Ferenc pápa fogadta a bíborosi testület tagjait

2013. március 16. 12:39
Az őt megválasztó bíborosokat és a nyolcvan évnél idősebb, nem pápaválasztó bíborosokat együtt fogadta pénteken a vatikáni Kelemen-teremben Ferenc pápa.

XVI. Benedeknek mondott köszönettel kezdte beszédét Ferenc pápa, akit a terembe való belépésekor a bíborosi testület tagjainak tapsa fogadott. A nyugalmazott pápát utódja „lelki örökségnek” és „éltető lángnak” nevezte az egész egyház számára. Ferenc pápa úgy fogalmazott, XVI. Benedek lemondásának "alázatos és bátor gesztusa új erőt adott az egyháznak". Húsz perces, olasz nyelvű, részben felolvasott, részben improvizált beszédében Ferenc pápa elmondta, hogy mély érzelmek öntötték el, amikor megválasztása után meglátta a tömeget a Szent Péter téren.

Soha ne engedjünk a pesszimizmusnak, a keserűségnek (...) az elbátortalanodásnak. Minden nap találjunk rá arra a bátorságra, amellyel az evangéliumot el tudjuk vinni a világ legtávolabbi részébe is” – hangoztatta az egyházfő, hangsúlyozva, hogy „a világban fel kell támasztani a keresztény lét örömét”. Ferenc pápa „új evangelizációs módszereket” szorgalmazott. Testvéreknek nevezett bíborostársainak a 76 éves pápa azt mondta: a testület „fele az öreg korban jár, de az öregség a bölcsesség kora. Ajándékozzuk ezt a bölcsességet a fiataloknak, miként a jó bor, amely minél idősebb, annál jobb”.

Beszéde végén a pápa áldását adta a bíborosokra. Megválasztása után két nappal az egyházfő az összes bíborossal a vatikáni Kelemen-teremben találkozott, ugyanott ahol XVI. Benedek február 28-án, a Vatikánból való távozásának és lemondásának napján búcsúzott el a bíborosoktól. Ferenc pápát a bíborosok nevében Angelo Sodano a testület vezetője üdvözölte. A bíborosok egyenként üdvözölték az új pápát. Többen közülük kisebb ajándékot vagy levelet nyújtottak át a pápának. A Vatikán bejelentette, hogy a Sixtus-kápolna és a Vatikáni Múzeumnak a konklávé alatt lezárt részei hétfőtől ismét látogathatók lesznek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában