Hölvényi: Tényként kell elfogadni az egyházak évezredes értékteremtő munkáját

2013. június 19. 11:56
Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár szerint tényként kell elfogadnia „az egyházak évezredes értékteremtő munkáját, közösségteremtését és a nemzet szolgálatát” mindenkinek, legyen akár vallásos meggyőződésű vagy éppen ateista.

Az államtitkár Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek az egyházak működését érintő, és szerinte mélyen sértő kijelentésére reagált az MTI-nek hétfőn elküldött közleményében. Úgy fogalmazott: ez a terület nem válhat a mindennapi politikai küzdelmek színterévé, mert „ez az a szint, ahová már nem szabad lesüllyedni. Aki pedig mégis megteszi, az önmagát rekeszti ki”. Utalt a Szentírás szövegére is, miszerint „ne ítélj, hogy ne ítéltess!” A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) bocsánatkérésre és a közéletből való azonnali visszavonulásra szólította fel hétfőn Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt. A kisebbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a volt miniszterelnöknek nem csak minden jóérzése és tisztánlátása, de a realitáshoz való minden kapcsolata elveszett, amelynek legszebb példája a vasárnapi, Nagy Imre egykori házánál mondott beszéde.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi rendezvényén, Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori rózsadombi házánál a baloldali erők összefogását sürgette. Beszédében Orbán Viktorra utalva kijelentette: „hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által (...) lopja a szabadságot”. A volt miniszterelnök szónoklatában többször is visszatért Orbán Viktor és kormánya kritikájára, amíg a maga őszödi beszédét a megtisztulás, egy új korszak kezdeteként jellemezte.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gyurcsány szenvedélyes beszéde nem páratlan a világtörténelemben: Hitler tudta így magával ragadni a hallgatóságot, de őrajta még akkor nem jelentkeztek az őrület jellegzetes vonásai.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában