Ez talán a legmeghökkentőbb része a történeti Jézus működésének

2023. december 24. 15:47

Létezik egy mélységeiben nem behatóan kutatott, de ettől még forradalmi része Jézus és Isten kapcsolatának.

2023. december 24. 15:47
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Facebook

„Létezik egy mélységeiben nem behatóan kutatott, de ettől még forradalmi része Jézus és Isten kapcsolatának: amikor Jézus megszólította Istent, mindig apukának nevezte. Jézus Jahve irányába intézett szavai annyira megdöbbentően újszerűek voltak, hogy több szentírási helyen az ógörög szöveg eredetiben hagyta, az arámi verziót változatlanul beemelve (vö. Mk 14,36; Gal 4,6; Róm 8,15). Ez az _abba_ kifejezés, ami a zsidó családokban a legszemélyesebb, legbecézőbb szava volt a gyerekeknek édesapjuk felé. Jézus az evangéliumokban minden egyes alkalommal az imádságaiban apjának nevezi Istent – csak egy kivétel van, mikor Márknál és Máténál a kereszten Jézus felkiált, de akkor a 22. zsoltárt idézi.

Ez talán a legmeghökkentőbb része a történeti Jézus működésének. Izrael népe kollektíven hitte, ők Isten fiai, de egyetlen próféta sincs a zsidóság történetében, aki Istent következetesen és mindig abbának hívta, azaz apukámnak. Olyan imádságot használtak, ahol mennyei atyaként szólították meg Istent, de ez sem volt igazán elterjedt. Leginkább királyként, a mindenség uraként, esetleg uram, Istenem felszólítással hivatkoztak rá. A közelében sem voltak ilyen személyeskedésnek.

Jézus következetesen kitart a szó mellett, még akkor is, amikor látszólag mindenkitől és mindentől elhagyatva élete legnehezebb belső csatáját vívja és véreset verejtékezik – amiről mára tudjuk a modern tudományoknak köszönhetően, hogy különleges stresszhelyzetben előfordulhat tünetként.

»Abba, neked minden lehetséges: vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.« (Mk 14,36)”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Vágvölgyi Gergely

Mandiner

Idézőjel

Csak akkor lehet igazi ünnepünk, ha a megtérés vezérli.

***

Nyitókép: HAZEM BADER / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. január 17. 19:10
galancza-2 2023. december 26. 15:47 A gond sajnos ott van hogy az emberek többsége képtelen különbséget tenni a vallás és a nemzetiség között. Shlomo Sand zsidó történész, a Tel-Avivi Egyeten professzora leírja könyvében hogy Jézus korában a zsidó vallás térítő vallás volt, tehát a zsidó vallást terjesztetták a nem zsidó nemzetiségű embereknek. A zsidó vallást ma is felvehetik nem zsidó nemzeiságű emberek,bár tény hogy ez manapság sokkal nehezebb,bonyolultabb mint 2000 éve. Trump lánya nem zsidó menzetiségű, de felvette a zsidó vallást férje kedvéért,és gyerekeiket zsidó vallásúnak nevelik. S. György kiváló m.o.-i zsidó nemzetiságű humorista,nagyszerű ember kb. 20 éve megkeresztelkedett, katolikus lett,de kijelentette hogy: "fajomat nem tagadtam meg". S.Gy azzal hogy felvette a katolikus vallást, még nem lett katolikus nemzetiségű. Ahogy Trump lánya sem lett zsidó nemzetiségű azért mert zsidó hitre tért." a zsidóság nemzet?
2023. december 26. 20:43 Szerkesztve
És nem, Jézus nem “a zsidók” istenét nevezi ördögnek, mert az összes tanítványa, és gyakorlatilag mindenki a környékén zsidó volt. Mindenki, akivel csodát tett ( kivéve összesen egy sziro-föníciai asszonyt.) zsidó volt.
I_Isti
2023. december 26. 20:38
Ezért nem szeretem a vallásos ünnepeket: dől az emberekből a vallásos ostobaság! Jézus Krisztusnak még a neve is azt jelenti, hogy JHVH megment, megszabadít, megvált. “A magyar Jézus szó a latin Iesus névből származik, ami a görög Iesous (Ἰησοῦς) név átirata, amely a héber Yēšūă (ישוע) névből jön, mely a héber Yehoshua név rövidített alakja. Jelentése: Jahve a megváltás, azaz Isten, a megváltás.“ Nincs különbség “a zsidók” Istene és Jézus Krisztus Apja - a mi Apánk - között.
I_Isti
2023. december 26. 20:07
Nincsen olyan, hogy “a rabbik”. Jézus korában legalább 3-4 erős irányzat volt, pl farizeusok, szaddokeusok, zelóták, esszénusok Ezek egymással is totál fasírtban voltak. Ahogyan ma is vannak normálisak, vannak ultra ortodoxok, orthodoxok, liberálisok, hászidok stb. És sok kérdésben ma is fasírtban vannak. Az, hogy “a zsidók”, meg “a rabbik” nem érv, hanem a tájékozatlanság bizonyítéka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!