A pápa levélben köszöntötte aranymiséjén Bosák Nándor püspököt

2013. június 19. 12:08
Ferenc pápa levélben köszöntötte Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus megyés püspököt abból az alkalomból, hogy ötven éve szentelték pappá, és II. János Pál pápa húsz éve nevezte ki az akkor megalapított egyházmegye püspökévé.

A pápai üzenetet - amelyben Ferenc pápa felidézte Bosák Nándor papi és püspöki szolgálatának jelentősebb állomásait - szombaton a debreceni Szent Anna-székesegyházban tartott aranymisén ismertették. „Amikor pappá szenteltek, sajátos lelki karaktert kaptál, és az isteni javak kiosztója lettél” – írta üzenetében Ferenc pápa, majd Bosák Nándor papi szolgálatának méltatása után kifejtette: „tiszteletreméltó elődünk, Boldog II. János Pál pápa rád figyelve, előrelátó elhatározással, 20 évvel ezelőtt kinevezett az újonnan alapított Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki székébe. Az a szándék vezette, hogy amit magad is végeztél, amit másoknak tanítottál, az új egyházi közösségben kiváló módon megvalósítsd.

Örömmel értesültünk arról, hogy egyházmegyédet vezetve igazi emberségről, nemes egyszerűségről és papi lelkületről tettél bizonyságot, és úgy irányítod az egyházmegye közösségét, hogy az Úr ottani kisded nyája, akiknek vezetője lettél, megmutatja az evangélium gazdagságát azok előtt is, akik nem tartoznak a katolikus egyházhoz” - írta Ferenc pápa. Levelében apostoli áldását adta a püspökre, egyházi közösségére és a jubileumi szentmise résztvevőire. A zsúfolásig telt székesegyházban ott voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, az egyházmegye papjai, s köszöntötték a jubiláló püspököt a görög katolikus egyház, a Magyarországi Református Egyház és Debrecen város vezetői is.

Seregély István nyugalmazott egri érsek - aki 20 évvel ezelőtt Paskai László bíboros oldalán Tempfli József nagyváradi megyés püspök mellett társszentelőként vett részt Bosák Nándor püspökké avatásán - a főpásztorok nevében Bosák Nándor papi hűségét méltatta, csakúgy, mint Veres András szombathelyi megyés püspök, aki kijelentette: az ember hűségének alapja Isten hűsége, aki hűséget fogad, Isten segítségében bízik. A görög katolikusok nevében Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyés püspök, a Magyarországi Református Egyház nevében Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a zsinat lelkészi elnöke, az egyházmegye papsága nevében Pásztor Károly pápai prelátus köszöntötte Bosák Nándort.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a jubiláló püspök személyében Debrecen díszpolgárát is üdvözölte, megjegyezve: nem azért lett díszpolgár Bosák Nándor, mert ő az egyházmegye első püspöke, hanem azért az odaadó munkájáért, emberségéért, amit különböző területeken, például az egyházi oktatás fejlesztése terén végzett. Köszöntötték püspöküket az egyházmegye hívei és intézményeinek dolgozói is.

Bosák Nándor köszönetet mondva - amint fogalmazott: „az utolsó szó jogán” - felidézte papi jelmondatát: „Krisztus szeretete sürget minket”. Ő maga ezt kissé átalakította: „Krisztus szeretete sürgessen minket” - mondta, hozzátéve, hogy tényleg mindig érezte ezt a sürgetést, amely „a feladatokhoz megadta az indítást”. „Isten megőrizte bennem a hitet, az optimizmust s a képességet hinni abban, hogy a jónak mindig nagyobb ereje van” - zárta szavait Bosák Nándor, majd aranymisés áldásban részesítette a jelenlévőket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés