Olasz bíborosból lesz a legtöbb a konklávén

2013. február 22. 8:28
A lengyel és német egyházfő után Olaszországban ismét hazai pápát látnának legszívesebben XVI. Benedek utódjaként, amit a konklávé olasz bíboroscsoportjának számbeli előnye is elősegíthet.

Huszonnyolc olasz bíboros szavaz majd az új pápa személyéről a Sixtus-kápolnában. Nincs még egy nemzet, amelyet ennyien képviselnének a következő konklávéban. A tizenkilenc latin-amerikai és a tizennégy észak-amerikai pápaválasztó bíboros különböző országokból érkezik – írta a La Stampa. A torinói napilap hozzátette, hogy az olasz pápaválasztó bíborosokból 19 a kúrián dolgozik vagy dolgozott, tehát a „Vatikán embere”. A katolikus L'Avvenire arra emlékeztetett, hogy az olasz bíborosok létszámát XVI. Benedek emelte meg. Az őt megválasztó 2005-ös konklávén az olaszok száma még húsz volt.

A következő pápa valószínűleg olasz lesz. Úgy gondolom, hogy az olasz bíborosok előnyben vannak” – idézték az olasz lapok George Pell, Sydney érsekének csütörtöki kijelentését. Ausztrália-Óceánia egyetlen pápaválasztó bíborosa szerint „még nem érkezett el a latin-amerikai, afrikai vagy ázsiai pápa ideje”. A konklávét megelőző „pápatotót” is az olaszok vezetik: a legesélyesebbek között Angelo Scola milánói érsek és Gianfranco Ravasi, a Kultúra Pápai Tanácsának prefektusa szerepel.

A 72 éves Scola teológus, közel áll a Comunione e Liberazione katolikus mozgalomhoz, több mint harminc éve Joseph Ratzinger, XVI. Benedek munkatársa és bizalmasa. 2002-től velencei pátriárka volt, 2011-től a legjelentősebb olasz egyházmegye érseke. A 71 éves Ravasi az egykori milánói érsek, Carlo Maria Martini munkatársa volt. 2007-es kinevezése óta a Kultúra Pápai Tanács élére a Vatikánnal foglalkozó újságírók „pápautódnak” tartják. Ezt támasztotta alá az is, hogy XVI. Benedek rá bízta a mostani nagyböjti lelkigyakorlatok vezetését: Ravasi az, akivel a pápa búcsúztatására érkező bíborosok a legtöbbet találkoznak.

Esélyes pápajelöltnek számít a 70 éves Angelo Bagnasco genovai érsek, az olasz püspöki kar (CEI) elnöke is. A lapok „olasz bíboroslobbiról” írtak, amely Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár vezetésével meg akarná akadályozni egy külföldi pápa megválasztását. A hangulat az 1378-as konklávét idézi, amikor Róma népe a francia pápák után olasz egyházfőt követelt magának - hangoztatta a sajtó. Az utcákon is azt hallani, hogy Itáliában legszívesebben olasz pápautódot látnának.

A VaticanInsider portál szerint viszont nem biztos, hogy olasz lesz a pápa, mert a kúria olasz köreiben kirobbant Vatileaks-botrány után a bíborosok „másfele fognak nézni”. A konklávéra 116 bíborost várnak, miután Julius Riyadi Darmaatmadja, Dzsakarta nyugalmazott érseke jelezte, hogy egészségi okokból nem tud Rómába menni.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szentből is jóval több az olasz,mint az egyéb náció,pápát is sokkal több olaszt választottak,Rómának épp úgy maga felé hajlik a keze, mint másnak, ezt nem tudják Jézus példájával, vagy szavaival magyarázni, mint ahogy a nők mellőzését a papi rendből.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában