Születésünkkel hivatást is kapunk

2012. szeptember 19. 10:05

Erdő Péter
Magyar Kurír
Joggal kérdezzük magunktól azt is, van-e értelme magyar közösségeink, magyar kultúránk ápolásának. A választ hitünk fényénél keressük erre az élethelyzetre is.

„De még elgondolkodtatóbb, és mai világunkban még inkább jellemző Szent Pál másik kijelentése, hogy tudniillik a megfeszített Krisztus a pogányok számára ostobaság. Igen, oktalanság, ostobaság azért, mert az ő számukra nincs jelentése. Gondoljunk bele, hogy ha valaki nem ismeri az Ószövetséget, ha nem tiszteli úgy, mint Isten szavát, ha a jövendölések szövegét nem hittel olvassa, akkor Jézus történetének az értelmét nem is tudja fellelni. Tehát az, hogy a ’30-as évek elején Jeruzsálemben római módra kivégeztek egy férfit, akiről egyesek azt hitték, hogy messiás, önmagában még akkor sem világítja meg a történelmet és az egyes emberek életét, ha számos kortárs azt mondta később, hogy ez a megfeszített ember feltámadt. Ebben az esetben Jézus egész történetének kuriózum jellege volna. Egy különleges, rendkívüli eset, amelynek azonban az értelme, a jelentése homályban marad. Az Ószövetség vallási fogalmai és hite nélkül könnyen vélhették azt egyesek, hogy bizony ez ostobaság. És ezt ismeri föl Szent Pál, ezért kezd el a pogány környezetben másképp beszélni Krisztusról. Kemény dolog ez. Ha Szent Pálnak, a legnagyobb misszionáriusnak a tevékenységét figyeljük, akkor azt látjuk, hogy ő sem keresi a legnehezebb feladatokat, hanem először a zsinagógában kezd el beszélni. Először azokhoz szól, akiknek van mihez kötni Jézusnak a messiási mivoltát, egész tanítását, halálát és feltámadását. De azért eljut az Örömhír a pogányok közé is. Ha az areopágoszi beszédre gondolunk, amelyet Szent Pál Athénban mondott el (ApCsel 17,22-31), akkor látjuk, hogy ott a természetes istenismeretre igyekszik építeni. Arra a meggondolásra, ami minden embernek felvillanhat a lelkében, hogy hátha olyan nagyszerű erők is vannak a világmindenségben vagy azon túl, amelyeket nem ismerünk. Ezért is volt egy olyan oltár, egy olyan szentély Athénban, amelyet az ismeretlen istennek ajánlottak. Minden reálisan gondolkodó ember belátja, hogy bármennyit halad is a tudomány, amennyit mi a világról tudunk, az nem teljes, nem mindent kimerítő ismeret, hanem további kutatásra, fejlődésre, megismerésre szorulunk. És éppen a legnagyobb természettudósok szoktak tisztelettel megállni a Titok előtt. Az előtt a titok előtt, amit a világmindenség magában hordoz. Az előtt a titok előtt, amire mi azt mondjuk, hogy igen, a világ nem önmagában áll a létben, hanem teremtett világ, és rajta túl ott van a személyes és minket szerető Isten. Ebben az értelemben tehát minden emberben fölmerül ismereteink behatároltságának, szűkösségének a gondja. És ebből kiindulva hirdeti Szent Pál a megfeszített Krisztus Örömhírét. Elkezdi keresni a világ értelmét, majd magyarázatot ad, világosságot gyújt. Ez a világosság azonban a megfeszített Krisztusból sugárzik. Rajta keresztül tudjuk Istenről a legtöbbet, benne mondta el Isten végleges szavát az emberiségnek.

Ilyen világban élünk mi is, ilyen világban szólít minket misszióra az Isten, tehát először is rá kell figyelnünk a körülöttünk élő és nem vallásos vagy nem hívő emberek gondolkodásmódjára, életmódjára. Észre kell vennünk, hogy bizony sokaknak a nagyon zsúfolt és zaklatatott élete mögött félelem, nyugtalanság rejlik. Egyfajta belső bizonytalanság. Talán az értelmetlenségnek az érzése is. Azért feledkeznek bele sokan a pillanatba, mert nem mernek a jövőre gondolni. Mert titkon úgy érzik, hogy semminek nincs értelme, tehát csakis arra érdemes figyelni, ami a jelen pillanatban kellemes a számunkra. Ám ha így él valaki, akkor éppen azokat a lépéseket véti el, amelyek akár neki magának, akár a családjának, akár az egész népünknek a jövőjét biztosíthatnák. Tehát értelem nélkül és értékek nélkül bármilyen jóindulatú és szelíd legyen is valaki, rejtett félelmek között él, és nem tud a jövőre irányultan, a jövő számára is értékteremtő módon élni. Ezért a remény és a jövő üzenete az a szó, amelyet ma bele kell kiáltanunk a nem hívő környezetünkbe, de utána késznek kell lennünk arra, hogy számot adjunk reménységünk okáról (vö.: 1Pt 3,15). Vagyis meg kell tanulnunk tanúságot tenni Krisztusról, a keresztre feszítettről. Megint csak eljutunk az ő személyéhez, és eljutunk oda, hogy hogyan beszéljünk róla azoknak, akiknek nincsen a lelkében semmilyen hitrendszer, nincsen a lelkében az Ószövetség ismerete, nem is tudják mihez kötni mindazt a mély igazságot, ami számunkra Jézus Krisztus művének a jelentőségét megvilágítja. Az általános emberi tapasztalatokhoz kell tehát kapcsolnunk mondanivalónkat, és nem kell visszariadnunk a tanítástól sem. Ehhez persze először magunknak kell tanulnunk, tanulnunk a hittant, tanulnunk az Egyház katekizmusát, tanulnunk a Szentírás ismeretét és annak hiteles, katolikus értelmezését. Hitünk továbbadásához azonban az is szükséges, hogy a segítő szeretet cselekedeteivel tanúságot tegyünk arról, hogy mi magunk nemcsak a saját, pillanatnyi kényelmünket és hasznunkat keressük.

Itt, Kárpátalján, de mindenütt a Kárpát-medencében vagy a magyar szórványokban szerte a nagyvilágban joggal kérdezzük magunktól azt is, van-e értelme magyar közösségeink, magyar kultúránk ápolásának. A választ hitünk fényénél keressük erre az élethelyzetre is. Születésünkkel, kultúránkkal, anyanyelvünkkel hivatást is kapunk. Az a közösség, amelybe beleszületünk, Isten terve szerint alakult ki a történelem során. Ezért léte az ő szemében sem közömbös. De ugyanő éppen ezzel a szeretettel kíséri a többi népeket is. Hitünk egyszerre segít minket abban, hogy megőrizzük és továbbfejlesszük közösségeink azonosságát és életét, de abban is, hogy megértésben és szeretetben éljünk együtt másokkal. Kis nemzethez tartozni sokszoros fáradságot, munkát, erőfeszítést kíván az embertől. Kisebbségi helyzetben élni még nagyobb kihívás. Minderre azonban reménnyel és szeretettel válaszolni olyan nagy feladat, amire saját erőnkből aligha volnánk képesek. Isten azonban szeretetével és segítségével kíséri mindnyájunk életét. Benne van bizalmunk, ő ad jövőt és reményt a népeknek és az egész emberiségnek.

Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Ámen.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ott kezdődik a kibicsaklás, amikor a hit megtagadásával azt a bizonyos hivatást is megtagadja az ateista.

És mammon szolgálatába szegődik. A saját nemzete ellenében is.

Lásd szocializmus. Akár nemzeti akár nemzetközi. Vagy annak szülőanyja a liberalizmus.

"...pénz nélküli társadalmat meghirdető szocializmus..." - a pénz nélküliség volt az igéret, a diktatúra a valóság.

Ha a dícsőséges szocializmusunk pénznélkülisége, általános nincstelensége bármire magyarázat, akkor nem egy nyelven beszélünk.

A gyüli nem keresztény egyház. Az egy üzleti vállalkozás, a fő szervező fogalmazta meg a lényegét egyetlen szóval: cash.

A hitgyüli kereszténységéről ennyit.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában