A szíriai pátriárka szerint a hit éve egyben a megbékélés éve is lehet

2012. október 11. 19:12
„A Hit éve egyben a megbékélés éve is lehet Szíria számára, ebben reménykednek a keresztények és az egész szíriai nép” – nyilatkozta III. Gregoriosz Laham, Damaszkusz melkita pátriárkája, a közelgő Hit éve kapcsán.

A főpap a Vatikánban az új evangelizációs püspöki szinóduson vesz részt. „Mi, keresztények a Közel-Keleten az arab világ szerves részének érezzük magunkat, és a jelenlegi nehézségek, problémák és félelmek közepette még inkább szükség van a hitünk megerősítésére, hogy az evangélium hordozói lehessünk” – hangsúlyozta.

A keresztények mindig is kulcsszerepet játszottak a Közel-Keleten a kultúra, a művészet, az oktatás és a szociális munka területén, és feltett szándékunk, hogy továbbra is a társadalom kovásza legyünk” - mondta. A pátriárka szerint „a megbékélés az egyetlen lehetséges út, másként Szíria a végzete felé tart”. „A konfliktusban, amely Szíriában tapasztalható, a káosz uralkodik és nincsenek megfelelő válaszok. Senkinek sincsenek válaszai, sem a kormánynak, sem az ellenzéknek, sem a nemzetközi közösségnek” – jelentette ki.

III. Gregoriosz pátriárka végül saját kezdeményezésére is utalt: „Megkértem Michel Szulejmán libanoni elnököt, hogy küldje el a Szentatya legutóbbi libanoni útjának beszédeit az arab világ vezetőinek, mint a béke és az együttélés üzenetét, amelyet Libanon sugároz az egész Közel-Kelet felé. Ez lenne a válasz az arab forradalmakra, az elnök pedig üdvözölte a javaslatot” – mondta.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés