Magyarországra látogat a pápa

Ferenc pápa elfogadta Áder meghívását Magyarországra

2013. szeptember 20. 14:33
Magyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa, miután pénteki vatikáni találkozójukon elfogadta Áder János köztársasági elnök erre vonatkozó meghívását. A magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.

Áder János az egyházfőnek egy üveg vizet adott át ajándékba a mátraverebélyi forrásból. „Nem véletlenül: a Szentatyával az egészséges ivóvíz hiányáról és ennek szociális, egészségügyi, gazdasági, politikai és nem utolsósorban békét veszélyeztető összefüggéseiről beszéltünk” – mondta a köztársasági elnök az MTI-nek a pápai könyvtárszobában tartott találkozó után, amely a tervezettnél tovább tartott.

A köztársasági elnök a Mátraverebély-Szentkút kegyhely Szűz Mária-forrásából vett vizet adott át a pápának, aki ezzel a vízzel adta áldását magyar vendégére. Ferenc pápa egy vatikáni érmét ajándékozott Áder Jánosnak.

A pápa a megbeszélésen elfogadta az államfő javasolta magyarországi látogatás 2016-os időpontját. Abban az évben lesz Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója, aki az akkori Pannónia provinciából származott.

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez most akkor Cápa vagy Pápa látogatás lesz?

Emlékeim szerint valakik korábban Cápa látogatást emlegettek.

"De Orbán leszedte a keresztvizet a bandáról, amikor felszámolta a metodista egyázat"

Tájékozódj, mert ez égés.

Nincs felszámolva a Methodista Egyház, nem is volt egy percig sem. A többi 32 (és ezekhezcsoportosuló még jó pár) egyházzal együtt élvezi az összes "egyháznak" megjáró elöjogot.
http://www.metodista.hu/


Az Iványi által alapított és vezetett MET Egyház pedig szintén köszöni szépen, jó egészségnek örvend, szabadon éli hitéletét mint vallási közösség, szolgálja az Urat - országszerte hat (6) darab lelkes kis gyüliben.
http://www.metegyhaz.hu/

Én személy szerint inkább attól berzendkednék, ha ennek a kis lelkes, vidáman szakadár csoportosulásnak azért adták volna meg, csak úgy kapásból, az "egyház" státuszt, mert Iványi a miniszterelnök gyerekeit keresztelte.

Képzelem, hogyan sipítoztátok volna tele Ajrópát.

Szerinted ide csak a Dalai láma jöjjön, meg az aranysaruban járó kirgiz fősámán Etelközből?
Biztosan meg lenne a megyeri tömegbázisuk. A gárda talán kivonulna díszőrséget állni.

Pontosítva nem a víz arzéntartalma lépte át a határértéket, hanem a határértéket csökkentették uniósra.

Ez az Únió szégyene.

Tudod szarra csapni, meg csapra szarni nem mindegy.

Azt az arzénes vizet generációk itták, teljesen érthetetlen módon, 70-80 évig.

A nitrát az nem arzén, az arzén nem műtrágya.No-no.

Esteleg a római főrabbi, azt tetszene, gondolom.

Csak Ön is nyerhetne vele, Ferenc pápa az ilyen primitív emberek lelki felemeléséről sem mond le, mint Ön. S hát olvasva a hozzászólásokat, nincs egyedül. Ez a mai Magyarország szellemi színvonala. Bár azért bizakodom abban, hogy főleg csak az alja szólal meg az ilyen témák kapcsán.

Ivóvíz Tisza - cián, -Verespatak - a pópák nem hallgatnak a pápára, de háha mégis tudna segítséget nyújtani nékünk a drága

Szent Istvánt a sámán nem nyugtalanítja, mert tudja,szent koronája azért lett szent. mert pontosan olyan,mint a táltosok,sámánok fejdísze /abroncskorona, felül keresztpánt, oldalt, hátul csüngők/

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés