Nagy szabadság, semmi diszkrimináció, semmi demagógia és sok szeretet” kell – hangoztatta Ferenc pápa.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ferenc pápa okos és jó, és rettentő bátor: szembe mer fordulni a mindenható Szentszékkel - csak rá ne fázzon szegény.

Én az "udvar a pápaság leprája" mondattal egészíteném ki a listádat, mivel azon akadtam fönn leginkább. De ilyen formában sima újságírói hamisítás.

Az MTI összefoglalásából csak úgy érthető, hogy a pápa a "lepra" szóval Vatikán egészére gondol, hiszen először a Vatikán reformjára vonatkozó gondolatait idézték, utána - mintegy összefoglalásként - ezt.

Az eredeti interjúban fordítva volt. Az első téma a vezetők, így az egyházi vezetők gyakori nárcizmusa, önimádata volt. Ennek kapcsán kerültek elő a hízelkedő talpnyalók, akikre a "lepra" szót használja. Utána tesz egy világos distinkciót, kimondja, hogy nem a Szentszék egészére gondol, majd rátér arra, hogy ugyanakkor a Szentszék is túlságosan Vatikán-központú, tehát egy államszervezet szemszögéből nézi a világot.

Szóval nem kérdés, hogy átfogó intézményi reformokat szeretne, de ezt nem azzal kívánja kezdeni, hogy a féléve megismert munkatársai összességéről mond egy durva sértést.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés