Kevesebb a látogató a Vatikáni Múzeumban

2013. március 7. 16:58
Rögtön visszaesett a Vatikáni Múzeum látogatottsága azután, hogy kedden lezárták a pápaválasztó konklávéra előkészített Sixtus-kápolnát.

Két nap kevés ahhoz, hogy számokat mondjunk, de szemmel láthatóan kevesebben állnak sorban a Vatikáni Múzeum bejáratánál, amióta lezárták a múzeum első számú látványosságának számító Sixtus-kápolnát” – nyilatkozta az olasz sajtónak Francesca Duimich, a Róma megyében dolgozó idegenvezetők szövetségének elnöke. Duimich hozzátette, hogy a Vatikánba érkező olasz és külföldi turisták többsége a Szent Péter bazilikát és a Vatikáni Múzeumban levő Sixtus-kápolnát nézi meg. „Hibát követnek el, mivel a Vatikáni Múzeum ezernyi más páratlan kincset kínál” – hangoztatta. A Sixtus-kápolna lezárásának bejelentésekor a Vatikáni Múzeum is hangsúlyozta, hogy a pápaválasztás napjaiban zárva tart a Borgia-lakosztály és a modern egyházművészeti gyűjtemény is (ahol többek között a 2010-ben elhunyt római magyar művész, Hajnal János festményei láthatók), de a múzeum összes többi része szabadon látogatható a konklávé alatt is.

Amikor elterjedt a hír, hogy lezárták a kápolnát, a mindent a lehető leggyorsabban végigjáró, a Vatikánt kizárólag a Sixtus-kápolna kedvéért felkereső japán, kínai, dél-koreai és amerikai turistacsoportok közül sokan lemondták az egész vatikáni látogatást – mondta Paolo Urbinetti, a római idegenvezetők szakszervezetének főtitkárhelyettese. Az idegenvezetők szerint azonban az új pápa megválasztása mindenképpen jót tesz a turizmusnak is: az új egyházfő tömegeket vonz majd Rómába. A Vatikáni Múzeumot 2011-ben és 2012-ben is ötmilliónál többen keresték fel, ezzel a második legnézettebb római látványosság volt a Colosseum-Palatinus mögött.

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában