Női katolikus papok

2013. március 17. 18:03
Katekéta
Militia Christi
Még a leginkább reformer pápa sem fogja engedni nők pappá szentelését. De miért?

Jézus Krisztus egyértelművé tette, hogy Őbenne nincsen különbség férfi és nő között. Ezt a jogegyenlőséget a katolikusok is elismerik, de ebből nem következik az, hogy az egyházi szentséget is mindkettőnek éppúgy ki lehet szolgáltatni. Az elhívás az Egyház szolgálatára nőket is érint, és nekik is van lehetőségük segíteni a Katolikus Egyházat. A szentségek (különösen a karakterszentségek) azonban nem személyiségi jogi kérdések, mert per definitionem látható módon Isten láthatatlan kegyelmét közvetítik. Ez a szentség, melyet Krisztusban lehet csak értelmezni. Egy Krisztus-kozmoszon kívül élő ember számára értelmezhetetlen, hogy mi mit értünk szentség alatt, s ezért tűnik úgy, hogy a nők papi szolgálatát támogatók valójában alapvető teológiai ismeretek hiányában vannak.

Mindezt annak kapcsán tartottam fontosnak elmondani, hogy a sajtóhírek szerint a minap az olasz rendőrség a Vatikában előállított egy nőt, aki magát (és ezáltal a média is őt) katolikus papnőnek nevezte, s évek óta miséztet. Tüntetett azért, hogy az új pápa engedélyezze nők pappá szentelését. Szomorú dolog ez, mert a katolikus hit alapjaival áll szemben, s ezért kérdéses, ő hol tanulta a hittudományt. A hölgy szerint körülbelül százötven női pap van a világon, ami egyébként egyházjogi nonszensz: az érvényes papszentelés kézrátétellel történik. Minden ma élő, rendesen felszentelt pap visszavezethető Krisztusig, aki maga is így tette apostolaivá a tizenkettőt, s azóta is csak így veheti föl valaki az egyházi rend szentségét. Érvényes módon semmiképpen sem kaphatták meg egy püspöktől sem ezt a szentséget. (Előfordulhat, hogy egyes püspökök érvénytelen papszenteléseket tartanak, egy afrikai például néhány éve házas embereket szentelt pappá. Többszöri figyelmeztetés után kiközösítette az Egyház. A XX. században kiközösítettekről egy későbbi cikkben írok majd.)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Olyan felekezetben, amely nem vallja az apostoli jogfolytonosságot, én sem értem a női lelkészek szentelésének a tilalmát. A keresztség szintjén Jézus Krisztusban nincs többé férfi vagy nő. Viszont apostolnak a tanítványai közül valóban csak férfiakat választott ki Jézus. Tehát ha a papi/lelkészi szolgálat az aposotolok kiválasztásához kapcsolódik, akkor indokolt a nők kizárása. Ha a papi/lelkészi szolgálat a megkeresztelt, és a bibliában elmélyült hívek joga, akkor ebből kizárni a nőket, az szimpla diszkrimináció.

Ha arra gondolsz, hogy "a nők hallgassanak a gyülekezetben", akkor azt kell mondanom, hogy ennek semmi köze a lelkészi szolgálathoz.

Ha már, akkor leginkább a Szent Pál korabeli asszonyok tanulatlanságához van köze, és ahhoz, hogy ebből következően a férjük farvizén igyekezhettek érvényesülni. A korabeli keresztény társadalmi életben nyilván provokáltak egy csomó fölösleges vitát. Lásd még Evódia és Szüntüche esetét a Filippi levélből.

Szóval ha nem venném komolyan az apostoli szukcessziót, nekem bizony semmi kifogásom nem lenne a női lelkészek ellen, és nincs is kifogásom egyházamban a különféle vezető beosztású, vagy akár kifejezetten prófétai karizmájú hölgyek ellen, mint amilyen mondjuk Teréz anya volt legutoljára.

Azért nehéz ezt veled megvitatnom, mert számomra nyilvánvaló, hogy a címzett gyülekezetek lelkipásztori jellegű feladatait Szent Pál megbízására hivatkozó férfiak látták el. Ezek a férfiak pedig Szent Pál vértanúhalála után, ami a levél megírása után pár évvel bekövetkezett, egyházi címként kezdték használni Páltól kapott felügyeleti megbízásukat ("episzkoposz" - vö. Fil 1,1), és maguk is episzkoposzokat avattak a különféle gyülekezetek élére. Szóval elindult az apostoli szukcesszió.

Namost, miután meggyőződésem szerint így nézett ki az egyház, számomra nyilvánvaló, hogy a nők episzkoposzi megbízása Pálban föl sem vetődött, és a "nők hallgassanak a gyülekezetben" szükségképpen egy közösségi konfliktushelyzetet szabályozott a keresztény családok között.

Mondjuk elmélyedve a témában, lehet, hogy katolikusként ehhez speciel nem kellett volna hozzászólnom :-) Annyira másképp nézem az ősegyházat, mint azok, akik egy mai presbiteránus modellt vetítenek vissza, hogy szükségképpen nem tudok érvényesen beleszólni egy presbiteránusok közötti vitába.

De nem is voltak presbitérium-jellegű vezető testületek. Episzkoposzok voltak minden falu élén, társadalmi helyzetük nagyjából megfelelt egy plébánosénak (de nem volt püspökük, ők maguk voltak a püspökök), és vitathatatlan vezetői voltak a közösségüknek. Egy mai református lelkész az munkavállaló, a presbitérium pedig munkaadó. Ez teljesen idegen az ősegyháztól.

A rendszer központosítása metropóliákra (érsekségekre) és patriárchátusokra valóban későbbi fejlemény, de elég szükségszerű. Enélkül teljesen szétszakadt volna a hitegység, és pl. a Szentírás sem tudott volna kialakulni. Mármint a nagyjából egységes döntés arról, hogy mely iratok a szentek.

A nagy, egész régiókat magukba foglaló egyházmegyék kialakulása pedig a kora-középkorhoz, és a kereszténységbe betérő barbár társadalmakhoz kapcsolódik, és mint ilyen, nem szükségszerű modell. Ugyanakkor előnyei is vannak, pl. a papképzés megszervezése terén, meg ilyesmik.

Azért nem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha egy episzkoposz egy egész életet leél a maga falujában, és soha nem kaphat más beosztást, mert nincs, kitől kapja. Nüsszai Szent Gergely pl. egész életében panaszkodott arra a porfészekre, amelyet barátja, Nazianzoszi Szent Gergely rábeszélésére elfogadott.

Dehogynem: a Szentlélek irányította azt a folyamatot, ahogyan a helyi egyházak episzkoposzai összefogtak, világegyházzá szerveződtek, és többek között egy egységes Szent iratgyűjteménnyel is megajándékozták a világot.

Azt pedig természetesen nem tagadtam, hogy a "presbiter" bibliai szó. Nem véletlenül használják magukra a katolikus papok.

Azt tagadom, hogy a nagyobb városokban már akkor megjelenő presbiteri szervezetek valaha irányították volna az episzkoposzaikat, ahogyan az ma nálatok mindennapos.

Max. annyit fogadok el, hogy az episzkoposz halála után apresbitériumok tagjai választottak maguk közül új episzkoposzt. Kb, ahogy a pápaválasztás esetében most is jól megfigyelhetted.

Dehogynem: a Szentlélek irányította azt a folyamatot, ahogyan a helyi egyházak episzkoposzai összefogtak, világegyházzá szerveződtek, és többek között egy egységes Szent iratgyűjteménnyel is megajándékozták a világot.

Azt pedig természetesen nem tagadtam, hogy a "presbiter" bibliai szó. Nem véletlenül használják magukra a katolikus papok.

Azt tagadom, hogy a nagyobb városokban már akkor megjelenő presbiteri szervezetek valaha irányították volna az episzkoposzaikat, ahogyan az ma nálatok mindennapos.

Max. annyit fogadok el, hogy az episzkoposz halála után apresbitériumok tagjai választottak maguk közül új episzkoposzt. Kb, ahogy a pápaválasztás esetében most is jól megfigyelhetted.

Ez messzire vezet, igazából egy igeértelmezésből indultunk. Számomra azért nyilvánvaló, hogy a "nők hallgassanak a gyülekezetben" nem a gyülekezetvezetési/lelkészi feladatra vonatkozik, mert az is nyilvánvaló számomra, hogy Szent Pál fejében sose fordult meg, hogy egy nőt presbiterré vagy episzkoposszá válasszon ki.

Namost, az viszont ezek után nem biztos, hogy ez az én pregnánsan katolikus véleményem bármit is hozzáad a protestánsok egymás közötti vitáihoz. Hogy hogyan kell egy olyan keresztény felekezetet vezetni, ahol se az esetleges modern episzkoposzok, se a modern presbiterek nem hivatkoznak apostoli eredetre, azt nem tudom. De valószínűnek tűnik számomra, hogy egy ilyen modern helyzetben a nők kizárása a gyülekezetvezetésből, az sérti a férfiakkal egyenlő méltóságukat, és ennyiben igeellenes.

Mondjuk ez így nagy bunkóság volt. Remélem, édesanyádnak akkor is beszámolsz viselt dolgaidról (pl. erről a beírásról), amikor éppen menstruál.
Hasznos lenne lelked üdvössége szempontjából, csak biztatni tudlak!

Az viszont szociológiai tény, hogy a "lelkész-szakma" erősen ki van téve a nőiesedésnek. Azok a szakmák nőiesednek el könnyen, amelyekbe relatíve könnyen vissza lehet térni pár év gyermeknevelés után. A "lelkész-szakma" ilyen, mert a lelkészek emberekkel dolgoznak, nem kütyükkel, és az emberek nem változnak annyit, mint a kütyük.

Szóval az a tippem, hogy ha a katolikus egyház belevágna a nők pappá szentelésébe, olyan 100 éven belül annyi férfi pap maradna, ahány férfi tanár van ma.

Ugyanez a tippem a protestáns lelkészek/lelkésznők hosszú távú arányáról.

Te úgy olvasod Péter levelét, hogy a presbiterek legeltessék az Istentől rájuk bízott episzkoposzt? Mert én akárhogy is erőltetem a szemem, leginkább "nyáj"-at látok.

Az egyetlen, ami fölvethető, hogy Péter a "presbiter" és az "episzkoposz" szót szinonimaként kezeli. Miután presbitériumok csak a nagyobb városokban jelentek meg, és miután az egyház hatalmas vidékein a papságnak csak egy, püspöki szintje volt, ez reális Bibliaértelmezés lehet. Az egy püspököt időnként episzkoposznak, időnként presbiternek nevezték.

Azt tudom neked mondani, hogy az Ókorból nem tudunk olyan egyháztartományról, ahol a presbitériumok irányították volna az episzkoposzt.

Természetesen lehetséges, hogy a bibliai korban még így volt, de azután mindenhol, tehát az összes egyházban történt egy dokumentálatlan episzkopális fordulat, csak nem valószínű.

Tanítvány: Mester, mi a fő parancsolat?
Jézus: Nőt ne engedjetek a papi pályára!
Én ugyan nem egészen így emlékezem, de ha sokan mondják, biztosan igazuk van.
/II. János Pál: "A kereszténység lényegét sérti, aki nőket szentel pappá"/

Hát, te mondtad, amikor az 1Pét 5,2-re hivatkozol annak igazolására, hogy az ókori presbiteri szervezetek irányították az episzkoposzaikat.

Az irányításnál már mégiscsak biblikusabb szó a "legeltetik" - nem?

Az igazság az, hogy az 1Pét 5,2 semmit nem mond a presbiterek és az episzkoposzok viszonyáról, leginkább azért, mert nem említ episzkoposzokat.

Azt hiszem, a levél írójának nyelvhasználatában említett presbiterek se a mai református értelemben vett presbiterekkel (tehát egyháztanácstagokkal), se a katolikus értelemben vett presbiterekkel (tehát katolikus papokkal) nem azonosak, hanem a szöveg a lehető legáltalánosabb értelemben az egyházi vezetőket figyelmezteti arra, hogy egyrészt ne hanyagolják el a rájuk bízottakat, másrészt meg ha teszik a dolgukat, ne haszonlesésből, és ne dicsőségványból tegyék.

Mind a három teljesen jogos és összefüggő figyelmeztetés: sokan vannak, akik egyrészt lóvéért és presztízsért pöffeszkednek egyházi állásokban, másrészt meg, ha se lóvé, se presztízs, hagyják a csudába az egészet, és mindenféle hobbikkal kezdenek foglalkozni.

Péter erre az ezek szerint elég ősi jelenségre reagál, nincs értelme ezt a figyelmeztetést elhanyagolni, és mást, pl. egyházszervezeti útmutatást belelátni a dologba.

Egyházszervezeti útmutatásként leginkább annyi látszik, hogy Péter szerint a lelkipásztori figyelem az egy személyes vezetőtől kell jöjjön a nyáj felé, tehát katolikus szóhasználat szerint monarchikus.

Már ne haragudj, de akkor egyáltalán nem értem, mit akartál mondani a 2013. március 20. 09:21 hozzászólásod első két bekezdésében.

Mondjuk erős élményem volt a ref. egyház működéséről, amikor még valamikor a kilencvenes évek elején Erdélyben bicikliztünk, és egy idő után egyre jobban sötétedett, mi meg egyre jobban kerestük a "buzogányt" a templomok tornyán, mert ott magyarok lehetnek, akik hajlandóak nekünk szállást adni. Végül sikerült is a dolog, megvolt a "buzogány", megvoltak a magyarok.

Beköszöntünk, egy házba, hogy valahol fölvernénk a sátrainkat, ha lehet. Az illető ref. presbiter volt, mondta, hogy az ő háza nem jó, merthogy kertje van, minden be van vetve. Dehát nincs otthon a lelkész, épp úton van valahol, az ő házának udvarát ki tudja adni.

Egyrészt persze borzasztó hálásak voltunk, de másrészt azért keményen hüledeztünk magunkban. Nekünk nem jutott volna eszünkbe, hogy a plébániánk kertjét a papunk tudta nélkül csak úgy odaadjuk betévedő idegeneknek. Pedig a papunk időnként befogadott mindenféle népeket.

Számomra egyértelmű volt a következtetés: ebben a faluban a lelkész munkavállaló. A szolgálati lakása addig az övé, és annyiban az övé, ameddig, és amennyiben a presbiterek így gondolják.

Meg kell mondanom, a személyes történeten túl, ami miatt meggyőződésem szerint az illető református gyülekezet meg fogja kapni a jutalmát Istentől, a történetnek ez a része nagyon nem tetszett. Egy munkavállalói helyzetben lévő lelkész hogyan legyen próféta, ha valami miatt szembe kell szállnia a gyülekezet közvéleményével?

Konkrét példa a cigánypasztoráció. Ha egy lelkész jól csinálja, és elkezdenek szaporodni a tezsvírek a gyülekezetben, igen gyorsan leállítják az illetőt. Ez konkrét élménye volt legjobb református barátomnak, Orián Gézának, aki Isten nyugosztalja, tényleg Istentől áldott cigánymissziót vezetett. De alig tudta az embereit reformátusnak megkeresztelni, mert a lelkészek féltek a gyülekezeteikben esetleg szaporodni kezdő nem idén barnultaktól.

Az az igazság, hogy egy katolikus pap ilyen helyzetekben sokkal önállóbb tud lenni. Ha úgy gondolja, hogy kötelessége a cigánypasztoráció, belevág, ha meg a híveknek nem tetszik, végiggondolja, hogy Istennek tetszik-e a dolog, oszt annyi.

Gézával egyszer egy pohár tea mellett abban egyeztünk meg, hogy a katolikus cigánypasztoráció elégtelen, a református meg nulla. Irígykedett ránk, hogy nálunk olyan 5-10 pap a kb. 1000-ből milyen jól csinálja. Mondtam, köszi.

Számomra úgy tűnik, a problémátok rendszer-szintű. Ha a közvélemény behódol valamilyen divatnak, legyen szó nacionalizmusról, vagy homoszexualitásról, vagy hitetlen Szentírásértelmezésről, akkor egész régiók megtalálják azokat a lelkészeket, akik kiszolgálják őket. Egy zsinati elven épülő egyházban az igazság leszavazható.

A szememben az apostoli jogfolytonosság jobb koncepciónak tűnik az igazság őrzésére. Ráadásul a Szentírás tanúsága szerint ezt rendelte Isten.

Ha lecserélitek, valóban nem marad más, mint a többségi elv, de csak egy nagyon kezdeti, és pl. elsőgenerációs állapota egy keresztény közösségnek az, amikor a többség elkötelezett hívő.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában