Amit Jézustól tanultam az önmegvalósításról

2013. augusztus 14. 9:58

Szikszai Szabolcs
Újragondoló
Mindenki majd beleroskad a nagy önmegvalósításba. Görcsösen igyekszünk kiteljesedni.

Megtanultam Jézustól, hogy önmagammá válni, és betölteni küldetésemet ebben a világban a mélység nélkül nem érhető el. A felfelé a lefelével kezdődik. A magasság a mélységen át vezet. Ha a halál árnyékának völgyében járok is nem félek, mert te ott is velem vagy. Nem vagyok magamra hagyva, mert Jézus értem vállalta a legmélyebb elhagyatottságot: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Szálla alá poklokra. Az elhagyatottság maximuma. Nem lehet ember elhagyatottabb, mint amennyire Isten fia volt a kereszten. Isten nélkül. A totális magány. Nem vagyok hajlandó könyökölni, fellökni, áttaposni, görcsölni és irigykedni. Hogy a legmagasabb a legmélyebb nélkül nem áll meg. Megtanultam, hogy aki a magasba vágyik, az nem kerülheti el a mélységet. Nincsen megdicsőülés bűnbánat nélkül. Nincsen felemeltetés alászállás nélkül. Nincsen önmegvalósítás önmegsemmisülés nélkül. Már értem, hogy miről beszélt Jézus, amikor azt mondta, hogy aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumiért, megtalálja azt. Magáról beszélt. A megváltó útról. Önmagam illúziója meghal a mélységben, hogy visszatérve végre önmagam lehessek: Isten gyermeke.

Minden út lefelé visz, ami a mennybe vezet. És minden út, ami mennybe törekszik, megspórolva a mélységet, kudarcra van ítélve. Golgotai kereszt feltámadás nélkül.

Hogy merre törekszel, örökéletre szóló kérdés.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés