Balog: Az egyházi iskolarendszer bizonyított Magyarországon

2013. szeptember 9. 9:59
Az Emmi tárcavezetője szerint az egyházi iskolarendszer bizonyította, hogy itt olyan értékközvetítés zajlik, amely nélkül „Magyarország nem lenne az, ami a történelméből következően lehet”.

Ezt Balog Zoltán mondta a IV. kerületben lévő Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium tanévnyitó hálaadó istentiszteletén az iskola 10. tanévének megkezdése alkalmából szombaton a XV. kerületi, rákospalota-óvárosi református templomban. A tárca vezetője kifejtette: az egyházi iskolarendszer bizonyította, hogy itt olyan értékközvetítés zajlik, amely nélkül „Magyarország nem lenne az, ami a történelméből következően lehet”. Megjegyezte: a köznevelésért is felelős miniszterként bízik benne, hogy túl vannak azokon a vitákon, amelyek az egyházi iskolákról szóltak, arról, hogy a magyar kereszténység intézményei, közösségei milyen iskolákat tarthatnak és tartsanak fenn.

Balog Zoltán azt mondta: az egyházak nem egyszerűen valami papi szervezetek, hanem közösségek. Közösség nélkül pedig nincs Magyarországnak és a magyar nemzetnek jövője - rögzítette. „Olyan közösség nélkül, olyan emberek nélkül, akik képesek egymásra odafigyelni, akik képesek egymással szolidaritást vállalni. A közösség azt jelenti, hogy tudjuk, a köz java és az egyén előmenetele összetartozik. Nincs esélye annak az országnak, ahol mindenki úgy gondolja, az egyéni boldogságát úgy fogja megteremteni, hogy nem érdekli, az jó-e a többieknek” – fejtette ki.

A miniszter szerint ezt kell megtanulni, és ebben az egyházi iskolák, és a keresztény örökség nagyon fontos tanítómester lehet mindenki számára. Balog Zoltán hozzátette: a magyar iskolarendszer sokszínű, az állami mellett jelentős az alapítványi és magániskolák száma is, és az egyházi iskola az, amely a 90-es évek elején valóságos alternatívát jelentett. Ami sokszínű, abban ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyen valami közös, és ez nem más, mint a Nemzeti alaptanterv (Nat). A Nat jeleníti meg a közös nemzeti és kulturális tudásvagyont, amelyben benne van a korszerűség, benne van a 21. századi tudás, de ugyanakkor benne van az is, ami Magyarországot a múltban naggyá tette – mutatott rá, hozzátéve: ez az a közös alap, amelyre építhetünk.

Közös igenek nélkül, csak nemekből egy ország nem épülhet– fogalmazott Balog Zoltán. Kitért arra is, hogy a régi-új tantárgy, az erkölcstan nem szól másról, mint hogy tanuljuk azt, amit mindennap tanulnunk kellene, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a közös bennünk. Megjegyezte: próbálták azt a szégyent orvosolni, hogy a volt keleti blokk államai közül egyedül Magyarországon nem volt a tantervbe illesztett erkölcstan, etika óra. Jóra ugyanakkor nemcsak az egyház taníthat, hanem ez az iskola és mindannyiunk feladata is – fűzte hozzá a miniszter.

Idézve „a sötétségből világosság ragyogjon!” jelmondatot beszélt arról is, hogy szükségünk van arra, hogy tisztán lássunk a világban, ebben az országban és az a saját életünkben is. László Tamás (Fidesz-KDNP) XV. kerületi polgármester az egyházi iskolák fontosságát hangsúlyozta és felelősségét fejezte ki a közösségért. Jelezte: szeptemberben döntenek majd egy telekadományozásról, amelyen református templom épülhet, és szeretnének a XV. kerületben egyházi óvodát és iskolát is.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés