Hogy legyünk társak a társtalálásban?

2012. október 16. 21:05
Bölcsföldi András
Parókia
Szóval hol vannak a fiúk? Miért társtalan a három lány? Hol vannak a királyfiak? Mit tehetek én? Mi a szerepem?

Az én kérdésem az, hogy vajon miért nincs társuk? Ez az én dilemmám, nem az övék. Máshogyan feltéve a kérdést, hol vannak (fizikailag, lokálisan és egyáltalán) azok a korosztályos fiúk, akik hozzájuk illenének. Vannak? Nincsenek? Léteznek? Elbújtak? Szóval van-e olyan tér, közeg a református egyházban, ahol ilyen és hasonló korúak megismerhetnék egymást. Akik tudatosan szeretnének hívő lányokkal ismerkedni. Vagy a lányok túl képzettek? Túl csinosak? Túl igényesek, hogy esetleg diplomás, dolgos (normális) és még esetleg rendes és hívő fiút találhatnának? Aki még esetleg jóképű is?

Mi az, ami mindebben az én szerepem, hibám? Esetleg felelősségem. Nem valamiféle egyházi kerítésre gondolok. Sokkal inkább arra, hogy mi az, amit én képviselek, sugallok, amire hivatkozom a társkérdéssel kapcsolatban. Nem gondolom magamról, hogy túlságosan merev lennék e területen, s azt sem, hogy rissz-rossz tanácsokat adnék bárkinek is. Sok jegyespárt igyekeztem becsülettel felkészíteni a házasságra még azzal együtt is, hogy az együttélésre vonatkozó tanácsaim többnyire már későnek bizonyultak.

Mit rontunk el (mi lelkészek) ezzel kapcsolatban? Felelősek vagyunk egyáltalán? És most ne különböző fokozatokra gondoljunk csupán, hogy még azt is mi mondjuk meg egy párnak, hogy mikor foghatják meg egymás kezét. Nem a kegyességbeli különbségekre gondolok. Mit közvetít a személyiségünk, a társunk, a házasságunk másoknak?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés