Három évet volt a szegedi Egyetem TV-nél, most egy LMBTQ-vita miatt kirúgták

2023. augusztus 31. 06:55

Kérdés, hogy ki rúgta ki Tikvicki Dórát, mert az egyetem állítása szerint semmi közük az ügyhöz, a tv is teljesen függetlenül működik. Az Egyetem tv kiadójának ügyvezetője szerint egészen más áll az ügy hátterében.

2023. augusztus 31. 06:55
Tikvicki Dóra

Tikvicki Dóra az Egyetem TV-nek volt a munkatársa, a Facebook-posztja szerint kereken három évig. Most viszont kirúgták és homofóbnak bélyegezték, állítása szerint azért, mert 

szervezett egy LMBTQ-vitát.

Egészen pontosan így néz ki az eset: „szerveztem egy LMBTQ-vitát, ami után az egyik vendég kérte, hogy ne kerüljön ki a videó, amit továbbítottam is az ügyvezetőnk felé, aki azt mondta, hogy akkor ne tegyük ki (ha rajtam múlik, kikerül, mivel tartalmilag nem vágtunk benne semmit, a vendég pedig minden információ tudatában volt). A másik vendég viszont kitett a videóból egy részletet.”

„A hivatalos indoklás pedig az volt, hogy ez eljutott a Szegedi Tudományegyetem vezetőségéig, akik szerint 

így homofóbnak tűnik az egyetem tv, így az egyetem tv vezetősége pedig amellett döntött, hogy mivel én vagyok a homofóbia forrása, engem távolítanak el” 

– fejtette ki.

Az esetet röviden összefoglalva feltette a kérdést:

„Vajon, azért vagyok homofób, mert szerveztem egy LMBTQ-vitát vagy azért, mert kikerült belőle egy részlet?”

Az SZTE cáfolta, hogy köze lenne az ügyhöz

Tikvicki megjegyezte a posztjában, semmilyen diskurzus nem zajlott az esetről és azonnali jelleggel távoznia kellett.

Cikkünk megjelenése után a Szegedi Tudományegyetem e-mailt írt szerkesztőségünknek, melyben cáfolták a kirúgott műsorvezető állításait, miszerint az egyetem vezetősége távolította volna el a pozíciójából. Sőt, a felsőoktatási intézmény azt is jelezte: „a Szegedi Tudományegyetemnek semmi köze az Egyetem TV-hez. Az az SZTE-től teljesen függetlenül működik, így sem az SZTE-nek, sem a vezetésének semmilyen ráhatása nincs a cikkben említett TV működésére” – írták.

Tikvicki Dóra újabb facebook-posztban reagált az SZTE vezetésének nyilatkozatára, gyakorlatilag alátámasztva azt. Mint írta, főszerkesztősége alatt nem volt tudomása arról, hogy az egyetem beleszólt volna a működésbe, tartalmilag teljesen biztosan nem. A Szegedi Tudományegyetem vezetőségével neki sem konfliktusa nem volt, de még csak kontaktban sem volt velük.

„Ami az egyetem tv vezetőségét illeti, nyilván van a fejemben egy elmélet, de nem szeretnék belemenni a sárdobálásba, bár nyilván nincs felszínre hozva minden információ” – írta a csatorna távozó munkatársa. Kérdésünkre ugyanakkor megerősítette, hogy 

a TV ügyvezetője, Szentesi Sándor neki szóban az SZTE vezetésének döntésére hivatkozott, sőt, úgy tudja stábértekezleten is ez hangzott el. 

Reagált a TV is

Mindezek után megkerestük Szentesi Sándort, hogy segítsen tisztán látni a helyzetben, valóban az SZTE vezetése kérte-e  Tikvicki Dóra eltávolítását?

Szentesi, aki egészen pontosan a TV kiadójának, a Telin Nonprofit Kft.-nek az ügyvezetője, aki azt írta megkeresésünkre, hogy Tikvicki főszerkesztői megbízása valójában 2023. március hónaptól azért szűnt meg, 

mert elfelejtette közölni a kiadóval és a munkatársaival, hogy egy parlamenti párt illetve az általuk fenntartott szerkesztőség munkatársa lett. 

Ekkor született meg az a döntés is, hogy közéleti témájú anyagait az egyetem tv nem közli, munkatársként egyéb tematika szerint viszont számítunk rá.

Szentes állítása szerint Tikvicki Dóra ennek ellenére és után szervezte meg azt a vitát, ahol a kiadót olyan vád érhette volna, hogy nem véletlenül moderálatlan a vita, hanem éppen azért mert Dórának egyéb elköteleződései is vannak. A kiadó a vita megrendezéséről a sajtóból a vágatlan anyag egyik részletének publikálása révén értesült, ekkor szembesült a másik fél szakmai/ etikai alapú fenntartásairól is, hetekkel a forgatást követően.

A tv és szerkesztősége független az intézmény vezetésétől sem forrást sem utasítást nem kértünk és nem kaptunk tőlük. Dóra homofóbiát kiáltó interpretációja fikció – írta az ügyvezető, aki szerint „összességében Tikvicki Dóra nyilatkozata méltánytalan etikátlan és kárt okoz mind a szerkesztőségnek mind a kiadónak.”

Rekontra 

Szentesi közlését azonban Tikvicki Dóra nem hagyta szó nélkül és egy hosszú facebook-posztban reagált az állításokra. 

Ebben többek között hangsúlyozta, hogy a főszerkesztői megbízatása tényleg márciusban ért véget, az ominózus kirúgás viszont augusztusban történt, az elbocsátás indokául pedig Szentesi nem jelölte meg az általa említett indokot, miszerint nem közölte, hogy idő közben „egy parlamenti párt illetve az általuk fenntartott szerkesztőség munkatársa lett.”

„Szentesi összemosta a főszerkesztői posztról való távozásomat az egyetem tv-től való kirúgásommal ”– írta Tikvicki, feltéve a kérdést, hogy 

ha valóban ez volt az indok, akkor miért nem márciusban rúgták ki? 

Akkor lett ugyanis a Nyílt Sisak című műsor vezetője, az LMBTQ vitát viszont júniusban szervezte, júliusban került ki a részlet és ezután bocsátotta el őt Szentesi arra hivatkozva, amit már az első posztjában is leírt. 

Megjegyezte azt is, hogy az egyetem tv mellett mindvégig voltak más munkái, de sosem kérték, hogy ezekről számoljon be, a főszerkesztői fizetéséből pedig az alap szükségleteit sem tudta volna fizetni. 

„Szentesi még azt is állította, hogy a sajtóból értesült a vitáról. Ez azért nem igaz, mert maga tiltotta le annak kikerülését, erről egy Messengeren történt üzenetváltás a bizonyítékom” – írta az egyetem tv távozó munkatársa.

 

Nyitókép: Tikvicki Dóra Facebook-oldala

 

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
P.Béla
2023. szeptember 01. 11:50
Érdemes megnézni a 2011 óta kis szünettel(2015-2017) folyamatosan egyetemi hallgató ügyvezető profilját. https://hu.linkedin.com/in/s%C3%A1ndor-szentesi-513256132?original_referer=https%3A%2F%2Fwww.google.com%2F Igaz, hogy e szerint 2018-tól 2023 januárjáig volt az Egyetem TV ügyvezetője. Dehát, a Linkedin profilját mindenki maga írja, tehát nem feltétlenül fejti ki az igazság minden részletét. Ja, EHÖK Felügyelő Bizottságának elnöke is. http://new.sztehap.hu/felugyelobizottsag/ Ezeket lehet a nyilvános honlapokon látni. Ezekből az látszik, hogy a hölgyet politikai nézetei, vagy vélt kapcsolatai alapján diszkriminálták, tevékenységét korlátozták. Majd elbocsátották. Munkaköri leírásában vajon mi volt kikötve más médiában történő munkavégzéssel kapcsolatban? Ha semmi, akkor jogtalan a korlátozása más médiában való megjelenésének, vagy annak a retorziója.
robipecs-uj
2023. szeptember 01. 08:59
Tikvicki egy cuki vajdasági kislány, akit megvett kilóra a Mi Hazánk, és mártírt akarnak csinálni belőle. Szerintem ennyi a sztori, nem több.
Tisza009
2023. augusztus 31. 22:06
"a vágatlan anyag egyik részletének publikálása révén értesült, ekkor szembesült a másik fél szakmai/ etikai alapú fenntartásairól is" Szabadna megtudni a másik fél nevét? Az legalább vinne némi logikát ebbe az igencsak zavaros magyarázkodásba. Vagy érdeklődjek inkább a Gender Studies titkárságán?
P.Béla
2023. augusztus 31. 19:43
Ki gyakorolta a hölgy munkáltatói jogait? Meg kellene nevezni, hogy ki bocsájtotta el. Nem ismerem a Szegedi Tudományegyetem szervezeti és működési szabályzatát. Az meglehetősen érdekes, amit a cikkben írtak, hogy az egyetem vezetése szerint az Egyetem TV-hez semmi köze az SZTE-nek. A hölgy állítása szerint az egyetem vezetése miatt nem került adásba a felvétel, merthogy szerintük homofóbnak mutatja az egyetemet a vitaműsor. Ennyire nincs gerinc egy vezetés tagjaiban, hogy nem mernek felvállalni egy LMBTQ-t elitélő véleményt? Mégis kinek a véleménye volt az? Hallgatói önkormányzat? Rektori vezetés? Kancellária? A moslékos trollok fröcsögése meg egyenesen gyomorforgató a komment szekcióban. Ők csak erre képesek a saját szintjükön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!