Szürreális: önmagával beszélgetett, majd kiposztolta Perintfalvi Rita

2023. december 17. 14:05

Mozgalmas vasárnap reggele volt az LMBTQ-párti baloldali feminista katolikus teológusnak.

2023. december 17. 14:05

Szürreális bejegyzésre lehettek figyelmesek a Facebook-felhasználók, ugyanis vasárnap délelőtt „Reggeli beszélgetésem önmagammal” címmel posztolt Perintfalvi Rita.

„– Hű, te Rita, egész jól állna neked a középkor! 

– Na ja, csak nem élvezném sokáig, mert igen gyorsan máglyán landolnék” – írja a teológus. „A kritikusan gondolkodó nő, aki a saját princípiuma megvalósításának csúcsát nem abban éli meg, hogy unokákat szüljön Kövér Lászlónak, meg akivel nem tudja elhitetni a sok szakállas himbilimbi (=minden patriarchális elnyomó hatalom), hogy csak azért, mert nő az Isten is alárendeltnek és szolgalelkűnek teremtette, akkoriban igen hamar ropogó parázson végezte” – olvasható a bejegyzésben.

„Persze a boszorkányüldözés most is folyik. Minden téren. Tényleg azt gondolom, ha mindazt, amit csinálok, férfiként tenném, az ellenállás közel sem ellene ennyire brutális, agresszív és erkölcstelen. De a keményen beszóló nő elviselhetetlen irritáció” – teszi hozzá.

„Vajon mi a baj azzal, ha valaki nőként el meri mondani nyilvánosan, hogy mit gondol a világról, az egyházról és a szakállas himbilimbik nőgyűlöletéről?” – zárja bejegyzését Perintfalvi.

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
virgo68
2024. január 14. 11:48
Könyörgöm, valaki vállalja már be ezt a nőt.
Trinitysum
2023. december 25. 20:03
A nő, ha okos, akkor azért engedelmes (vö. okos enged), ha buta, akkor meg azért kellene engedelmesnek lennie. Ha csak szimplán engedetlen, megfontolás nélkül, akkor lázadó. A lázadó nő archetípusa Lilith, aki az engedetlensége miatt a pokolban kötött ki.
OneiroNauta
2023. december 18. 15:46
Klinikai eset... :D
kukasmacska
2023. december 18. 13:02
"unokákat szüljön Kövér Lászlónak" Valaki mutasson már nekem EGY db magyar nőt, aki Kövér László (vagy Ákos) véleménye miatt gyereket szült. "Vajon mi a baj azzal, ha valaki nőként el meri mondani nyilvánosan, hogy mit gondol a világról, az egyházról és a szakállas himbilimbik nőgyűlöletéről?" Miért lenne baj vele? Csak hát ha rendszeresen nekimész egy csoportnak, akkor kapsz választ is, ez egy ilyen játék. A középkorra mutogatás meg különösen vicces, ki a faszt érdekel, hogy 4-500 évvel ezelőtt mi volt, vagy mi lett volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!