A református papok nem mondanak örömhírt

2012. november 14. 10:03

Cserhalmi György
Református.hu
Ledörögnek valamit, hogy utáld Horn Gyulát vagy szeresd Orbán Viktort, vagy utáld Orbán Viktort, és szeresd az utána következőt. Interjú.
Pontosan hogyan vált konkréttá, mit tapasztaltál meg?

A reformáció egy nagyon érdekes menet volt, elindult Wittenbergából a kifüggesztett kilencvenöt ponttal, és Skandinávián át Erdélyen keresztül eljutott Debrecenbe, amiből kálvinista Róma lett. Azt tapasztaltam meg, hogy ennek a hatalmas útnak egyszerűen minden emléke elveszett. Az evangélium örömhírt jelent. A református papok nem mondanak örömhírt. Ledörögnek valamit, hogy utáld Horn Gyulát vagy szeresd Orbán Viktort, vagy utáld Orbán Viktort, és szeresd az utána következőt. Lehet, hogy ez néhány embernek örömhír, de az egy szűk közösség. Engem ilyennel ki lehet üldözni a templomból. És az a szakmámból is fakad, hogy észreveszem, hogy ehhez jön még egy pokoli rossz kántálás, amelyben se nyelvhelyesség, se szórend, emellett alapvető nyelvtani hiányosságok. Ezért magának a beszédnek, az evangéliumnak az értelme veszik el.

Mi hiányzik neked a református egyházból?

Az hiányzik, hogy az evangéliumot hirdessék. Az örömhírt. Ez lenne a hivatása. Nyilván van egy csomó közéleti probléma, amibe alanyi jogon bele is szólhatna, de ezt csak kritikus időszakokban kéne tenni, és nem a választások környékén. Emellett állandóan magasztos dolgokról van szó, miközben az embereknek hétköznapi gondjaik vannak. És nem mindnek futja méregdrága pszichológusra, elég gondjuk, hogy hogyan tudják túlélni a következő hetet vagy a következő napot. Ezért az az igényük, amivel elmennek a templomba, nem fog kielégülni.

Ismersz jó példákat is?

Vannak kivételek. Rengeteget kaptam nagyapámtól, nagyanyámtól, gyakorlatilag ők neveltek fel, mert nagycsalád voltunk, és én velük szorultam egy szobába. Ők hitben nőttek, hitben éltek, iszonyú jó példák voltak nekem. A nagyanyám addig nem volt hajlandó meghalni, amíg meg nem született a lányom. Akkor odacsoszogott a kis botjával az ágyához, és azt mondta: »Rendben van, én most elmegyek, de ez a gyerek ne legyen pogány, kereszteljétek meg«. Én ezt aztán jól el is felejtettem, aztán ideiglenesen Kelenföldre költöztünk, és a külső-kelenföldi református templomban megismertem egy fantasztikus lelkészt, Kálmán Pétert. Akkor rögtön eszembe jutott a nagymama, és megkereszteltük a lányomat. Ez már több évtizede volt, de ez a kapcsolat a mai napig tart Péter és a lányom között, illetve köztem is.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szinészek ritán szólalnak meg jól, mert megszokták, szájukba adják a szöveget.
Ez most szép, őszinte beszéd volt.

"csak kritikus időszakokban kéne tenni, és nem a választások környékén"

hát van kritikusabb időszak, mint az a végzetes veszély, hogy azok "visszajönnek"? És ez a kritikus időszak napjainkban bizony a választások környékén kulminál.

Tisztelem a gondolataiért, de ebben a kérdésben téved, szerintem.

Vallástalan lévén is tiszteletben tartom mindenki hitét, a felekezeteken kívülit is, de a kórusommal rendszeresen temlomokban is énekelvén látom: mindig az adott közösségen és a papon/tiszteletesen múlik, mennyire jut el a örömhír a hívekhez. Mostanában sok jó példát látok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában