Ne ölj!

2012. november 9. 16:58
Nem egyeztethető össze a keresztény hittel a halálbüntetés igenlése.

„A CBA-ban válogattam a zsemléket, amikor a rádióban bemondták, hogy megtalálták a kaposvári  kisfiú holttestét. És erről most többet egy szót sem, mert ahogy én nem bírom, gondolom, más sem. Ilyenkor, terhesen egy gyerekdal is elég, hogy eltörjön a mécses, hát még egy ilyen eset. Bár nálam nem vezet rövid út a halál gondolatához, hazafelé, a szatyrokat cipelve azt gondoltam, ez lenne az a helyzet, amikor anyaként nem tudnék tovább élni, legfeljebb, ha van még gyerekem. Mások azonban más úton jutottak a halál gondolatáig. Megint elindult a »Vissza a halálbüntetést!« szólam.

Egyébként a dolog nem új, én a rendszerváltás óta emlékszem, hogy mind a politikában, mind a civilek között újjáéled időnként a téma, meglovagolva egyfajta népharagot. Sokat gondolkodtam, mire jó ez, azt hiszem, talán azt hivatott bizonyítani, hogy milyen »tökös« az, aki hangot mer adni sokak elfojtott vágyának. Rendben, mondják, de amikor magukat kereszténynek deklaráló közösségek állnak a halálbüntetés támogatói közé, akkor ideges leszek. A MIÉP volt az első, aztán még sokan, most pedig, az említett gyilkosság után a facebookon egy, a nevében a keresztény jelzőt is használó csoport is a halálbüntetés-mozgalom mellé állt, legalábbis csatlakozott a propagandához. Emberek, ezt nem lehet!

(A halálbüntetést támogatók csoportja a lakosság körében egyébként teljesen vegyes, nem a magukat kereszténynek nevezőket jellemzi, ellenben az ő esetükben mindenképp egymást kizáró elvekről van szó.)

Az alábbiakban egy kis - biblikus alapokon nyugvó - magyarázatot állítottam össze, miért nem egyeztethető össze a keresztény hittel a halálbüntetés igenlése.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"nem egyeztethető össze a keresztény hittel a halálbüntetés igenlése"

Ez egy értelmetlen ige, és nagyon csúnya is.

Ha van igenlés, akkor kell legyen nemelés is.

A keresztény hittel maga a halálbüntetés nem egyeztethető össze.

De az életfogytig tartó fegyház igen. És a szakemberek azt még a halálbüntetésnél is keményebb büntetésnek tartjákl.

Nagyon találó!

Tessék megtekinteni Shakespeare A velencei kalmár c. drámáját.
Erről szól.
Időszerű!!!

A halálbüntetést valakiknek, valahol, valahogyan végre kell hajtani. Számomra ezért elfogadhatatlan, ,spec. szerintem jó, h. Magyarországon erről csak elvi vita folyhat, és nem igen hiszem, h. a pártolók végül elérik, amit ők tartanak helyesnek.
Sajnos, biztosan van visszatartó ereje.
A gyilkosok számára viszont természetesen gyorsan kell meghozni a tényleges életfogytot és a dolgozniuk kell, méghozzá keményen az eltartásukért, lakásukért, őrzésükért. El kell fogadtatni velük, h. ez ezután így lesz, mindig,de külön gyötrés nélkül. Nehezen, de egyensúlyt kell találni a még békésen kibírható és a nagyon nehéz között. Vszg. az a jó, ha ők, a nagyon nehéz körülményeik között a kevésbé vétkesektől el vannak szigetelve, mert ezekkel egy levegőt szívni maga is büntetés, amit csak a hasonszőrű önmagából kivetkőzöttek, akik végzetes, vissza nem fordítható bajt okoztak, "érdemelnek" meg.

A kereszténység az emberiséget az üdvösség felé kívánja vezetni, de nem sokat tanít a bűnös emberek egymás közötti ügyeinek elintézéséről. "Többet ne vétkezzél" - mondta Jézus a házasságtörés büntetésétől megmenekített asszonynak, de nem tette hozzá, hogy mi történjék vele, ha mégis megismétli bűnét.
Évszázadokig a kereszténység komolyan vette a 'Ne ölj' parancsot, még a csatában történt ellenség megöléséért is harminc napos vezeklést róttak ki. De aztán a népvándorlás viharaiban már fegyverrel is védeni kellett a pogányoktól a keresztény Európát.
A halálbüntetés az elég gyakori tévedések, hamis tanuskodások miatt valóban nem igazán helyénvaló. De mit ér annak a szerencsétlennek az élete, akit 25-30 év raboskodás után nyílvánítanak ártatlannak? A legelvetemültebb bűnözőktől meg kell szabadítani a társadalmat.

A biblikus alapokon nyugvó magyarázat nem teljesen korrekt. Biblius hivatkozási pont pl. a két lator, akik közül a jobbik vallomását, hogy "mi ugyan a bűneinkért szenvedünk" - Jézus jóváhagyta.

Biblikus szemlélet szerint mindannyian halálra ítéltek vagyunk, éspedig a bűneink miatt. Az a mód, ahogyan közülünk akár a legjámborabb, tényleg példaértékű szentek élnek, akár egy Böjte Csaba vagy egy Teréz anya, nem folyhat a végtelenségig. Isten véget vet neki, de azzal az ígérettel, hogy aki a halált orvosságként fogadja, és Isten szeretetének egyik jeleként, aki nem lázad föle miatt Isten ellen, az a föltámadt Jézus Krisztussal marad örök kapcsolatban odaát is.

Ebből a súlyos tényből kiindulva kell mérlegelni, hogy véget vethetünk-e időnap előtt olyan emberek életének, akiktől komolyan várható, hogy maguk újra gyilkolni fognak?

A válasz szerintem igen. A halálos ítéletet pedig annak kell végrehajtania, aki egyetért vele. Az ókorban erről szólt a megkövezés, ma erről szólhat a kivégző osztag. A halálbüntetést társadalmasítani kell. Aki helyesli, az legyen kész egy kivégző osztagban részt venni!

Köszönöm igen intelligens hangvételű hozzászólásodat.

"Ha a bűn rossz (ugye ebben egyetértünk?), akkor a következménye (halál), az hogy lehet jó (orvosság)?"

Vegyünk egy példát: ha kirabolnak egy idős nénit, az ugye (általában) rossz? Ha ennek következtében a bűnöző bíróság elé kerül, és megkapja a jól megérdemelt pár évet, az jó. Én legalábbis jónak mondanám, és inkább az zavar, ha ez a jó elmarad. Pedig lehet, hogy maga az elítélt azt mondja, sitten ülni nem jó dolog.

A bűn a bűnös tette, a halál pedig Isten válasza. Ezért lehet a bűn rossz, a halál pedig jó. Keresztényként az a dolgod, hogy ezt belásd, elfogadd, hogy a halált Isten megérdemelt büntetéseként kapod bűntől fertőzött életedre, és nem vádolod emiatt gonoszsággal Istent, hanem Jézus keresztáldozatára tekintve engedelmeskedsz Istennek a saját halálodig vagy Urunk második eljöveteléig.

A halál az ember legyőzött ellensége, mivel Krisztus föltámadt. Vö. 1Kor 15,54b-55:"Elnyelte a halált a diadal! Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?"

Namost, józan Bibliaértelmezéshez hozzátartozik néhány fontos extrabiblikus tény. Az első, hogy aki a fönti szöveget írta, az meghalt. A második, hogy Te, mint hívő, vagy szintén meg fogsz halni, vagy Urunk második eljövetelével fejezed be evilági működésedet. Na jó, vannak még teljesen téves spekulációk a hívek elragadtatásáról is. A lényeg, hogy az evilági sztori a hívek számára is véges, és eddig a halállal ért véget. Ebből adódik a kérdés, hogy hívő ember hogyan értelmezze a saját halálának kilátását? Egyfelől Isten jogos büntetéseként, másfelől Isten gyógyszereként arra az állapotra, hogy "Most ugyanis tükör által, homályosan látunk...Most töredékes az ismeretem..." A halál az, ami az eddig meghalt híveket átvezette az "akkor"-ba: "akkor pedig majd színről színre...akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok." (Vö. 1Kor 13, 12)

ui. értékeltem, hogy a hangvétel sokat javult.

