Megkérdeztük Mesterházy Attilát, tényleg átigazol-e a Gyurcsány-pártba

2023. március 17. 15:56

A Mandinernek érdemben reagált az MSZP egykori elnöke. Úgy fogalmazott, „nem szerepel a tervei között” az átigazolás.

2023. március 17. 15:56
null

Almási B. Csaba és Kacsoh Dániel írása

Mesterházy Attila a DK-ba igazolásának lehetőségéről közölt cikket a Magyar Hírlap. Lap szerint Molnár Gyula után az MSZP másik korábbi elnöke is Gyurcsány Ferenc pártjában köthet ki.

Azért röppenhetett fel ez a hír, mert Mesterházy az egykor MSZP-s, 2020-ban a DK-ba átlépett Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester munkatársa lett. A szocialista politikus a Magyar Hírlap értesülését nem akarta kommentálni, ugyanakkor nem titkolta, jó kapcsolatot ápol Kiss László óbudai városvezetővel, aki Szaniszlóval egyidőben dezertált Gyurcsányékhoz.

Mesterházy felbukkanása a XVIII. kerületben azért is pikáns,

mert a választókerület parlamenti képviselője Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki állítólag nagyon nincs jó viszonyban egykori elődjével. A lap szerint ez egy újabb jelzés Kunhalminak, aki nemrég keményen bírálta a Demokratikus Koalíciót a poliikusok elszipkázása miatt.

A Mandinernek azonban – még ha meglehetősen lakonikusan is, de – érdemben reagált Mesterházy az átigazolásáról szóló hírekre. „Nem szerepel a terveim között” – fogalmazott. Szocialista forrásaink szerint egyébként az MSZP-ben nem csodálkoznának, ha a volt elnökük otthagyná a pártot a vezetéssel való számos konfliktusa miatt, ám az mindenkit meglepne, ha a Gyurcsány Ferenccel való korábbi, éles konfliktusai után a DK-ban kötne ki a politikus.

A DK „étvágya” egyébként nem csillapodik, az elmúlt időszakban számos politikust igazoltak le más pártoktól, s úgy tudjuk, a következő időszakban újabb bejelentések várhatóak. Olyat is hallottunk ugyanakkor, miszerint veszprémi és nyíregyházi szocialista helyi vezetők nemet mondtak a DK-s ajánlatokra.

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kuka utas
2023. április 04. 12:21
Mesterházi egy köpönyegforgató vizesnyolcas.
nickrivers
2023. április 04. 08:51
Elvtelen megélhetési politikus.
misi53
2023. március 18. 17:06
Igazi tetűjáger ,mert mi lesz ha az apját jobboldali orvos fogja kezelni !
Takarító
2023. március 17. 22:50
Nem értem minek őt bántani, amikor látszik, hogy narancsbőrbe bújt sötét arca van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!