Szörnyűbb helyzetben van Lagzi Lajcsi, mint amire számítani lehetett

2023. szeptember 07. 14:12

Az ügyvédje árult el új információkat Galambos Lajos állapotáról.

2023. szeptember 07. 14:12

A Mandiner korábban tájékoztatott róla, hogy Lagzi Lajcsi ügyvédje, aki szerint hiába romlik folyamatosan Galambos Lajos állapota, jogerősen elutasították az otthonápolási kérelmét.

Újra megszólalt az üggyel kapcsolatban dr. Csontos Zsolt. Az ügyvéd a TV2 Tények Plusz című műsorában szólalt meg. „Én azt látom, hogy a döntés kezdetben nagyon megviselte, de ez érthető. Most már sokkal jobban van pszichésen. Éppen arról számolt be, hogy a séta alkalmával Kosztolányi- és Örkény-novellákat olvasott fel a fogva tartott társainak, tehát

próbálja erősnek tartani magát”

– árulta el Lagzi Lajcsi ügyvédje.

Feljogosított arra, hogy elmondjam, hogy a mindennapi tisztálkodását sem tudja egyedül elvégezni,

ehhez orvosi utasítás és engedély alapján segítséget kell igénybe vennie. Tehát azt állítani, hogy nincs olyan betegsége, ami miatt segítségre szorul, több kérdést vet fel, mint amennyi megnyugtató választ adna” – mondta.

A teljes felvételt itt tudják megtekinteni:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2023. szeptember 07. 19:48
a borton nem szanatorium, az elet meg nem habostorta.
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 07. 18:40
>>>Szerette volna a büntetését a saját otthonában letölteni"<<< #AHHOZTASNÁDINAKKELLENNI
bathory-odonke
2023. szeptember 07. 18:31
Erősen kapaszkodom, hogy ne gondoljak félre a szappanozás miatt...
zsolt196969
2023. szeptember 07. 17:38
Kérnék egy dalt A börtön ablakában soha nem süt be a nap köszönöm
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!