Orbán: Az egyházak a támogatottságukkal arányos számú intézményt működtessenek!

2012. június 25. 12:57
Törvény fogja szabályozni, hogy egy gyülekezet hány intézmény fenntartását vállalhatja. Az arányosságot, valamint az adott gyülekezet országos támogatottságát kell szem előtt tartani – mondta a miniszterelnök.

Kormányzati javaslat készül arról, hogy egy egyház ne vállalhassa jóval több intézmény fenntartását annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban arra a felvetésre válaszolva, hogy a Hit Gyülekezete egyre több iskolát vesz át. A kormányfő kijelentette, az egyházak által működtetett intézmények ügyét nem tekinti sem ideológiai, sem vallási kérdésnek.

Mint mondta, a szociális és az oktatási ügyekért felelős miniszter, Balog Zoltán és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közös javaslatot készít az arányosság érdekében, vagyis hogy egy egyház ne vállaljon jelentősen több intézményt annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban, ellenkező esetben ugyanis az adott felekezet hitéletben elfoglalt szerepe és a hitélet alapján nyújtott szolgáltatások mértéke elválik egymástól.

Arányosságot és mértéktartást kell majd szem előtt tartani” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Közölte, mindezt egy szabály fogja rögzíteni, és így nem kell attól tartani, hogy egy-egy kisebb befolyással rendelkező egyház a tényleges szellemi hatása alapján vett súlyához képest sokkal nagyobb arányú intézményfenntartást vállal. „A kettőnek valahogyan kézen fogva kell járnia” – fogalmazott a miniszterelnök.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Értelmezni kell az Orbán szavát: támogatottságon pénzügyi támogas értendő, nem a híveknek a száma!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés