„Európának szüksége van ránk!” – rektorok üzennek Brüsszelnek

2023. március 09. 11:38

A tárgyalás csak azt követően kezdődhetett, hogy az ítélet már megszületett, fogalmazott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a brüsszeli döntéssel kapcsolatban. Összefoglalónk.

2023. március 09. 11:38
null

Amint arról a Mandiner is beszámolt, az Európai Bizottság felfüggesztette a modellváltó egyetemek részvételét az Erasmus+ és Horizont Európa programokban. A napokban 21 érintett felsőoktatási intézmény vezetője nyílt levélben fordult a bizottsághoz, melyben hangsúlyozzák, a döntés veszélyezteti az oktatás és a kutatás szabadságát, a hallgatókért, oktatókért, kutatókért folyó egyetemek közötti nemes versengést, ráadásul az adott egyetemi közösség polgárai az Unió másodrendű polgárai lettek, ezzel súlyosan sértve az uniós polgárok közötti egyenlőség elvét.  

A döntések mintegy 182 ezer hallgatót és 18 ezer oktatót érintenek közvetlenül, jelentős anyagi károkat okozva az egyes intézményeknek is. Az intézményvezetők szerint példa nélküli az is, hogy az Európai Bizottság javaslata alapján kihirdetett, és azonnal hatályba is léptetett határozat az érintett egyetemek vezetőinek, közösségének előzetes megkeresése, véleménykérése nélkül született meg. 

Kockázatosnak tartják

A döntést követően az európai partnerintézmények kockázatosnak tartják az együttműködést a magyar felsőoktatás szereplőivel – ezt már a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. Gyuricza Csaba várakozásai szerint ugyan megállapodás születik majd az ügyben, ám hangsúlyozza, az erkölcsi károkat már így is elszenvedték a magyar egyetemek. Nemcsak a két konkrét programot érinti, hanem más uniós oktatásfejlesztési programokban is komoly hátrányt jelent a 21 alapítványi egyetem számára az Európai Bizottság döntése, mutatott rá a lapnak nyilatkozva a MATE rektora, akinek tudomása van olyan külföldi egyetemekről is, amelyek külön kérést fogalmaztak meg oktatóik és hallgatóik számára, hogy ne folytassanak együttműködéseket magyar partnerekkel. 

Gyuricza Csaba arról is beszélt, csak azt követően volt alkalmuk találkozni a bizottság munkatársaival, miután a döntés már hatályba lépett. „Született egy ítélet, ezt követően kezdődött a tárgyalás” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. 

Ha a szövetségeseinknek nem kellünk, más felé fordulunk

A kialakult helyzettel kapcsolatban Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora azt mondta, intézményük eddig elsősorban európai partnerekkel alakított ki szakmai kapcsolatot, a friss fejlemények azonban alkalmazkodásra késztetik őket. „Ha mindenféle előzmény nélkül az a szövetségi rendszer, amiben bízunk, és örülünk, hogy részesei vagyunk, egyszer csak azt mondja, hogy nem kellünk neki, akkor ezzel a lépéssel a többi partner felé tolnak bennünket, és akkor a szövetségeseink nem az EU-ban lesznek, hanem Indiában, Kínában, az arab világban, Közép-Ázsiában” – nyilatkozta a rektor. 

Szilvássy hangsúlyozta, a döntés „vélt hiányosságok alapján a kollektív büntetés elvét érvényesítette, nem vizsgálva az intézményi körülményeket”. A rektor ráadásul arra is rámutatott a Magyar Nemzetnek nyilatkozva, hogy a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagjai között nincs olyan személy, akinek egyéb tisztsége – politikai vagy egyéb döntéshozó szervekben – összeférhetetlen lenne a kuratóriumi szerepvállalásával. 

A rektor bízik benne, hogy ez a szituáció egy megfelelő konszenzussal ér véget mind az Erasmus-, mind a Horizont-programokban, ugyanakkor az intézmény minden eshetőségre felkészül. 

Európának szüksége van a magyar egyetemekre

A magyar felsőoktatás rangját és értékeit az európai felsőoktatási, kutatási térben nem törölheti el egy politikai szervezet – ezt már Fábián Attila, Magyar Rektori Konferencia alelnöke, a Soproni Egyetem rektora jelentette ki a Karc FM egyik műsorában. A rektor vallja, az Európai Uniónak szüksége van a magyar egyetemi tudásra, a magyar hallgatókra és oktatókra, a magyar egyetemek és a magyar kutatók ugyanis olyan európai értékek mentén kutatnak, melyek az európai közösségnek is hasznára válnak. 

 

 Nyitóképünkön: A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központja a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán 2023. január 13-án. Ezen a napon átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben. A Komondor névre keresztelt berendezés 4,7 milliárd forintba került, teljesítménye öt petaflops, ami percenként 50 ezer laptopnyi kapacitásnak felel meg. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EX - Terminátor
2023. március 09. 14:53
Ha ezt meg merészelitek tenni másokkal akkor azt kapjátok amit megérdemeltek. budaházi is.
csapláros
2023. március 09. 14:47
Ha Európának olyan nagy szüksége lenne a magyar egyetemekre, akkor a társegyetemeknek kellene dörömbölnie az Eu ajtaján, egyébként irány valóban KELET, a japán, a dél-koreai, hong-kongi, szingapuri egyetemek, de ott vannak még a brit és az USA egyetemek is...:))) Hosszú távon jobban járunk velük.
zorroro
2023. március 09. 14:47
1. Ezek a rektorok -21-en - már a kormányalapítványok kormánykurátorai által megbízott rektorok, nem tekinthetők autonóm egyetemi vezetőknek, hisz a magyar "modellváltás" kinyírta az egyetemi autonómiát. 2. A debreceni rektor exponálása több mint pikáns. Ő volt az 1.rektor, akit nem választott meg a szenátus (1/3 szavazatot kapott), zorbánék mégis kinevezték. Ő volt az, aki áttolta mocsai "professzorságát" meg putyin díszdoktorságát (már a Krím elfoglalása után)...
Igazszó
2023. március 09. 14:33
Szarnak rátok a komisszárok, magatok is megtapasztalhattátok, amikor a pofátokba szartak barom rektorok, következmények nélkül. A gyáva csicskák sorsa az, hogy mindenki szabadon pofozhatja, rugdoshatja őket. A magyarok a vétótlan köpcös geci vezetésével gáyva vétótlan csicskák, akiket naponta gyaláznak és aláznak. Következmények nélkül, mert nincsenek perek az álhírek, hazugságok kapcsán, nincsenek helyreigazítások és persze hiba várjuk a magyarok gyalázásából sportot űzök kitiltását, totális elutasítását is. Akárcsak a vétók hosszú sorát, mellyel jelezhetnénk a minket csicskáztatóknak, hogy a csicskalángos nem magyar eledel. De hiába várjuk. Orbán megzsarolt gyáva csicska. A rektorok pedig nem érdekelnek senkit a komisszárok birodalmában. A zsidó kommunista csürhe csak az erőből ért. Az meg nincs. Gyáva csicskaság, no az van. 10. szankciós csomag a 97% rajongója pofájába, hogy szokják, amint az arcukba szarik a köpcös vétótlan geci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!