Advent első vasárnapján a keresztényekhez szólt XVI. Benedek

2012. december 2. 15:32
A katolikus egyházfő mérsékletességre intette a keresztényeket az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében vasárnap a római Szent Péter téren.

A keresztényekhez méltó életmódról beszélt advent első vasárnapján XVI. Benedek pápa a római Szent Péter téren. Mérsékletességre intette a keresztényeket az egyházfő az Úrangyala-imádság előtt mondott beszédében. „A világban tapasztalt felfordulás vagy a közömbösség és materializmus közepette a keresztények másfajta életmódjukkal tanúsítsák az isteni üdvösséget...” – fogalmazott az egyházfő. XVI. Benedek a Szent Péter téren, több ezer olasz és külföldi előtt nyitotta meg az adventi időszakot. Hangoztatta, hogy az idei karácsony az ősszel meghirdetett Hit Évére esik és a II. Vatikáni Zsinat  ötvenedik évfordulójára.  

 
Hozzátette, hogy Isten szeretete és igazsága a történelem folyamán mindig jelen van, de ahhoz, hogy „teljességében megvalósuljon, türelemmel és bátorsággal kell keresni...”. Beszédében a pápa a Fogyatékkal Élő Emberek december 3-i világnapjára is emlékeztetett. Hangsúlyozta, hogy „minden ember, még a súlyos testi és lelki korlátokkal élők is mindig felbecsülhetetlen értéket képviselnek”. Az egyházfő arra buzdította a törvényhozókat és kormányzókat, hogy védjék a fogyatékkal élőket és segítsék a társadalomban való teljes mértékű részvételüket.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában