Elegáns szállodából lopott telefont, majd menekülés közben a Dunába ugrott

2023. március 24. 17:32

A 32 éves T. Lajost kihűlt állapotban találták meg a rendőrök.

2023. március 24. 17:32
null

Egy elegáns szálloda recepciós-pultjából lopott el egy mobiltelefont egy férfi 2023. március 24-én 1 óra előtt Budapest V. kerületében, az Apáczai Csere János utcában. A police.hu rendőrségi portál szerint a hotel biztonsági őre üldözőbe vette,

mire az elkövető a Jane Haining rakparton a Dunába ugrott, és túlpart felé kezdett úszni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a szárazföldi egységek mellett riasztotta a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreit is. A vízirendészek perceken belül a helyszínre értek, de a passzív ellenállást tanúsító menekülőt még az időközben odaérő tűzoltóhajó segítségével is csak hosszas küzdelem árán sikerült kiemelni a vízből.

A férfi addigra annyira kihűlt, hogy mentőt kellett hozzá hívni, akik kórházba vitték.

A 32 éves T. Lajossal szemben az V. Kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást. A férfit letöltendő szabadságvesztés miatt körözték is, kórházi ellátását követően a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Nyitókép: Illusztráció / police.hu

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krampus
2023. március 25. 02:15
A cigany miota tud uszni? Hagyni kellett volna, hogy hadd usszon tovabb...akar a viz felszinen, akar a melyben. Majd valahol Paksnal kiszedtek volna vasarnap.
Takarító
2023. március 25. 00:38
Azért az a Jane Haining honnan lett megint mint névadó előkotorva. Inkább a Horn mint egy zsidó ribanc.
Takarító
2023. március 25. 00:37
Jane Haining rakparton a Dunába ugrott, és túlpart felé kezdett úszni. - az idióta cigány nem fogta fel hogy a Dunában elázó teló szart se ér majd. És többe kerül az orvos, mint a rajta levő ruha.
csak szerényen
2023. március 24. 22:05
Hagyták volna a Dunába dögleni a rohadékot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!