Nem hiszi el, miért nyúlta le egy próbababa rövidnadrágját a kecskeméti tolvaj

2023. május 25. 08:46

„Azért hoztam el a ruhákat, mert fáztam” – válaszolta a nyomozók kérdésére.

2023. május 25. 08:46
null

A police.hu arról számolt be, hogy egy 45 éves kecskeméti nő azért kért segítséget a rendőrségtől május 23-án, mert két egyedileg tervezett – és drága – ruhadarab eltűnt az üzletéből. A nő elmondta, hogy egy lakástextil boltja van a belváros közelében, aminek a télikertjét még vasárnap feltörték. Akkor a próbababáról egy rövidnadrágnak kélt lába, majd alig egy nappal később valaki elvitte az alsóhoz tartozó virágmintás pulóvert is. A ruhadarabok a cég 25 éves születésnapjára készültek, „így különösen érzékenyen érintette a lopás” – ismertette a rendőrség hivatalos oldala.

Pont a lopott rövidnadrágot viselte, mikor lekapcsolták

A nyomozók a biztonsági kamerák felvételei alapján beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 48 éves helybélit, akit azonnal keresni kezdtek. A ruhatolvajt akkor kapcsolták le, mikor „gyanútlanul” az utcán sétált. A férfi ráadásul pont a lopott rövidnadrágot viselte, amit le is foglaltak tőle. Amikor nekiszegezték a kérdést, hogy miért volt szüksége pont ezekre a ruhadarabokra, csak azt válaszolta:

A tolvaj jelenleg szabadlábon védekezhet, de a rendőrök úgy gyanítják, hogy más bűnesetek is a rovására írhatóak, így tovább vizsgálódnak vele szemben – írta a police.hu.

Nyitókép: police.hu

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2023. május 25. 13:29
Az a gyanúm, hogy némelyik újságíró analfabéta, írástudatlan és ezért beszédet írott szöveggé alakító szoftvert használnak.
Trapézcső
2023. május 25. 13:18
"... egy nappal múlva valaki elvitte..." azért egyszer illene átolvasni még ezt a bulvár hülyeséget is. Mert így Pankotai Lili sem olyan vicces.
Szerintem
2023. május 25. 12:55
"Nem hiszi el..." Marhák! Szóval kamu. Akkor minek is olvassam el?
alkaloidablog
2023. május 25. 10:51
"...próbaba..."? Nagyon durva, hogy már a címekben is súlyos helyesírási hibák vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!