Valóban kilenckor fognak becsengetni? – utánajártunk!

2023. szeptember 15. 06:21

A diákok üdvözölnék, ha egy órával tovább aludhatnának reggelente, de megvalósulhat az álmuk?

2023. szeptember 15. 06:21
More than half of children do not get enough sleep
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Tegyük szívünkre a kezünket: gimnazistaként sokunk nagyon sok mindent adott volna azért, ha egy órával később kezdődött volna az oktatás. A napokban újból feléledtek azok a szóbeszédek, mi lenne, ha a legtöbb munkahelynél alkalmazott munkarendhez igazodva az oktatás is 9-kor kezdődne. 

Jogi akadálya nincsen, hogy a mostani, reggel nyolcas kezdést egy órával eltolják

hiszen hazánkban az első óra kezdő időpontját nem határozza meg jogszabály.

A napokban ismertette a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató közös kutatását, mely szerint az elmúlt években romlottak az alvási mutatók a fiatalok körében. Azt írták, hogy az általános- és középiskolai tanulók körében is kimutatható, hogy egyre kevesebbet alszanak a diákok, ám nem csak annak mennyisége, hanem minősége is romlott.

A tanulmányuk szerint ezt mindenképp figyelembe kell venni az életmódjuk és napirendjük alakításánál, máskülönben lelki és testi fejlődésükben visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el. A két szervezet szerint az lenne a célravezető, ha az iskolakezdés kilencre tolódna. 

A Pénzcentrum által készített 5559 főn alapuló, nem reprezentatív kutatás szerint a felnőttek nagy részének nem tetszik a későbbi iskolakezdés a gyerekek nagy bánatára.

A belügyi tárca sem erőlteti

Megkerestük a Belügyminisztériumot az üggyel kapcsolatban, mi az álláspontjuk, a Mandinernek küldött válaszukban a tárca közölte, hogy az első tanítási óra kezdetének időpontjára vonatkozó hatályos szabályozást a tárcának továbbra sem áll szándékában megváltoztatni.

Azt – célszerűen az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet keretei között – a nevelési-oktatási intézmények önállóan határozzák meg – közölte lapunkkal a tárca sajtóosztálya.

Köztes megoldás?

Az év elején a Frontiers in Neuroscience tudományos folyóiratban megjelent – melyet a Guardian szemlézett – tanulmány egy köztes megoldást javasol, miszerint a téli hónapokban kéne csak kilenckor kezdeni az oktatást, a többi időszakban maradhat az eddig megszokott. 

Arról számoltak be, hogy harminc perccel tovább tart a mélyalvási fázis a téli hónapokban és a vizsgálatban részt vevő emberek egy órával többet aludtak, mint a meleg, nyári éjszakákon. Dieter Kunz, a tanulmány szerzője szerint a munkarendet és az iskolát a szezonális alvásigényhez kéne igazítani. Amerikai kutatások szerint a tinédzsereknek legalább kilenc órát kéne aludniuk, ám többségüknél ez a szám a hetet is alig éri el. 

Ennek egyik oka, persze azon kívül, hogy későn fekszenek le, hogy már 6:30-kor ébredniük kell, hogy 7:45-re beérjenek az iskolába. Kutatások bizonyítják, hogy míg az alsósok már 21 óra magasságában elálmosodnak és gond nélkül elalszanak, addig a felsősök és gimnazisták szervezetében az alvásért felelős melatonin később szabadul fel. Kutatók szerint ezért van az, hogy ha a szülők ágyba parancsolják a kamaszt, akkor azok sokszor csak forgolódnak és nem tudnak elaludni egyből.

A nyitókép illusztráció. Fotó: Lao dou / Imaginechina / Imaginechina via AFP

 

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bodzay
2023. szeptember 27. 18:29
Ismert tény, hogy az óraátállítás biológiailag előnytelen. Ismert tény, hogy a téli (eredeti) időszámítás esetén a nap december végén fél nyolckor kel, és 12 óra előtt néhány perccel delel. Ergo: ha marad a nyári időszámítás, a munkakezdéskor még éjszaka van. Érthetetlen, hogy miért nem lehet a természethez, a valósághoz alkalmazkodni.
bölcsuhú
2023. szeptember 27. 14:57
Ez egy marhaság! Aki tanított már fiatalokat, az tudja, hogy az agyuk pont kora délelőtt a legfogékonyabb s dél fele kezd elfáradni a bioritmus következtében! Déltől már lehetetlen nehezebb tantárgyakat eredményesen megértetni. Ezért pl. a kora délután kezdődő délutáni tanitás eredménytelenebb még az estinél is. Hosszú éveken át készítettem órarendet!
balbako_
2023. szeptember 27. 14:36
Jól kicsesznek a szüleikkel, de csak tentézzenek...
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 15. 19:34
A 79 kommentben felsorolt kifogásokból lémyegében az tűnik ki, hogy a probléma az, hogy van iskola: 1. a gyereket oda KELL vinni 2. a gyerknek ott KELL lenni 3. a gyereknek vagy miért vannak ott kötelzettségeinvagy miert nincsenek 4. a gyereket el KELL hozni 5. hogyan ér oda a különórára a 20km-el odébb a délutáni csúcsban 6. a különóráról hogyan ér az onnan 20km-re levő edzésre az esti csúcsban 7. Onnan még hogyan ér haza a 20km-re levő otthonába 8. mikor vacsorázik, fürdik, tanul, stb. Szerencsére seti filmezésre, internetezésre, laptopozásra azért mindig jut bőven idő. Valójában ilyenkor szimplàn szar a családi logisztika, mèg szarabb az időmenedzsment és rengeteg a felesleges vállalás. Vagy felesleges az iskola. Lényeges tény ugyanakkor, hogy egy nap mindenkinek 24 órából áll már egy jó ideje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!