Alig kezdődött el az év, újra tanártüntetés lesz Budapesten. A munkakörülményekkel és a fizetéssel elégedetlen tanárok úgynevezett tudásmenetet indítottak, melynek keretében Miskolcról egészen a fővárosig vonulnak. Ez pedig nem véletlen olyan ismerős sokaknak.
Az e heti megmozdulást a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom, valamint a Molnár Áron színész által vezetett és életre hívott noÁr mozgalom szervezi. Céljuk, hogy a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig vonulnak, napközben pedig fórumokat tartanak.
Az eseménysorozat tüntetéssel ér véget, hogy kifejezzék nemtetszésüket a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. A tavalyi év második felében több hasonló demonstrációt tartottak, ahol megismerkedhettünk a Pankotai Lili nevű diáklánnyal, aki később még noÁrral is adott elő egy darabot, melyben kijelentették, a nemzetben van a hiba.
Az októberi megmozdulásukon pedig fellépett a Funtasztikus művésznéven előadó Csató Adorján is, aki azzal a mondattal próbálta hangulatba hozni a tüntetőket, hogy
„csak úgy gizdán, Orbán Viktor unokáit Kaletára bíznám”.
Kicsi, de annál hangosabb kisebbség
Megkerestük a két legnagyobb, pedagógusokat tömörítő szakszervezetet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy mekkora jelenleg a tagszámuk. A két szakszervezetnek azonban 48 óra is kevés volt, hogy a nem túl megerőltető kérdést megválaszolja.
Ha a PSZ honlapján próbálunk kutakodni, mégis hány aktív tagjuk van, gyorsan ez az üzenet fogadja az érdeklődőt:
A sztrájk céljait csak együtt tudjuk elérni, a közös sikerhez Rád is szükség van! Lépj be most a PSZ-be! Fogjunk össze!
Pontos számot nem ír a szervezet, csak annyit, hogy ha belép valaki, akkor a a Pedagógusok Szakszervezetének tagjaként
több tízezer kolléga szolidaritását és támogatását tudhatja maga mögött.
Később pontosítanak, a pályakezdők bevonzására szolgáló felületük a honlapon már azt írja, hogy taglétszámuk meghaladja a 16 ezer főt, melynek köszönhetően reprezentatív szakszervezetnek minősülnek. Egy másfél évvel ezelőtti cikk részletesen foglalkozott a PDSZ-szel, ebben az áll, hogy az akkor hivatalos mérések szerint még az ötszázalékos ágazati reprezentativitási küszöböt sem éri el a PDSZ-tagság, amely 2690 fő.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022-ben 74,481 általános iskolai, 35,329 gimnáziumi, technikumi és szakgimnáziumi, valamint 30,750 óvodapedagógus dolgozott az országban. Ezt összeadva kijön, hogy jelenleg 140,560-an dolgoznak a közoktatáson belül pedagógusként.
- Ha a PDSZ akkori számaival dolgozunk, az azt jelenti, hogy a szakszervezet a pedagógusok 1,9 százalékát tömöríti magába.
- Ha a PSZ adatait vesszük, az általuk közölt 16 ezres számmal, akkor ők a pedagógusok 11 százalékát tudják maguk mögött.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi