A neten bóklászó intim fotó miatt nem kér Steiner Kristóf könyvéből az egyik kiadója

2023. szeptember 05. 11:52

A botrányt keltő képen egy nemi szerv is látható.

2023. szeptember 05. 11:52
Steiner Kristóf

Néhány napja Steiner Kristóf és párja, Nimrod Dagan megosztott egy videót az Instagramon, amelyből egy kivágott képkocka kezdett el terjedni az interneten. A képkockán egy olyan testrészt láthattak a páros követői, amit nem szokás az ablakba tenni – hogy finoman fogalmazzunk – amely testrész kiverte a biztosítékot.

Steiner az Instagramján írt arról, hogy a kérdéses képkocka miatt – és az OnlyFans-fiókjuk miatt – megszakítja velük az együttműködést a könyvkiadójuk. Mint írta, „ma a kiadó, akivel a készülő könyvünkön dolgoztunk, értesített minket, hogy nem fogunk együttműködni a kép miatt, amit véletlenül elloptak a néhány napja közzétett videónkból, és mert kiderült, hogy van egy OnlyFans-fiókunk (amiről évek óta nyíltan beszélünk). 

 

Örültünk a döntésüknek, de kíváncsiságból megkérdeztük, hogy akkor nem adnák-e ki például Pamela Anderson könyvét sem? 

 

Hiszen neki évekkel ezelőtt kiszivárgott egy szexvideója, azóta pedig az Oxfordi Egyetemen tartott előadást a pornóról, és Szeretettel, Pamela című könyve jelenleg az Amazon eladási listájának első helyén áll. Nem kaptunk megfelelő választ”.

Nyitókép: Instagram

 

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gekk
2023. szeptember 06. 11:27
survivor 2023. szeptember 05. 20:00 gekk Leonardót nem ezert szetetjük. A buziság önmagában nem érdem ... Ki mondta, hogy az?
survivor
2023. szeptember 05. 20:00
gekk Leonardót nem ezert szetetjük. A buziság önmagában nem érdem ...
buckafej-2
2023. szeptember 05. 18:39
Ki az a híres ember, művész, tudós, aki a seggét rázva vonaglik a Pride-on? Normális, ép leljű, erkölcsű ember nem megy oda.
gekk
2023. szeptember 05. 17:54
BBrutus 2023. szeptember 05. 17:18 Nézem ezt a képet és hánynom kell. Nem érdekel, hogy ez a gyerek hogyan éli az életét, de szépnek, pláne meg művészinek ne állítsuk már be a genetikailag sérült emberek életét. Én elfogadom, ha valaki a saját neméhez vonzódik, de ezt reklámozni bűn. Igazad van! Le Leonardo da Vincivel, le sz összes homoszexuális költővel, íróval, művesszel, tudóssal. Mert zgye genetikailag sürültekkről van szó. Te ostoba fideszmajom.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!