Erdő: Ferenc pápa máris példát mutatott

2013. március 14. 7:02
Máris példát mutatott híveinek a szerdán megválasztott új katolikus egyházfő a konklávén részt vevő Erdő Péter esztergom-budapesti érsek értékelése szerint.

A vatikáni Szent Péter téren a magyar bíboros Ferenc pápának a bazilika lodzsáján való bemutatkozása után nyilatkozott az MTI-nek. Mint mondta, az új egyházfő „máris példát mutatott azzal, hogy egyszerű fehér reverendában jelent meg, és kedves, közvetlen stílusban szólt a hívőkhöz”. A Vatikánból való távozása előtt az esztergom-budapesti érsek azt is elmondta, hogy már a konklávé napjaiban beszélgetett a pápává választott Jorge Mario Bergoglio argentin bíborossal.

Ez volt a második pápaválasztás, amelyen eddig részt vettem. Emelkedett és jó hangulatban zajlott” – fogalmazott a bíboros. Hangsúlyozta, hogy „a vallásos atmoszféra megteremtésében a Sixtus-kápolna is segített”. „A konklávé mindenképpen mély élmény nekünk, pápaválasztó bíborosoknak, már csak azért is, mivel az új pápa a közvetlen környezetünkből kerül ki. A megválasztása előtti órákban beszélgettem Bergoglióval, azt kérdeztem tőle, járt-e már Magyarországon. Azt válaszolta, hogy nem. Ki is javítottam, hogy még nem” - számolt be Erdő Péter. Hozzátette, hogy beszélgetésük témája volt a Buenos Aires-i katolikus egyetem is.

Nagy öröm az új pápa megválasztása! Az is, hogy Európán kívüli lett az egyházfő. Utoljára az ókorban volt nem európai pápa, akkor afrikai” – hangsúlyozta a magyar bíboros. Kiemelte, hogy Bergoglióval olasz származású vezetője lett az egyháznak, ahogyan „Buenos Aires lakosságának a fele is olasz származású". Erdő Péter megjegyezte: Ferenc pápa első mondataiban kijelentette, hogy a világ végéről érkezik: „ez az argentinok sajátos hangulati állapota, úgy érzik, hogy ők élnek a világ legmesszebbi részén".

Nem az számít, hogy argentin. Az új pápa szuverén egyéniség. Energikus, és odafigyel mindenkire: velem beszélgetve tudta azt is, milyen magyar papok szolgálnak egyházmegyéjében” – mondta a magyar egyházi vezető. Hozzáfűzte, hogy az egyházfő első beszédeiben fogja elmondani, mit tart prioritásnak. „Fontos lesz a beiktatásán mondott első hivatalos beszéde” – hangoztatta Erdő Péter.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem eleve lehet egy alap cipőkínálat. Végülis egy cipő egy darabig nem romlik meg. Mondjuk azt nem hiszem, hogy a XIX. századi pápák előkészített cipői is ott várakoznak, de azért a 70-es évektől...

Úgy tudom, hogy a fehér ruha az viszont csak 3 alapméretben készült előre, így ott a szabóknak tényleg nagyot kellett alkotni egy óra alatt. És sikerült nekik.

Válaszottál te már öltönyt konfekcióméretek közül? Mert az a cucc úgy állt rajta, mint ha ráöntötték volna.

Miért, szerinted ki volt nagyobb kommunista, Assisi Szent Ferenc, vagy Lenin? Már ha lényeget nézzük?

Nézd, szabónak lenni szakma. Aki ügyes munkát végez, és akinek a munkáját több tízmillió ember nézi csak most, és valszeg a jövőben is, az érdemel egy elismerő mondatot, nem?

Három különböző méretben készült ruha.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés