A II. Vatikáni Zsinat évfordulója alkalmából új dokumentumfilm készül

2012. szeptember 26. 20:53
A II. Vatikáni Zsinat, ahogy még sohasem láttuk – ezzel az új dokumentumfilmmel készül a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa a zsinat megnyitásának 50. évfordulójára.

A vatikáni filmarchívum több mint 200 órányi anyagából összeállított válogatás számos, eddig nyilvánosságra nem hozott felvételt és képet tartalmaz a zsinatról. Az összeállítás keretében interjúkat is készítettek a világ különböző pontjain élő egyházi vezetőkkel, akik személyes emlékeiket osztják meg a nézőkkel, és a zsinat jelentőségéről beszélnek az egyes országokban és kultúrákban.

A vatikáni rádió beszámolója szerint a film új részleteket mutat be a zsinattal kapcsolatban, kezdve azzal, hogy XXIII. János pápa 1959. januárjában bejelentette a zsinat összehívását, továbbá az előkészületekről, valamint a püspökök és segítőik hároméves munkájáról. Az összeállítás célja, hogy a mai kor keresztényei számára betekintést adjon ennek a vízválasztó eseménynek a hátterébe, és ezáltal hozzájáruljon annak megértéséhez.

Claudio Celli érsek, a pápai intézet vezetője, aki a zsinat idején teológushallgató volt, elmondta: „arra törekedtünk, hogy sok embernek, főleg a fiatal generációknak, akik semmit nem tudnak a zsinatról, rengeteg anyagot megmutassunk. Mivel a vatikáni filmarchívumban mintegy 200 órányi filmanyaggal rendelkezünk a zsinatról, jó ötletnek tartottuk, hogy lehetőséget teremtsünk arra, az emberek megismerjék, mi is történt.”

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés