Befejeződtek a konklávé előkészületei a Vatikánban

2013. március 12. 08:00

Minden készen állt hétfő estére a másnap kezdődő pápaválasztó konklávéra a Vatikánban - jelentették be a pápai állam illetékes szervei. A legfontosabb előkészületek közül kiemelték, hogy felszerelték a kéményt a Sixtus-kápolnára, feldíszítették a Szent Péter-bazilika lodzsáját, életbe léptek a biztonsági intézkedések, a római köztisztasági hivatal pedig megduplázta a Vatikán körül üzemeltetett szemeteskocsik számát.

Giovanni Paoletti, az olasz tüzeléstechnikusok és kéményseprők országos szövetségének főtitkára azt közölte a helyi sajtóval, hogy akármilyen hevesen essen is az eső, a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló füst jól fog látszani. Hozzátette, hogy az általuk felszerelt kémény tökéletesen működik majd a konklávén a meteorológusok jósolta rossz időben is. A vatikáni televíziós központ tizenhét tévékamerát szerelt fel a Szent Péter téren. Egy kamera reggeltől estig a Sixtus-kápolna kéményét figyeli majd. A Szent Péter téren és környékén már hétfőn biztonsági készültség lépett életbe, igaz, egyelőre a legalacsonyabb, első fokú, de folyamatosan emelik majd.

A Vatikán környéki szállodákban szombattól lesz telt ház, bár az olasz fogyasztóvédők szerint a szobák ára több mint száz százalékkal emelkedett erre az időszakra. Március 17. és 19. között várható ugyanis az új pápa beiktatása, talán éppen Szent József ünnepére, 19-re esik, ez pedig Olaszországban egyben az apák napja is. A szentszéki szóvivő szerint a beiktatásra már negyven hivatalos delegáció foglalt magának helyet. A pápaválasztó bíborosok kedd reggel hétkor költöznek be vatikáni szálláshelyükre, a Szent Márta házba (Domus Sanctae Martae). Ennek működését hat nővér és harminchárom fős személyzet biztosítja: portások, szakácsok, pincérek, takarítók.

A L'Osservatore Romano szentszéki napilap beszámolója szerint a jövendőbeli pápa a konklávé után a Szent Márta ház második emeletén levő 201. számú lakosztályban fog elhelyezkedni, amely egy nappaliból, dolgozószobából és hálószobából áll 18-19. századi bútorokkal. Az olasz sajtó szerint a Sixtus-kápolnába belépő bíborosok között Angelo Scola milánói érseknek van a legtöbb esélye arra, hogy pápaként lépjen ki, és ehhez a szintén esélyesnek tartott Pedro Odilo Scherer brazíliai bíborosnál és az észak-amerikai bíboroscsoport jelöltjeinél kell több szavazatot szereznie.

A SkyTG24 olasz hírtelevízió Timothy Dolan New York-i érseket tartja esélyesnek, aki Rómába érkezése óta jó kedélyével hívta fel magára a figyelmet. „Nem vagyok ideges amiatt, hogy be kell lépnem a konklávéba. Az lehetetlen, hogy én legyek a pápa, mert előtte még a bíborosi kinevezésemre kapott gratulációkat kellene megköszönnöm…” – mondta a bíboros a Sirius XM műholdas csatornának. Dolan, akit a Vatikánnal foglalkozó újságírók „kreatív konzervatívnak” neveznek, hozzátette: örül, hogy Rómába mehetett, mert nagyon szereti az olasz konyhát, főleg a paradicsomos fettuccine szalagtésztát, a római módra sütött bárányt és a tiramisut, „csak a dietetikusom meg ne tudja!”. Dolan szerint „az evangéliumot mosollyal és nem szigorú tekintettel kell tanítani”.

A bejegyzés trackback címe: https://kereszteny.mandiner.hu/trackback/7546