A csodák és jelenések ajándékok, Medjugorje pedig a megtérés helye – Kemenes Gábor atya a Mandinernek

2023. február 01. 16:45

A nagy figyelmet kiváltó videóban elhangzottakhoz hasonlót már gyakran tapasztalt, a boszniai zarándokhelyet pedig önmagában is jelnek tartja Kemenes Gábor. A katolikus pap számos zarándoklatot vezetett már Medjugorjéba, amely megannyi megtérés helye.

2023. február 01. 16:45
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a napokban nagyerejű videó jelent meg a legnagyobb videómegosztó felületen, amelyben egy fiatal magyar lány csodás élményeiről beszél. A Földi-Kovács Andrea által készített és közreadott videóban Júlia beszámol egy közelmúltbéli tapasztalatáról, melyre a bosznia-hercegovinai Medjugorjéban került sor. A katolikusok által ismert és igen népszerű helyen – ahová minden évben százezrek zarándokolnak a világ minden tájáról, kérve Mária közbenjárását – a magyar zarándokcsoport néhány fiatal tagja úgynevezett napcsodát tapasztalt. 

Júlia tanúságtételében elmondta, augusztus 3-án, az esti szentmisét megelőzően

négyen látták a csodás jelenséget, amely teljes mértékben megváltoztatta az életüket. 

A videó sok reakciót váltott ki és olykor heves viták is kísérik. Mostanra több mint 170 ezer felhasználó hallgatta meg a tanúságtételt, mellyel kapcsolatban lapunk megkereste Medugorje egyik magyar szakértőjét. Kemenes Gábor atya hosszú évek óta vezet zarándoklatokat a – hivatalos egyházi terminológia szerint – kiemelt kultuszhelyre, széleskörű tapasztalattal rendelkezik mindazzal kapcsolatosan, amit Medjugorje jelent a katolikus emberek számára. 

Tekintsük ajándéknak

Beszélgetésünk elején elmondja, számos alkalommal tapasztalt maga és zarándoktársai is a videóban elhangzó eseményekhez hasonlót Medjugorjéban. Mivel a napcsodának nevezett jelenségeket sokan látják, nem lehet azt mondani, hogy azok csak egyes emberekhez szólnak, mutat rá. 

A katolikus pap hangsúlyozza, a napcsodák, vagy éppen Mária jelenései alkalmával sokszor hangsúlyozzák, hogy ezek valójában ajándékok, jelek, amelyekkel Istennek az a célja, hogy megerősítse az embereket. Arra szolgálnak, hogy megerősítsék a lényeget: a hívek személyes kapcsolatát Jézus Krisztussal, melynek elsődleges eszközei az imádság, a szentgyónás elvégzése, a szentmisén való részvétel és a szentáldozás. 

A helyszínen nagyon sokszor tapasztalnak a zarándokok ellentétes előjelű jelenségeket is, amikor az ördögtől megszállt személyek heves reakciói, ordításai zavarják meg a nyugalmat. Kemenes Gábor atya szerint ezzel a sátán azt akarja elérni, hogy elvonja az emberek figyelmét a lényegről. Furcsa mód mindkét esetben ugyanazt érdemes hangsúlyozni; hogy

elsősorban Jézus Krisztusra és ne a kísérőjelenségekre koncentráljunk,

figyelmeztet Gábor atya. 

Nagy jel tűnt fel

„Maga Medjugorje is jel mindazok számára, akik ide érkeznek”, mondja. Úgy látja, Ferenc pápa is arra lett figyelmes, amikor kinevezte a kiemelt kultuszhely első vizitátorát, hogy

milyen nagy jel valójában Medjugorje, ahol az imádság és a megtérés van a középpontban. 

„Az, hogy Mária megjelenik-e, igazából egyfajta részletkérdés, mert a lényeg az, hogy a hívek itt az Istenre figyelnek és megújulnak a hitükben” fogalmaz Kemenes Gábor. Mint mondja, az egyház számára bevett gyakorlat, hogy csak később foglalkozik a jelenések kivizsgálásával, azt követően, hogy azok lezárulnak, de három látnok esetében azok most is napi rendszerességűek, így a hosszadalmas és alapos kivizsgálások még nem kezdődhetnek meg. Lourdes és Fatima esetében is csak később vizsgálta ki részletesen az ott történteket az anyaszentegyház, emlékeztet. 

Hozzáteszi azonban, hogy vannak csodás események, elsősorban az orvostudomány mai tudása alapján nem magyarázható gyógyulások, amelyeket Medjugorje esetében is vizsgálnak már. 

„A lényeg azonban az, sokan zarándokolnak el ide, végeznek szentgyónást, vesznek részt szentmisén és járulnak szentáldozáshoz, sok megtérés történik és a hívek megerősödnek hitükben. Ez a fontos!”, összegez beszélgetésünk végén Kemenes Gábor atya. 

 

Csoda Medjugorjéban - magyar fiataloknak jelent meg a Szűzanya (VIDEÓ)

2022 nyarán egy busznyi 14-23 éves magyar fiatal indult zarándoklatra a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba, Szűz Mária állítólagos jelenéseinek helyszínére. Többen közülük első alkalommal látogattak a kegyhelyre. Augusztus 3-án, az esti szentmise előtt négy lánynak megjelent a Szűzanya. Júlia tanúságtételben meséli el a jelenést. Nyitókép: YouTube/Képernyőfotó

Nyitókép: MTI/EPA/Fehim Demir 

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sámson
2023. február 04. 02:04
Jézus nem zarándokolt el Mózes sírjához, sem Jeremiás sírjához, ő nem ilyen El Camino-s sírlátogató volt! Részlet a Bibliából: 21 Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. 22 Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.
Sámson
2023. február 04. 02:00
Mária még várja a feltámadást, a Mária jelenések nagy valószínűség szerint a sátántól származnak. részlet a Bibliából: "Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már." A Megváltó anyjának hamis felmagasztalása antikrisztusi, Krisztus helyett (vagy mellett) anyucit emeli fel. Az "Ég Királynője" cím a Bibliában a sötét oldal szereplője, akkor is az marad, ha a bibliai, zsidó Mirjámra próbálják ráaggatni.
airwolf
2023. február 02. 11:57
Csak egy adalék: A hiedelem szerint István király Máriának ajánlotta fel Magyarországot. Ezzel egy baj van csak: A kereszténység Mária kultusza csak 1300 körül alakul ki, addig a magyarok a Napbaöltözött Boldogasszonyhoz (Tündér Ilona, vagy Selyemsárhajú Magyar Ilona) imádkoztak, és a Napkirályhoz, ami természeti nép lévén teljesen természetes . Egyébként érdemes lenne elgondolkoznotok azon, hogy mi a fontos: a részletek, az úgynevezett igazság (kinek az igazsága?) vagy pedig Jézus üzenete, a szeretet.
Bell & Sebastian
2023. február 02. 09:23
Három Máriát tetszenek keverni a protestánsok, Jézus anyját (1), Kleofás feleségét (2) és Mária Magdolnát (3), valamint ezek utódait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!