Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Sürgetik az EP-képviselők Orbán Viktort, hogy szabadítsa fel az uniós pénzeket

2023. május 18. 10:11

Szerintük nagyon aggasztó a magyarországi helyzet.

2023. május 18. 10:11
null

A május 15-e és 17-e között Magyarországon tartózkodó, az uniós pénzek elköltésének ellenőrzésével megbízott európai parlamenti képviselők úgy vélik, továbbra is aggasztó, ahogy az ország az uniós pénzekkel bánik. Továbbá felszólították Orbán Viktor kormányát, hogy hajtsanak végre reformokat, amennyiben az uniós pénzek feloldását szeretnék – írja az Euobserver.

„Nem az a célunk, hogy megállítsuk a pénzeket, hanem az, hogy a pénzeket Magyarországon költsék el” – jelentette ki szerdán a bizottság elnöke, Monika Hohlmeier. Hozzátette, Orbánéknak „a lehető leghamarabb és a lehető leggyorsabban" végre kell hajtaniuk az intézkedéseket.

A baloldali Lara Wolters pedig azt nyilatkozta,

és hozzátette, „a kormányzati kiadások pénzügyi felügyeletével kapcsolatos információhiány, valamint a közbeszerzések ellenőrzésének és az összeférhetetlenségnek a kérdései nagyon nagy aggodalomra adnak okot". Hangsúlyozta, ahhoz, hogy valódi változások történjenek, Magyarországnak vissza kell térnie a demokráciához, a jogállamisághoz, valamint a független és szabad sajtóhoz. Kijelentette, hogy a magyar média meglehetősen ellenséges a bizottsággal szemben.

Petri Sarvamaa szerint most nem Magyarországról van szó, hanem arról, „hogy az EU költségvetése egyetlen tagállamban se kerüljön veszélybe”.

Daniel Freund mást gondol

Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő, aki sokadszorra látogatott Magyarországra, azt mondta, már a nyolcadik látogatása során is talált olyan dolgokat, amelyek más EU-s országokban elképzelhetetlenek lennének.

– sorolta.

Hozzátette, fontosnak tartják, hogy segítség Magyarországot a fejlődésben, „de azt nem akarjuk, hogy az uniós pénzek csak Orbán Viktor családját és barátait gazdagítsák, megszegve a korrupció elleni küzdelemre és az összeférhetetlenség megelőzésére vonatkozó uniós szabályokat."

Navracsics Tibor szerint politikai előítéletek befolyásolták sok európai parlamenti képviselő véleményét, és emiatt a kérdésekben olykor ténybeli tévedések is előfordultak.

***

Nyitókép: Monika Hohlmeier Facebook-oldala

Összesen 333 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2023. május 18. 20:50
Mikor zsenik találkoznak. Nyírtassi tahó: sejogsi seangol sevillamos sedr sebicaj. Német Bun Cion hasonló. Goebbels Józsi megpusztul az irigységtől. Államunk jogállam.
Zolt
2023. május 18. 19:09
"Kijelentette, hogy a magyar média meglehetősen ellenséges a bizottsággal szemben." Talán ez a demokrácia miatt lehetséges. Akár ball ,vagy a jobb oldali média vagy igazat hoz le ,vagy ferdít. Mindig az adott média sejtése gondolata alapján,de ez lehet akár elvárt fizetett érdek alapján is,hisz nem állhat felettünk ,nem mindent tudó és nem független.Elvileg független az nem létezik.Azaz minden ep képviselő is a saját ,érdek elképzelése ,vagy ép a fizetője érdekeit tekinti szem előtt.Sok esetben nem is alkamas önnálló gondolkodásra,érdektelen.A jó zseton legyen meg.Ez pont az idézetből derül ki,hiszen ha nem így lenne nem mondtak volna ilyet,hisz elvileg a demokráciába joga a bizonyos keretekben a véleményszabadság. Vagy ez csak addig jog amíg pozitivan értékeli őket a média? Elég inkább kommunista nyilatkozat.
Krupp Skya
2023. május 18. 17:37
Az Uniós forrásokat a baloldal blokkolta nekik kell felszabaditani, amig blokkolják egy fillért se nekik! A teljesség igénye nélkül ezek a rohadékok blokkolták Dobrev Klára, ÁVH, Donáth Anna ÁVH, Cseh Katalin ÁVH, Jávor Benedek ÁVH Ni csak csupa ÁVH?
I.N.R.I.
2023. május 18. 17:28
Mi történt? - Idejötettek az uniós adófizetők pénzén olyanok akiket nem is választott meg senki. Magyar részről az ellenzék? A jogban ez eleve összeférhetetlenség. - Jókat ettek, ittak az uniós adófizetők pénzén. - Luxus szállodákban laktak az uniós adófizetők pénzén. - Bohóckodtak, szelfizgettek, pl. a magyar miniszterelnök szobája előtt. Szerintük ez vicces...ennyi pénzért ekkora munka tényleg vicc. Semmi érdemi nem történt. Nem kértek be adatokat, mondjuk ahhoz ezek pont annyit értenének mint újságírók a mentésirányításhoz. Kár, hogy senki sem akar mentést irányíti és megmutatni hogyan is kellene. Tehát idejöttek jópofizni mások verítékéből. Aztán a magyar kormány még gazsulált is nekik. Nem vitték el őket a János III.-belre éjszaka ahol Gizike nővér 30 év munka után nettó 300.000-t keres és 50 betegre van egyedül...a mentésirányítóhoz sem vitték el aki havi 280.000-ért 4 millió ember életéért felel... Nem vitték el őket Cseh Kata nyomdájába. A tanarak sem akarózdtak tüncikézni ameddig itt voltak, pedig a Karmelitánál tájékozódhattak volna. A német autógyárak külföldi szalagmelósait sem nézték meg. Az ukrán menekültekre sem voltak kíváncsiak. Bite Zsolttal senki sem szelfizett! Botrány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!