Neked és nekem egzisztenciális tapasztalatként átélni nem jó. Isten részéről azonban jó tett, hogy véget vet a töredékes "most"-nak, és a halál által átvezet a tökéletes "akkor"-ba.

Gyógyszernek neveztem (amúgy Szent Ambrus nyomán), nem ételnek. Gyógyszer, amely valamilyen bajt gyógyít. Ha nem lennél beteg, nem kellene meginnod, mivel maga is keserű.

Vö. Zsolt 75,9: Mert serleg van az Úr kezében, tele van habzó borral, mámorító borral. Kiönti, s még a seprőt is föl kell szürcsölniük, meg kell inniuk azoknak, akik gonoszok a földön.

Mármost, amikor hívő ember ilyeneket olvas, csak fölmerül egy szentírásértelmezési kérdés azon extrabiblikus tapasztalat kapcsán, hogy keresztény szeretteink is meghaltak: nekik miért kellett kiinniuk a fönt emlegetett serleget? Isten miért akarta ezt? Az egyetlen ésszerű válasz Szent Ambrusé: mert a jelen állapot töredékességére gyógyszerként a hívőknek is szükségük van erre.

Hozzáteszem, hogy nem teljesen extrabiblikus a kérdés, hiszen Szent Pál az 1Tessz4,13-18-ban foglalkozik vele.

Nü? Elégedett vagy?

Hadd kérdezzek vissza: miből gondolod, hogy a halál - írod - "a jövőben legyőzött ellenség"? Az 1Kor 15,54-ben egy amúgy azóta meghalt szentíró, Szent Pál, múlt időben írta, hogy "A halál elnyeletett a győzelemben."

Hívő ember számára a halál most, a jelenben, amikor még tart a földi életünk, legyőzött ellenség, mert Krisztus föltámadt.

Már megtettem. 1Kor 13,12

A "most" - a földi élet ideje töredékes, az "akkor" - a halál utáni örökkévalóság tökéletes.

Extrabiblikus kérdésem, hogy mi köti össze a "most"-ot és az "akkor"-t? Súgok: a halál.

Szent Ambrus igazsága pedig, hogy a halál, ami által a töredékes mostból pl. maga Szent Pál átjutott a tökéletes "akkor"-ba, Istentől adott gyógyszernek bizonyult az ő töredékes ismerete számára.

Akkor már: Fil 1,21: Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

Olvasd el a folytatást is, és légyszíves, ne hadakozz a nyilvánvaló ellen csak azért, mert egy katolikus dörgölte az orrod alá!

Szent Pál világos tanítása, hogy számára, mint hívő számára, aki tudja, hogy Krisztus már most diadalt aratott a halálon, a halál nyereség volna.

A Fil 1,21-24 kapcsán írod: "Pál nem egyszerűen halálról beszél, hanem az Úrhoz való elköltözésről, ami azt jelenti, hogy bár testileg halott, szelleme az Úrnál van, ami persze hogy jobb, mint a korlátozott földi lét"

Na és szerinted Szent Ambrus, vagy jómagam miről írtam? Gondolod, hogy a kereszténység köztiszteletben álló IV. századi vezetője, akinek semmi köze a mai felekezeti vitákhoz, önmagában a halálra, mint tökéletes elmúlásra gondolt, amikor testvére gyászbeszédében "orvosságnak" nevezte a halált? Nyilvánvalóan ugyanolyan automatizmussal értette hozzá az Úrhoz való elköltözést, ahogy Szent Pál, amikor a betű szerint igenis egyszerűen a halált nevezte a maga számára nyereségnek.

És akár hiszed, akár nem, én, mai katolikus keresztény, ugyanezzel az automatizmussal értettem hozzá a halálhoz az Úrhoz való költözés kilátását, amikor Szent Ambrust követve Istentől kapott orvosságnak neveztem a halált. Vedd már észre, hogy első szövegemben a halált én is a hittel, a föltámadt Krisztussal és a személyes föltámadás reményével hoztam kapcsolatba!

Szimpla felekezetieskedő rosszindulat részedről, hogy egy mai keresztény írásában nem veszed észre azt az automatizmust, amit Szent Pálnál magad fogsz föl tök világosan.

Igazi ászom, ha már így nevezed, nem a Fil 1,21-24, hanem az 1Kor 15,54b: "Elnyeletetett a halál a diadalban"

Hiszed-e, hogy a diadal, amiről itt szó van, Krisztus föltámadása? Ha hiszed, akkor úgy mégis, miről beszélünk?

Krisztus föltámadása egy időbeli esemény. Ezidőt megelőzően maga Krisztus sem győzte le a halált, előkészítette viszont az eljövendő győzelmet. Ezért támasztott föl halottakat. A Krisztus föltámadása előtti szentírási szövegek arról a félelmetes ellenségről szólnak, akit majd Krisztus diadala nyel el.

Ami a föltámadás utáni időt illeti, a halál csak annak számára van legyőzve, aki szilárdan hiszi, hogy Krisztus valóban föltámadt.

A pogányok számára a halál az maradt ami, és az ingadozó hitű keresztények is megerősítésre szorulnak.

Tabita föltámadása így érthető: Isten megadta, hogy az egyház nyilvánosan meggyőződjön arról, hogy Szent Péterben a Szent Léleknek ugyanaz az ereje működik, aki által Jézus halottakat támasztott föl, és aki által maga is föltámadt.

Tény, hogy Szent Péter Liddában nem nevezte orvosságnak a halált. De nem nevezte "nyereségnek" sem, nem beszélt arról sem, hogy "a halál elnyeletett a diadalban", és nem beszélt arról sem, hogy "az Úrban elhunytak sorsa felől ne aggódjatok".

Miért? Nyilván egyrészt azért, mert a liddai keresztények nem álltak ugyanolyan szilárdan a hitben, mint a Tesszalonikiek, a Korinthusiak vagy a Filippiek, másrészt meg azért, mert Isten Szent Lelke akkor úgy ítélte meg, hogy az egész egyháznak szüksége van még egy ennyire erős megerősítésre, hogy a Szent Lélek valódi Vigasztaló, aki által Jézus diadala teljes értékűen jelen van a világban.

Én arról beszélek, hogy Szent Pál nyomán biblikusan megalapozott úgy beszélni a halálról, hogy automatikusan hozzáérted a hívők Számára Jézus által megígért üdvösséget. Ha Szent Pál mondhatta, hogy "nekem a halál nyereség", akkor Szent Ambrus ugyanilyen összefüggésben (amúgy a Fil 1,21-re konkrétan hivatkozva) mondhatta, hogy "a halál orvosság", és én is hivatkozhatom mindkettőjükre.

Rosszindulat ezt úgy magyarázni, hogy én Jézus Föltámadásáról megfeledkezve, önmagában a halált nevezem bármilyen szempontból jó dolognak. Hívő ember számára Jézus Föltámadása egyszerűen nem választható el attól, ahogyan a halálra gondol. Ezt jelenti, hogy "a halál elnyeletett a diadalban".

Szent Ambrus egyébként még óvatosabb is, mint Szent Pál. Ambrus hasonlata ugyanis a 2Kor 5,4 gondolatát is magában foglalja: "nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így azt, ami halandó, elnyelje az élet."

Ambrus erre is utal: a halál az valami ocsmány dolog, amit nem akarunk, de orvosságként muszáj bevennünk: ahogy Jézustól, úgy tőlünk sem múlik el ez a pohár, hogy a halandót végülis elnyelje az élet.

Egymondatos kérdés: belém kötöttél volna-e, ha nem Szent Ambrus, hanem Szent Pál szavát használom: "aki a halált nyereségként fogadja..."

Hát, aligha jutunk dűlőre, ha kihagyod Szent Pál tanítását a Bibliából. Azért búcsúzóul örömhírt hirdetek neked: Krisztus Föltámadt, és ezért a halál elnyeletett a diadalban.

Te, és mi van azokkal, akik nem hajlamból gyilkolnak, hanem kínos kötelességüknek érzik? Pl. társadalmi felelősséget éreznek azért, hogy legyilkolják azokat a magzatokat, akikben szerintük gyilkos hajlamok vannak?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés