Távozik a pártpolitikából az újságíróból lett momentumos, Kele János

2023. december 22. 22:55

A Momentum elnökségi tagja a Facebookon jelentette be döntését.

2023. december 22. 22:55

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, nagy a mozgás a Momentum Mozgalom háza táján. Szerdán Gelencsér Ferenc, a párt eddigi vezetője jelentette be, hogy lemond elnöki pozíciójáról, és visszaadja az irányítást Donáth Anna kezébe.

Ezzel szinte egy időben a párt másik fontos embere, Kele János is arról írt közösségi oldalán, hogy 

a Momentum Mozgalomban vállalt elnökségi tagi megbízatása január végén megszűnik.

Nincs benne tüske

A bejegyzésből az is kiderült, hogy a közgazdász és sportszakírót a párt nem jelöli választott politikai pozícióra a soron következő választások egyikén sem. Nemrég pedig arra is fény derült, hogy „a kampányidőszaknak új vezetőséggel vág neki a Momentum”. Így Kele 

párt- és frontpolitikai szerepvállalása is véget ért. 

„Tüske, szilánk nincs bennem, annál is inkább mert párt- és politikai funkcióktól teljesen függetlenül maradok, maradhatok az, aki mindig is voltam: öntudatos, büszke, a közös ügyeink iránt érzékeny, tenni vágyó, liberális magyar polgár” – zárta gondolatait Kele János, aki korábban a 24.hu sportújságírója, és rövid ideig a Partizán You Tube-csatorna munkatársa is volt.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Kele János Facebook-oldala

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. január 01. 11:35
Szarzsák párt.
eljolesz
2023. december 23. 10:16
Gondolom, a jövőben "független" médiszereplőként fog szerepelni.
pumuklik
2023. december 23. 08:51
Ez is fajtájának jellegzetes típusa: munkanélkül jólélni!
cutcopy
2023. december 23. 08:16
Ismét visszamegy függetlenobjektívnek..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!