Nyitás a katolikus egyházban

2013. május 20. 9:55

Hörcher Ferenc
Mos Maiorum
Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros is az újdonságokra való nyitottságot hangsúlyozta pünkösd ünnepe kapcsán.

„Egy új pápa szükségszerűen új szellemet is hoz az egyházi vezetésbe. Nem véletlenül mondott le XVI. Benedek: nyilvánvalóan épp azért állt félre, hogy az újdonság számára nyissa fel a kapukat. S nem véletlenül döntött úgy a pápaválasztó konklávé sem, hogy egy új földrészről választ pápát az egyháznak. Az egyházi vezetésben a jelek szerint megérett a döntés: az újdonságnak nem szabad az útjába állni.

Ilyen szempontból teljesen egy irányba mutatott Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros pünkösdi beszéde: az újdonság jelentőségére és szükségességére hívták fel a figyelmet az ünnep kapcsán. Ferenc pápa abból indult ki, hogy amikor az apostolokat eltöltötte a Szentlélek szétáradó kegyelme, valami olyan új érzés kerítette őket hatalmukba, amiről korábban mit sem sejtettek. Pedig az újdonságtól az ember – természeténél fogva – félni szokott. Őket azonban hitük ereje s az isteni kegyelem hozzásegítette az újdonság elfogadásához. Ám kérdés, hogy mi, kései utódok fel vagyunk-e készülve az újdonságra. Ehhez szerinte nekünk is arra a radikális ráhagyatkozásra van szükségünk, amely az apostolokban volt meg: hogy elfogadjuk az újdonságot. »Ha a Szentlélek látszólag felfordulást kelt az egyházban a karizmák és ajándékok különbözőségeivel, mindez az ő működésével nagy gazdagságot okoz, mert a Szentlélek az egység Lelke, ami nem uniformizálást, hanem összhangot jelent.« Legyünk tehát készek a Szentlélek felforgató tevékenységére!

Ám azt is hozzáfűzte rögtön, hogy mindez nem jelentheti a partikularizmust, az elzárkózást az egyházon belül, még ha meg is vagyunk győződve róla, hogy a mi közösségünk jár a helyes úton. Másfelől pedig azt is megállapította, hogy az egység emberi megteremtésére igyekvő görcsös akarat az uniformizálás veszélyét hordozhatja magában.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az új pápa egy kataszrófa. Benedek gyakorilatilag múzeumként üzemeltette az egyházat és ez volt a lehető legtöbb, amit a 21. században ki lehetett hozni belőle.

A Szentlélek nem felforgat, hanem átformál. A felforgató az a diabolosz.

Válaszok:
Horkay Hörcher Ferenc | 2013. május 20. 12:52

Ha rabbis cikk lenne és ezt írná be valaki amit te most nem győznének tüzet okádni rá az erre érzékenyek. Pedig megtörtént eset alapján ugyanannyi alappal írhatná, hogy ízléstelen és hazug általánosítás volna az viszont igaz.

Szánalmas kis életed van!

Látom hagynak netezni és igazuk van, így kevesebb lehet veled a baj!

http://www.youtube.com/watch?v..

:D

Vajon sikeres lehet-e az átformálás - némi - felforgatás nélkül? A nyugalmi helyzetből való kimozdulást érti rajta Ferenc pápa.

üdv,
HF

"Amióta a Vatikán kiszakadt a XI. században az Egyházból"

ezt kifejtenéd, ha kérlek?

Akárhogy is gondolkozom, nem értem a dolgot.

Köszönöm!

Légy erős, ha szerinted Jézus Krisztus valóságos Isten, akkor Te is lábbal tiprod a tízparancsolatot, legalább annyira, mint az ortodoxok és a katolikusok.

Legalábbis gondolom sejted, hogy a "faragott" az egy példa, ami általánosabb tiltásra utal. Festett képet sem szabad készíteni, és bármi emberi valóságot sem szabad Istenként tisztelni. Pl. egy élő embert sem.

Ja, hogy föltámadt a halálból, és ezzel az Atya igazolta? Igen, ezt én is vallom. Egy valóságos, így pl. valóságosan ábrázolható ember föltámadt a halálból, és ezzel bebizonyította, hogy Ő és az Atya egy. Akkor ezzel az eseménnyel lényegesen megváltozott az ószövetségi tízparancsolat értelmezési kerete. Ugye jól sejtem, hogy ugyanilyen megfontolásból nem a teremtés napját ünnepled Istentisztelettel és munkaszünettel szombaton, ahogy a Tízparancsolat előírja, hanem Isten legnagyobb tettét, a Föltámadást a hét első napján, vasárnap?

Te már csak tudod, hogy mi utálatos Isten előtt!
Mikor konzultáltál vele? Még a véleményedet is kikérte ugye? Na mesélj!

A jó öreg Damaszkuszi Szent János szerint a döntő változás a Tízparancsolat óta, hogy Jézus Krisztusban Isten emberré lett. Ha emberré lett, akkor ábrázolhatóvá lett, mert az emberek ábrázolhatóak.

Szent János egyenesen azt fejtegeti, hogy aki nem akarja Jézust ábrázolni, az lényegében Isten emberré levésének valóságát tagadja.

Namost, ebből a logikából közvetlenül nyilván nem következik, hogy az Atya és a Szentlélek is ábrázolhatóvá lett, de az igen, hogy a Tízparancsolat eredeti tiltását újra lehet gondolni pl. olyan Szentírási szakaszok fényében, hogy "aki engem lát, látja az Atyát is". Az Isten olyan személy, amilyennek Jézus Krisztusban megmutatja. Pl. "Atya". A szakállas idős férfi egyszerűen erre a - Jézus által adott - névre utal.

Tényleg, ugye jól tudom, hogy a reformátusok is vasárnap ünneplik az Úr napját, kb. hasonló logikával átértelmezve a Tízparancsolatot, mint amit Damaszkuszi Szent János is fejteget.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában