Jogerősen elítélt újságíró próbálta lejáratni Böjte Csabát!

2023. augusztus 22. 18:02

Korábban azért kellett lemondania a Transindex főszerkesztői posztjáról, mert hamisan vádolta Váta Lóránd kolozsvári színészt szexuális abúzussal.

2023. augusztus 22. 18:02

Már korábban is hamisan vádolt szexuális zaklatással valakit az a Kulcsár Árpád, aki a Böjte Csaba és alapítványa elleni cikksorozat egyik létrehozója – olvasható az Origón. A lap információi szerint közel egy évig vett részt a Böjte-ügy „feltárásában", és négy lejárató cikket is írt a Mérce nevű szélsőbaloldali portálra a témában. 

Nincs új a nap alatt

Hat évvel ezelőtt, 2017-ben pont azért kellett lemondania a Transindex főszerkesztői posztjáról, mert rágalmazva, hamisan vádolta Váta Lóránd kolozsvári színészt szexuális abúzussal, aki 

nem sokkal később jogerősen pert is nyert Kulcsár Árpád és portálja ellen becsületsértés és rágalmazás miatt.

Böjte Csaba és alapítványa elleni akció kísértetiesen hasonlít a korábbi esethez. Kulcsár akkor mindössze az állítólagos áldozat verziója alapján írt lejárató cikket Váta ellen, most szintén úgy jelentettetek meg cikkeket baloldali újságírók, hogy 

 

a vádlottal nem is sikerült beszélniük, az áldozat állításait cáfolók véleményét pedig figyelmen kívül hagyták.

 

A hamis vádba belebukó Kulcsár nem csinált titkot abból, hogy kifejezetten a „Böjte-projektre” szerződött a szélsőbaloldali portálhoz – írja az Origo. Ezt ő maga, egy korábbi Facebook bejegyzésben írta ki, miszerint egy több hónapos, határokon átívelő „nyomozás" miatt került a Mércéhez. Május végén nyilvánosan is elköszönt a Mércétől azután, hogy megosztotta az utolsó Böjte atyát lejárató anyagát a közösségi médiában.

Böjte Csaba lejáratása megbukott, miután Mónika, az ügy koronatanúja, akinek vallomására építették az akciót, maga kért nyilvánosan bocsánatot az őt korábban befogadó ferences szerzetestől, és azt írta:

 

végre sikerült eltávolítani a mérgező embereket, akik a maga fejét akarták általam".

 

Az Origo hamarosan további cikkekben mutatja be, mit sikerült megtudniuk az érintettektől és az ügy részleteit valóban jól ismerő erdélyi forrásaiktól, valamint részletesen bemutatják hogyan igyekezhettek tönkre tenni a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, illetve annak vezetőjét.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
P.Béla
2023. augusztus 28. 10:35
Az elítélt bűnöző újságíró cikkei fent vannak a Brüsszelből finanszírozott Jurnalismfound Europe honlapján. pl. https://www.journalismfund.eu/supported-projects/child-abuse-minority-community Ez az egész világon garázdálkodó tudatmanipulátor központról sokat elárul, hogy mentorálja az olyan helyi bűnözőket, mint a cikk szerzőjét is.
Palmimi85
2023. augusztus 23. 19:48
Végig böngésztem a kommenteket, és kijelenthetem, Nagyon örülök, hogy a 10 millió mindenben is szakértő országában élhetek! Ha kell, van elég járványügyi vagy háborúban jártas szakértőnk, mindenki ért az oktatáshoz is meg hát leginkább a politizáláshoz! Még szerencse, hogy van a Hazánk irányításáért felelős fantasztikus STRATÉGA doktor Miniszterelnökünk, aki azzal törődik, amivel kell, HAZÁNK JÖVŐJÉVEL!
Palmimi85
2023. augusztus 23. 19:23
Hétfőn véletlenül belehallgattam az ATV véleményműsorának, a FORUM-nak az elejébe, és csak most tértem magamhoz... A műsor témáit ismertetendő a műsorvezető, egy nem túl jó arcú középkori farok, bocsának hímnemű embernek kinéző valami olyan orednáré módon beleszállt Böjte Csabába, hogy rosszul lettem tőle. Nem tudok betelefonálni nekik, mert engem már letiltottak, de letiltott maga bartus lászló is, az ámerikai népszava főhazugja is, és erre büszke vagyok! De amikor a bite Zsolt nevű évek óta gyerekeket molesztáló - nem a munkatársa, mint az Atyánál, aki nem tudott róla, hanem bite zsolt a saját szájával dicsekszik el, egy szó elítélés nem volt, pedig akkoriba direkt hallgattam ezt a förmedvény-fórumot. Szóval van az a pénz, amiért azt adót se vagyok hajlandó tudatosan nézni...
catalina11
2023. augusztus 23. 11:17
Már korábban is hamisan vádolt szexuális zaklatással valakit az a Kulcsár Árpád, aki a Böjte Csaba és alapítványa elleni cikksorozat egyik létrehozója – olvasható az Origón. A lap információi szerint közel egy évig vett részt a Böjte-ügy „feltárásában", és négy lejárató cikket is írt a Mérce nevű szélsőbaloldali portálra a témában. " na ja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!