A szeretet mellett teszünk tanúságot

2013. március 25. 8:24
Anga-Kakszi István
Evangélikus.hu
Társulatunk nevében hordozza feladatát, az evangélium, azaz az örömhír hirdetését színházi eszközökkel, a színház eszközével.

„– Az Evangélium Színház nemcsak Magyarországon belül, hanem az országot övező magyarlakta településeken is rendszeresen fellép. Milyen szellemisége van a színháznak?

 Erre a kérdésre a színház doyenje, Udvaros Béla tudná a legautentikusabb választ adni. Ő az elmúlt két évtizedben az Evangélium Színház szíve és motorja volt, s nevével az Evangélium Színház neve mintegy összeforrt. Az Evangélium Színház 1990 óta létezik, az evangélikus, a református és az unitárius egyház jóvoltából. A színházat protestáns, keresztyén és magyar szellemiségűnek nevezem. Évente hagyományosan két bemutatónk van. A tavaszi virágvasárnap, az őszi a reformáció emléknapján. Idén majdnem megtörtük ezt a nemes hagyományt, mert a tavaszi bemutatónk virágvasárnap előtt egy nappal Sopronban lesz. A Csíksomlyói magyar passiót a Soproni Petőfi Színházzal közösen fogjuk bemutatni. Az Evangélium Színház budapesti közönsége kedvéért virágvasárnap a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében Silentium – a csendtől a szóig címmel, egy pódiumjátékot fogunk bemutatni Wass Albert életművéből. Az előadás ingyenes. Ez magáért beszél a szellemiségről, mint ahogyan az is, hogy idén Pataki András rendezésében bemutatjuk Sík Sándor István király című drámáját és Udvaros Béla rendezésében Az ember tragédiáját, egy sajátos, öt szereplős feldolgozásban.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés