Elégedetlenség és zűrzavarok Márki-Zay mozgalmában – az elnök szerint destabilizálni akarják az egyesületet

2023. április 14. 12:00

Az MMM első operatív igazgatója azt szeretné elérni, hogy az általa feltárt szabálytalanságok okán a bíróság érvénytelenítse a 2022. június 18-án megtartott közgyűlésen született határozatokat, így például Márki-Zay Péter elnökké választását. A politikus szerint egy elégedetlen kisebbség igyekszik az egyesületet destabilizálni, mindenféle legitimitás nélkül.

2023. április 14. 12:00
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Nincs minden rendben a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) egyesület, valamint annak jelenlegi vezetése körül. Mondjuk Márki-Zay Péter elnök ezt egyáltalán nem így gondolja – érthető mód –, hiszen a Mandinernek azt mondta: az az eljárás, amelyről a Jobbik-közeli Alfahír írt először (még januárban), egy szűk körhöz (az egyesület három egykori vezetőjéhez, illetve egy konkurens politikai szervezethez) köthető, akiknek „nyilvánvaló anyagi érdeke fűződik az MMM és személyem támadásához”.

De miről is van szó? Az egyesület első operatív igazgatója, későbbi stratégiai igazgatója, majd országos kampányfőnöke azt szeretné elérni, hogy az általa feltárt szabálytalanságok okán a Fővárosi Törvényszék érvénytelenítse az MMM 2022. június 18-án megtartott (megismételt!) közgyűlésen született határozatokat.

Így például Márki-Zay elnökké választását, a teljes tisztújítást, valamint a pénzügyi beszámolók elfogadását.

Márki-Zay Péter: Elégedetlen kisebbség destabilizál

A legutóbbi tárgyalás tudomásunk szerint március 29-én történt, és ugyan kerestük a felperes jogi képviselőjét, hogy adjon tájékoztatást, mi történt a bíróságon, nem jártunk sikerrel. Azt a választ kaptuk, mivel az ügy jelenleg is folyamatban, így nem szolgálhatnak érdemi információval. Ahogy az MMM-vezér és az operatív igazgató, Vékás Sándor sem. Azt azonban ők fenntartják, hogy az egyesület jelenlegi vezetése a tagság nagy többségének támogatásával, szabályosan gyakorolja az MMM vezetését. „A tavalyi vezetőségváltáson az elégedetlen kisebbség igyekszik az egyesületet destabilizálni, mindenféle legitimitás nélkül” – fűzte hozzá portálunknak Márki-Zay Péter.

Aggodalmak

Az Alfahír cikkében mások mellett az olvasható, a felperes nehezményezi, hogy a közgyűlésre kiküldött meghívó nem felelhetett meg a jogszabályi követelményeknek, mivel abban nem szerepeltek napirendi pontok, majd a vezetőség számára érkező, de az elnöknek nem tetsző napirendi kiegészítéseket lesöpörték az asztalról; hogy „az Elnökségi tagok visszahívása” című napirendi pont maga és annak tárgyalása és szavaztatása ugyancsak aggályos volt; illetve hogy az elnökség tagjainak visszahívásáról nem külön-külön, hanem kollektíve döntöttek.

Hab a tortán, hogy a cikk szerint Civil Identitás Platform (CIP) – az MMM ernyőszervezetként is funkcionál – aggályosnak tartotta az elnökséghez írt levelében, hogy a 2021-es pénzügyi beszámoló pénzmaradványa nem egyezik meg a 2022. évi pénzügyi terv nyitóegyenlegével.

Azonban a pénzügyi beszámolókat elfogadták, a dokumentumokat a Felügyelő Bizottsági (FB) részéről sem Bod Péter Ákos, sem Mellár Tamás tagok nem jegyezték ellen.

A lap információi szerint, még az idén januárban kezdődő tárgyalás előtt a Fővárosi Törvényszék arról hozott végzést, hogy csak azért nem függeszti fel a június 18-ai közgyűlési határozatok végrehajtását, mert működőképes elnökség hiányában az MMM működése ellehetetlenülhetne, amely súlyosabb hátrányt okozna, mint ha a bíróság nem függeszti fel a határozatok végrehajtását.

Tisztogatás

Arról viszont már a Mandiner értesült, hogy a március 29-i tárgyalási nap előtt a felperes, valamint Lukácsi Katalin kapott levelet, amelyben közélték: etikai eljárást indítanak. A levélben szerepel Lukácsi elhíresült Facebook-posztja:

Nem csitulnak a kedélyek Márki-Zay Péter körül sem

Az Index március utolsó hetében számolt be arról az eljárásról, amelyben bíróság elé kellett állnia a hódmezővásárhelyi polgármesternek, miután a választási kampányban iszlamista terroristának, nem-zetközi körözés alatt álló bűnözőnek, a Fidesz által betelepített nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a jordániai tiszteletbeli konzult, Zaid Naffát. Márki-Zay, ahogy szót kapott, elnézést kért. Elmondása szerint a megszólalásaiban nem Zaid Naffára gondolt, hanem Atiya Khouryra.

Csakhogy egy nappal később a következőket mondta a hódmezővásárhelyi televízióban a polgármester: „Tehát, ha ennek ellenére a tévedésem miatt a bíróság majd valamekkora büntetést kiró, azt nyilván be fogom fizetni, mint ahogy tavaly, amikor tárgyalás nélkül a kampányidőszakban én nem értem rá el-menni, és emiatt ott távollétemben egymillió forint bírságra ítéltek.

Még mindig nagyon sok kedves támogatónak köszönhetően, ezekkel a perekkel engem nem fognak csődbe vinni egyhamar. Nagyon szépen köszönöm a támogatást ilyen szempontból!”

Nyitókép: Facebook

Korábbi videónkat ITT nézhetik vissza:

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Je suis gázvezeték
2023. április 14. 18:47
Márki-Zay, az integratív személyiség. Neki kellett volna összefogni az ellenzéket. (Ne röhögj!!)
Zod
2023. április 14. 17:04
Makizaj egyedül van a mozgalmában. Ez persze nem zárja ki a belső elégedetlenséget és zűrzavart. :)
Barakka1962
2023. április 14. 14:46
Ez a baloldal fröccsöntőt messiása ......
vitamin
2023. április 14. 13:53
Az "elégedetlen kisebbségekkel" nagyon kell ám vigyázni mert nagyon tudnak destabilizálni. Volt már ilyenre példa a történelemben amikor egy agresszív kisebbség kinevezte magát többségnek (bolsevikok) és azóta is mindenhol csak lopnak, hazudnak, gyilkolnak és destabilzálnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!