Ökumenikus imaóra a roma holokauszt évfordulóján

2012. augusztus 5. 11:40
Ökumenikus imaórán emlékeztek az egyházak a roma holokauszt, a pharrajimos 68. és a kislétai romagyilkosság harmadik évfordulóján péntek este Budapesten. Az eseményen részt vett Sólyom László volt köztársasági elnök és Balog Zoltán miniszter.

Ökumenikus imaórát tartottak a roma holokauszt, a pharrajimos 68. és a kislétai romagyilkosság harmadik évfordulóján péntek este Budapesten, a Lőrinc pap téri katolikus templomban. A szertartást Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs bizottságának elnöke és Fabiny Tamás evangélikus püspök tartotta.

Az eseményen részt vett Sólyom László volt köztársasági elnök, valamint a 2008-2009-es romagyilkosságok áldozatainak több hozzátartozója is, akik a gyülekezettel együtt gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére.

A Sant' Egidio Közösség ökumenikus imaóráján Székely János kiemelte: azért jött össze a gyülekezet, hogy elítélje az erőszakot és a gyűlöletet, ami sok család életében hozott tragédiát, illetve azért is tartják ezt a megemlékezést, hogy megvallják: minden ember „Isten teremtett képmása, remekműve”, akik ezáltal „egymásnak testvérei”.

Az esztergom-budapesti segédpüspök rámutatott: „életünkben nem a halálé az utolsó szó”. Isten alkotta a világmindenséget, ő a történelem igazi ura, nem „a vak emberi gyűlölet”, amelyre nemet kell mondani, viszont igent kell mondani az újrakezdésre, mert „a gyűlöletet csak szeretettel lehet csökkenteni” – fogalmazott.

A gyülekezethez intézett levelében, amelyet a rendezvényen felolvastak, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius azt írta:  „Szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet, amiért megszervezték ezt az imavirrasztást a cigány holokauszt emlékére, a gyilkos merényletsorozat évfordulóján, amely ártatlan áldozatok ellen irányult, akiknek csak az volt a bűnük, hogy a roma kisebbséghez tartoztak.”

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés