Ferenc pápa szerint botrány, hogy milliók halnak éhen

2013. június 20. 16:10
A nemzetközi élelmiszerelosztás kiegyensúlyozását sürgette Ferenc pápa csütörtökön, amikor a Vatikánban fogadta az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tagjait.

Az egyházfő „igazi botránynak” nevezte, hogy a világon milliók halnak éhen még mindig, miközben köztudott, hogy a megtermelt élelem „elegendő mindenki számára”. Ferenc pápa kijelentette, számtalan kezdeményezés és megoldás lehetséges a bolygónkon tapasztalható alultápláltság leküzdésére és a termelési mennyiség emelése nem az egyetlen járható út.

A FAO Rómában tanácskozó 38. közgyűlésének tagjait és Jose Graziano de Silva FAO-főigazgatót fogadva a Vatikánban az argentin pápa spanyolul mondott beszédében megoldást sürgetett arra, hogy ne mélyüljön tovább a szakadék „azok között, akiknek van miből megélniük és azok között, akiknek a morzsák jutnak”. Hozzátette, meg kell fékezni az élelmiszerárakkal való spekulációt: a „táplálék nem fogyasztási cikk” – jelentette ki. Az egyházfő hangsúlyozta, a jelenlegi globális gazdasági válság nem lehet kifogás arra, hogy ne adjunk többet a szegényeknek. Ferenc pápa úgy fogalmazott, túl kell lépni a másik sorsa iránti közömbösségen, „elég volt abból, hogy elfordítjuk a tekintetünket”.

A pápa „szívből jövő nyitást” sürgetett a FAO részéről is és azt szorgalmazta, hogy a szervezet minél gyorsabb reformmal igazságosabban, áttekinthetőbben, hatékonyabban működjék.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés