Völner Pál: Időszerű a szalézi rend tevékenysége

2013. január 27. 15:39
Időszerű a szalézi rend tevékenysége, Magyarországon pedig nagy szükség van rájuk – mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján szombaton Budapesten.

A jókedv rendje – szaléziak című tárlat megnyitóján az államtitkár, a szombaton kezdődött szalézi centenáriumi év védnöke úgy fogalmazott: nem a rendtagok létszáma határozza meg a rend jelentőségét, hanem a tevékenységük. Emlékeztetett arra, hogy Bosco Szent János az ipari társadalom korában alapította a rendet, és választ tudott adni az akkori kihívásokra, amelyek ma is aktuálisak: felkarolta az elesett, elhagyott gyermekeket.

Adriano Bregolin szalézi rendfőnöki vikárius köszöntőjében arról beszélt, hogy a centenáriumi évvel „a nevelést ünneplik”, mert „a mai fiatalokat ugyanolyan ügyesen kell nevelni, amint tették azt a szerzetesrend elődei”. Hangsúlyozta: a keresztény nevelőknek és az állami vezetőknek, valamint az iskoláknak, a családoknak és a civil szervezeteknek tudniuk kell együttműködni.

Ábrahám Béla, a szalézi rend magyarországi tartományfőnöke köszöntőjében rámutatott: a szalézi rend 132 országban tevékenykedik, a magyarországi rendtartomány pedig létszámát tekintve a legkisebb, de reményét fejezte ki, hogy a centenáriumi év nagyon sok fiatalt szólít majd meg. Megemlítette, hogy a „küszöbén vannak” annak, hogy néhai rendtársukat, Sándor Istvánt boldoggá avassák.

A rendezvény keretében Ábrahám Béla jubileumi szalézi emlékérmet adott át Adriano Bregolinnak, Havasi Józsefnek, a rend kommunizmus utáni magyarországi újraindítójának, a szlovéniai tartományfőnöknek, valamint a szlovák és az osztrák rendtartomány képviselőinek, illetve Hölvényi György egyházügyi államtitkárnak, Völner Pálnak és Puskás Tivadarnak, Szombathely polgármesterének.

A Don Bosco-díjat a magyarországi tartományfőnök átnyújtotta Khirer Vilmos pápai prelátus, kanonok, bírósági helynöknek, aki a kitüntetést az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola alapítójaként kapta, illetve Verbényi István protonotárius, kanonok, püspöki tanácsosnak, aki az albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskolát alapította. A Savio Szent Domonkos-díjat – amit olyan fiatal kaphat meg, aki legalább öt évig aktívan segíti valamely szalézi intézmény életét – Marsiczki Roland balassagyarmati szalézi animátor (úgynevezett „lelkesítő”) kapta.

Az eseményen megjelent mások mellett több kormánypárti parlamenti képviselő, továbbá Szentes Tamás és Bagdy Gábor Budapest főpolgármester-helyettesei, illetve Albert van Hecke, a szaléziak korábbi magyarországi tartományfőnöke. A kiállítás megnyitása után a szalézi iskolák műsort adtak, melynek keretében egyebek mellett kórus és néptánccsoport lépett fel, és színdarabot is bemutattak a szaléziak magyarországi letelepedéséről. A húsvét vasárnapig, március 31-ig nyitva tartó tárlat a szerzetesrend vidám szemléletét, valamint lelkigondozói és oktatói tevékenységét mutatja be. A kétrészes kiállítás első felében megtekinthetik a látogatók a rendhez kapcsolódó tárgyakat is.

A tárlat második része az 1948-as egyházi iskolák államosítása, valamint az 1950-es rendfeloszlatás utáni időszakot szemlélteti. A kiállításon a kommunizmus éveit, amikor számos szalézi az ország elhagyására kényszerült, sokakat pedig letartóztattak közülük, a péliföldszentkereszti templom tetejéről tavaly lekerült mintegy kétméteres rozsdás kereszt jelképezi. A gyűjteményt elviszik Veszprémbe is, ahol az érseki turisztikai központban lesz látható április 19-től augusztus végéig.

A centenáriumi évet ünnepi szentmise celebrálásával Erdő Péter, a programsorozat fővédnöke nyitotta meg szombat délelőtt a Szent István-bazilikában, ahol a díszvendég Adriano Bregolin volt. A centenáriumi év központi mondata: „Van, akit érdekel, ami benned rejlik”. A szerzetesrend a Terror Háza Múzeummal együttműködve a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan február 22-én Sándor István rendtársukra emlékezik, akinek életéről játékfilm elemekkel gazdagított rövid dokumentumfilm is készül Dér András rendezésében.

Május 17. és 26. között Magyarországra hozzák a rendalapító ereklyéjét, amelyet a szalézi rendházakon és intézményeken kívül több helyre is elvisznek majd, többek között fáklyás felvonulást is tartanak az ereklyével a Szent István-bazilikától Óbudára, a szalézi tartományfőnökségre. Október 18-20. között a szalézi rendfőnök, Pascual Chávez is ellátogat Magyarországra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés