Megszökött az óvodából, és hazasétált két kisfiú Pesterzsébeten

2023. szeptember 13. 20:51

Az eset a Gézengúz óvodában történt.

2023. szeptember 13. 20:51

„Elképzelhetetlen események” történtek a pesterzsébeti Gézengúz óvodában:  két óvodás kisfiú szökött ki az intézményből, majd hazasétáltak. 

Bár a gyerekeknek nem esett bajuk, Szabados Ákos, a XX. kerület polgármestere szerint elfogadhatatlan ami történt, osztja a szülők felháborodását – idézte az ATV.

„Negyed óra-fél óra intervallum amíg nem vették észre hogy a két gyermek hiányzik, sajnos. Ezt követően sem abban a sorrendben tették meg a megfelelő lépéseket, ami elvárható lett volna, hanem ők maguk kis brigádokat szervezve kezdték a környéket bejárni ahelyett, hogy rögtön lejelentették volna” – nyilatkozta a kerületvezető a csatorna híradójának. 

Szabados elmondta, ez az eset rávilágít, hogy 

az intézmények szabályzata nem megfelelő az ilyen krízishelyzetekre, azokat meg kell változtatni. 

Egyik gyereknek sem esett baja

A polgármester további részletekkel is szolgált a kisfiúk szökésével kapcsolatban: „A kerítés közelében lévő fát használták fel arra, hogy a kerítésre felmászva, és onnan áthuppanva a szomszédos bölcsőde udvarára jussanak ki.”

Mint elhangzott, a gyerekek olyan útszakaszra jutottak ki, ahol nemcsak autók, hanem villamosok is járnak, de szerencsére egyiküknek sem esett baja. 

Az ATV az egyik gyerek családjától megtudta, hogy az ominózus délelőtt arra lettek figyelmesek, hogy valaki benyitott a házukba, emiatt először azt hitték, betörtek hozzájuk, és egyből értesítették a rendőrséget. Csak ezután derült ki, hogy 

a saját óvodás fiuk érkezett haza, a barátjával. 

A család elmondta, a rendőrség tőlük szerzett tudomást a szökésről, az óvodától nem.

A XX. kerület polgármestere csütörtökre rendkívüli testületi ülést hívott össze a történtek miatt – hangzott el az összeállításban.

Az ATV riportját az esetről alább tekinthetik meg:

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
harcimarci-9-9
2023. szeptember 14. 13:20
Nagycsoportos koromban minden nap hazaengedtek egyedül, pedig Budapesten laktunk, zebra nélküli főúton kellett áthaladni, ahol még busz is járt. ++ A mai gyermekek zöme is haza tudna menni egyedül (esze az lenne hozzá), ha nem lenne most ilyen veszélyes alja világ.
ipolypart2
2023. szeptember 14. 11:33
Egyszer rokonoknál voltunk egy távolabbi faluban. Én meg elindultam fölfedezni. Már az utolsó házaknál jártam, amikor egy néni kézenfogott és visszavitt, mert délelőtt látta, hogy kivel voltam a templomban. Elmondtam neki, hogy erre még nem jártam és kíváncsi voltam mivan ott. Ma is szeretek így bóklászni.
pipa89
2023. szeptember 14. 10:18
Nincs új a Nap alatt. Négy évtizeddel ezelőtt a húgom is meglógott egy vidéki oviból, a kerítésen napközben fúrt lyukon, a barátnőjével, aki abban az utcában lakott, ahol az ovi volt. Míg mi külterületen, 5 km-re az óvodától. Valahol félúton kapták el. Apám kérdésére, hogy honnan tudta, hogy merre kell mennie, azt válaszolta, hogy követte a reggeli lábnyomát. Mire apám: De reggel busszal mentél. A húgom következetesen azt mondta: Ő akkor is látta :D
Ergit
2023. szeptember 14. 07:36
Azért most veszélyesebb ilyen mutatványt csinálni, mert már van szervkereskedelem is! Anno a törökök rabolták el a kisgyerekket, vitték magukhoz, janicsárt faragtak belőle, aztán vissza magyarországra harcolni a sajátjai ellen. Egyébként a szőke törökök, mert vannak ilyen emberek is náluk (nem én találtam ki, 86-ban mondta egy isztambuli lakos), azok mind magyar ősökkel rendelkezhetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!