A keresztyénség démonizálása

2013. június 24. 17:30

Köntös László
Reposzt.hu
Egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy a mai magyar társadalmi létet beteges pszichotikus jelenségek is kísérik.

A szerzőnek, Jakab Attilának, sikerül egy asztaltársaságba ültetnie Orbán Viktort, Adolf Hitlert, a történeti egyházakat, jelesül a katolikust és a reformátust, annak kapcsán, hogy Osztie Zoltán, belvárosi plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökének kezdeményezésére hálaadó szentmisét tartottak a kormányfő születésnapjára. A cikk egy feltételezett jövő leírása a múlt alapján értelmezett jelenből kiindulva. Együtt van itt minden: a valóban ördögi történeti előkép (habár az valahogy elfelejtődik kimondatni, hogy a náci ideológia alapvetően keresztyénségellenes volt), rávetítve a jelenre, s kivetítve a jövőre. A főszereplő a keresztyénség, amely megteremti a történelem démonikus folytonosságát. A történeti előkép pedig az, hogy Hitler miként került hatalomra egy katolikus párt segítségével, s aztán a keresztyénség miként vált később foglyává a náci hatalomnak. A szerző pedig arra figyelmeztet, hogy voltaképpen ez zajlik le ma is: az „Orbán-rezsim” keresztyén segédlettel elindult a náci Németország útján, de ha az egyházak, különösen a katolikus és a református idejében leválnak, még kikerülhetnek e démoni hatalom csapdájából.

A keresztyénség démonizálása módszertanilag tehát úgy történik, hogy a történelem egy valóban borzalmas szakasza egyetemes és időtlen értelmezési keretként van használva. A jelen nem más, mint a borzalmas múlt megismétlődése, mégpedig olyan erővel, hogy az meghatározza a jövőt is. E démonizáló vízióban nincs semmi árnyaltság, józanság és megfontoltság, mert hiszen „lényeglátó”. Ekként lehet azonosítani a történeti keresztyénséget, azon belül is egész egyházakat magával a potenciális rosszal. Ekként lehet a múlt valóban szégyenletes eseményeit univerzálissá növelve kiterjeszteni a jelenre, sőt a jövőre is.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gratulálok az elmélyült elemzéshez! A jelenség, amit a szerző szóvá tesz, hátborzongató.

Ilyen cikkek olvastán ávós kihallgatószobák jutnak az eszembe, és igazságukról meggyőződött hóhérok, akik szemében csak eltaposnivaló pondró vagyok a megvallott kereszténységemmel.

Az igazság az, hogy míg a nácizmus vizionált újjáéledésére igen kicsi az esély, pont, mert sokan végiggondolták, hogy mekkora zsákutca volt, akik meg nem gondolták végig, azok legalább kaptak a pofájukra, addig a kommunizmus bűneivel való szembenézés lényegileg elmaradt, és a kommunista fenevadak közöttünk vannak. Az idősebb generáció kiemelt nyugdíjjal, a középgeneráció eltitkolt ügynöki múlttal, az ifjabbak gondos szubkulturális neveléssel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában