Domonkos apáca és balos közgazdász építene hidat az árkok fölé, hogy értsük végre egymást

2023. február 26. 09:34

A szekértáborok közötti párbeszéd hiánya égető, most egy reményteljes kezdeményezést üdvözölhetünk.

2023. február 26. 09:34
null

„Lehetséges a párbeszéd!” – üzeni a szekértáborok és véleménybuborékok világának két köztiszteletben álló személy, egyikük jobbról, másikuk balról. S hogy ne csak üzenet maradjon mindez, a közeljövőben be is bizonyítják egy rendezvénysorozat keretében. A mindenképp embert próbáló feladatra két olyan közgazdász vállalkozott, akik meglehetősen más alapállásból közelítik nem csak tudományáguk kérdéseit, de a társadalmi folyamatokat is. 

Baritz Sarolta Laura domonkos szerzetes, aki korábban óriásvállalat munkatársa volt, munkahelyi kötelezettségeit teljesítve beutazta a világot. Miután Jézusnak adta az életét, új közgazdasági iskolát alapított, amely a keresztény társadalmi tanítást és etikai megfontolásokat képviseli a közgazdaságtan területén. Társalapítója a KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) képzésnek. E szemlélet fókuszában a közjó és az emberközpontú gazdasági modell áll.

Állandó beszélgetőtársa (a szervezők szándékosan nem a vitapartner kifejezést használják) Pogátsa Zoltán közgazdász lesz, aki az Új Egyenlőség online társadalomelméleti magazin alapító-főszerkesztője. Pogátsa a skandináv gazdasági modell hazai úttörőjeként ismert, célja pedig a szociális jóléti állam megteremtése. E modell szintén az embert helyezi a középpontba, összhangban a fenntartható gazdasággal. 

A programsorozat célja a közös megoldáskeresés is

– éppen olyan időszakban, amikor a (magyar) társadalmat számos külső sokkhatás éri, ám mindenki a saját narratívájának megfelelő válaszkísérletet tekinti csak elfogadhatónak. Az egyes beszélgetésekre az ország legnagyobb egyetemein kerül sor, éppen azért, hogy a jó példát (és a megtermékenyítő gondolatokat) a jövő értelmiségének adják át, egyszersmind be is vonva a fiatalokat a gondolkodás és megoldáskeresés folyamatába. 

Az állandó beszélgetőtársak mellett (akik minden helyszínen boncolgatják majd a jóléti társadalom és a közjó aspektusait) minden alkalommal érkeznek meghívott vendégek is, akik saját szakterületükön keresik a közös nevezőt. Ennek keretében terítékre kerül az egészségügy és oktatás mellett a fenntarthatóság és teremtésvédelem, a pénzügyek és a szociológia területe is. 

Tavaly októberben a Corvinus egyetemen folytattunk nyilvános eszmecserét a skandináv jóléti modell és a közjó-modell mibenlétéről, s több közös pontot is találtunk, tárja fel az eseménysorozat előzményeit a Mandinernek Baritz Sarolta Laura. Mint mondja, sok visszajelzést kaptak arról, hogy a beszélgetés stílusa és folyamata jó példa volt eltérő értékrendű emberek érdemi párbeszédére a közös pontok feltárása érdekében, ezért döntöttek a folytatás mellett. 

Az első felvonásra március 7-én 18 órától kerül sor a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol a beszélgetőpartnerek azt vizsgálják meg, milyen válaszok lehetségesek Magyarország számára a fenntarthatóság terén. 

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ricsibmf
2023. február 27. 11:12
http://www.agt.bme.hu/balassi/Baritz_Sarolta.html
Sámson
2023. február 27. 00:32
Egy apáca nekem nem hiteles, mint jobboldali vagy konzervatív személy. Gondolom jó sok uborkát vesz, alternatív felhasználása miatt. Vagy a papokkal, szerzetesekkel kavar. Pffuj.
zakar zoltán béla
2023. február 26. 19:13
?????????????????????????????????????????????????????Pogátsa?????????????????????????????????????????????????????
Senki Alfonz
2023. február 26. 18:22
Az alapelv is téves: egy cég, egy nyereségérdekelt vállalkozás nem lehet etikus, mert ez ellentmond a tulajdonosok érdekeinek!!!! Manapság az az etikus vállalkozás, aki betartja a szerződéses kötelezettségeit. Szóval lehet harcolni a békéért, azaz kefélni a szüzességért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!