Az orosz ortodoxok kegyelmet kérnek a Pussy Riotnak
Az orosz ortodox egyház vezetői kegyelmet kértek a Pussy Riot punkegyüttes három elítélt tagjának – írta a The Christian Post washingtoni székhelyű keresztény lap. „Imádkozunk azért és reménykedünk abban, hogy ezek a fiatal nők és mindazok, akik Oroszországban és másutt ilyen szentségtörő tetteket hajtanak végre, felismerik cselekedetük szörnyűségét. Ennek ellenére az egyház a törvény adta keretek között kegyelmet kér számukra” – mondta Makszim Kozlov atya, akit az orosz állami tv idézett.
A híradás szerint Tyihon Sevkunov, a moszkvai Szretyenszkij kolostor vezetője – aki egyúttal Vlagyimir Putyin orosz elnök lelki vezetője is – vasárnap az állami televízióban bejelentette, hogy egyháza megbocsátott a zenekar tagjainak a februárban a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott punk imáért, és a hatóságoknak rövidre kell zárniuk az ügyet.
Az orosz ortodox egyház vezető testülete, a Legfelső Egyházi Tanács már pénteki nyilatkozatában azzal a kéréssel fordult az orosz állami szervekhez, hogy „a törvény adta lehetőségeken belül tanúsítsanak könyörületet” az elítéltekkel szemben, annak a reményében, hogy az érintettek a jövőben tartózkodni fognak az újabb szentségtörő cselekedetektől.
Az együttes három tagját pénteken nem jogerősen két-két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság „vallási gyűlölet által motivált garázdaság” címén. A feminista punkegyüttes tagjai az orosz ortodox egyház központi templomában maszkban, gitárral a nyakukban imádkoztak a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyin azóta megválasztott orosz államfőt.
Összesen 30 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
én pártízezres nagyságrendű pénzbüntetésnél sújosabb büntetést nem tudok elképzelni.
de még valószínűbb, hogy feljelentésig sem jutna el a dolog.
áucs, látod, az én hibám sokkal súLYosabb ennél az egésznél :P
ez kérlekszépen már aznap hír volt, hogy a performansz lezajlott, semmiféle ítélet nem kellett hozzá.
most jézusról beszélsz?
de mindegy is: izrael ma egy jogállam. tök mindegy, mit akarnának csinálni velük az ortodox zsidók, nem tehetnék meg.
ez a kis epizód pont arról szól, hogy oroszország azért korántsem teljesen jogállam.
Bejelentkezés