Pápa, egyház, Európa: egy elbukott reformkísérlet

2013. március 19. 17:09

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Hiába minden elméleti tudás, széles látókör és jó szándék – csak fontolva haladással lehet előrébb lendíteni nemzetek, egyházak és kontinensek ügyét.

Pápaválasztás Európa és az Egyház válságának árnyékában? Szigorú északi technokraták és a régi kerékvágáshoz ragaszkodó déli népek szembenállása? Összefogás helyett széthúzó Európa az előretörő Kelettel szemben? Közel ötszáz éve, a maihoz hasonló körülmények között egy széles látókörű, de szokatlan pápa küzdött Európa összefogásáért és a hit egységéért – mindhiába.

Meglepetés történt 1522 januárjában, amikor Medici X. Leó halála után a konklávé egy szokásos olasz helyett holland bíborost választott pápának. VI. Hadrián egy utrechti asztalos fiaként született Adriaan Florenszoon Boeyens néven. A leuweni egyetemen doktorált teológiaprofesszor Rotterdami Erasmust, majd a leendő V. Károly császárt is tanította – amivel spanyolországi bíborosi rangot szerzett. Ekkorra azonban már tűrhetetlen mértékű nepotizmus, korrupció, pénzpocsékolás és világi élvezetek jellemezték az Egyház vezető köreit, amire válaszul Luther megfogalmazta 95 pontját. A protestáns mozgalmak megállíthatatlanul terjedtek, miközben Európa hátában Magyarországtól Máltáig a törökök képviselte iszlám fenyegetett. Európa uralkodói azonban az összefogás és a veszély közös elhárítása helyett az egymás közötti rövid távú játszmákra – akkoriban zsoldosháborúkra – koncentráltak.

VI. Hadrián világosan látta az Egyház és Európa meghasonlottságát. Az Egyház reformja és a törökök elleni keresztes hadjárat volt a két legfőbb célja. Pénzügyi megszorításokat vezetett be a túlköltekezéshez szokott pápai udvarban, új adókat vetett ki, és rendet akart tenni a burjánzó bürokráciában. Megindító őszinteséggel és bűnbánattal kereste a párbeszédet a protestáns vezetőkkel is. A nürnbergi birodalmi gyűlésre azt üzente: „Mindnyájan letértünk az igazság útjáról, és sok idő óta nem akadt közöttünk egy sem, aki a jót cselekedné. (...) Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a római udvart, amelyből talán a baj szerteáradt, megreformáljuk. (...) Nem uralomvágyból akarunk kormányozni, sem rokonaink gazdagítására, hanem, hogy visszaadjuk a szent Egyháznak, Isten mátkájának korábbi szépségét”. A pápát „megkoronázott szamárnak” bélyegző, nyakas Luthert és követőit azonban már nem lehetett sem szép szóval, sem fenyegetéssel visszatéríteni az egyház kebelére. VI. Hadrián pápaként megpróbált a császár és I. Ferenc francia király között is egyensúlyozni, de ezzel elvesztette Európa két leghatalmasabb világi urának bizalmát.

A keresztes hadjárat terve így meghiúsult, de Hadrián Rómában is elvesztette támogatóit. Az egyházfő takarékosságát fösvénységnek címkézték, idegenségét korai nacionalista szólamokkal gúnyolta a köznép, az előkelők pedig műveletlen barbárnak titulálták. A józan, jó szándékú holland professzor elveszett a mediterrán közállapotok, lazább erkölcsök és az európai nagypolitikai játszmák útvesztőjében. „Nem törekedtünk a pápai méltóságra, és szívesebben fejeztük volna be napjainkat a magánélet magányában” – írta nürnbergi levelében VI. Hadrián, aki végül alig másfél év pápaság után magányosan, hivatala és felelőssége terheitől összeroskadva hunyt el 1523-ban. Utána II. János Pálig újra csak olaszokat választottak pápának, visszajöttek a reneszánsz egyházfők minden erényükkel és vétkükkel. A protestánsok nem tértek vissza többé Róma egyházába, kitört a német parasztlázadás és az itáliai háború. Pár év múlva pedig elesett a kereszténység védőbástyája, Magyarország.

A holland pápa elbukott reformkísérlete több szempontból is tanulságos példa lehet minden európai döntéshozónak. Hiába minden elméleti tudás, széles látókör és jó szándék – csak fontolva haladással, a vezetők és a tömegek egymásra hangolódásával, okos szövetségek építésével lehet lassú lépésekkel előrébb lendíteni nemzetek, egyházak és kontinensek ügyét. Ahogy Hadrián nürnbergi levelében Arisztotelészt idézte: „Minden hirtelen változás veszélyes az államszervezetre”. Hadrián végzete azonban a szűk látókörű, maradi vezetőket (akár világiak, akár egyháziak) is figyelmeztetheti: ha nem veszik észre az idők jeleit és azok hírmondóit, menthetetlenül szétforgácsolódik világuk.

*

A cikk eredetileg a Heti Válasz Tájoló rovatában jelent meg

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pedig neki is megvolt a kétharmad anno...

Egy pápa elsősorban Isten akaratát kell/ kellene keresse és véghezvigye. Imádságos, karizmatikus lélekkel ez megvalósítható. Az tévelyeg aki a maga feje után megy, akinek az emberi bölcsességé az utolsó szó. Egy pápa nem ilyen kellene legyen, mert ő nem politikus. Ha viszont azt a szerepet veszi magára és anyósülésre ülteti Istent, akkor a végeredményen nincs mit csodálkozni.

Imádkozzunk, hogy Ferenc pápa engedje kormányhoz ülni az Urat. :)

Mindenesetre első eset, hogy az ATV pozitív színben tüntet föl két jezsuitát. Most akkor örülünk, nem?

Szabadságot adott és komolyan is gondolta. Ezért tudunk mi emberek hibát hibára halmozni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés