Tóta W. most épp Tóth Gabi „csöcsrocker” időszakáról írogat

2022. szeptember 21. 17:32

A publicista szerint Tóth Gabin „úgy áll a kereszténység, mint tehénen a reverenda”.

2022. szeptember 21. 17:32
null

A baloldali publicista a 24.hu egyik cikkére reagált egyik legutóbbi Facebook-bejegyzésében. A portál a Sztárban sztár című műsor azon jelenetét elevenítette fel, amikor az egyik versenyző egy metáldallal lépett a színpadra. Ez a produkció a 24.hu szerint nem nyerte el a zsűriben helyet foglaló Tóth Gabi tetszését. Az énekesnő a látottak és hallottak után imádkozni kezdett.

„Valami felpislákol a haja alatt,

és azt imával meg fokhagymával kell elkergetni” – kezdte bejegyzését Tóta W. Árpád. 

„Akkor jót röhögtek rajta, micsoda eszement hülyeség; de már más idők járnak. A másik agysejt ernyedten tiltakozna, de kuss – most keresztény vagyok, az ilyen, ezt kell tolni, ebből lesz a Rolex, nem az okoskodásból” – kritizálta az újságíró az énekesnőt vallásos világnézetéért.

„Talán ne zsűrizzen tehetségkutatót, mert ott nem az ördögöt keresik”

Majd Tóth Gabi szerepvállalása kapcsán leszögezte:

„Nem fárad bele - hiszen egyszerű a feladat -, nem gyötrik kétségek, nem reflektál, nem bíbelődik önváddal. Nem rendeli be az elöljárója, nem esik neki püspök és bíboros. Még a tévében sem merül fel, hogy aki efféle ezoterikus kényszerképzetektől szenved, az talán ne zsűrizzen tehetségkutatót, mert ott nem az ördögöt keresik” – folytatta a publicista.

„Tehát ez az arc marad, a másik csendben visszavonul a szolgálattól, és amikor látja ezt, tovább töpreng azon, van-e visszaút oda, ahol ez kell, ő meg nem” – zárta gondolatait Tóta W. Árpád.

A Sztárban sztár említett produkcióját alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Facebook

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. szeptember 26. 09:12
A Vera normális tudott maradni,Gabinak nem sikerült..
ExMunkatárs
2022. szeptember 22. 14:47
A ritka alkalmak egyike, mikor Tota W-nek igaza van. Kevés szánalmasabb van egy hangos megélhetési politikai "kereszténynél".
istvanpeter
2022. szeptember 22. 13:23
Könnyelműen elolvastam és megnéztem az egészet, de nagyon megbántam!
jamborz
2022. szeptember 22. 11:14
Várjuk a női jogvédők harcias tiltakozását! Mi ez a nagy csönd..!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!