Gyurcsány: „A Demokratikus Koalíció arra készül, hogy vezesse az országot”

2022. szeptember 04. 09:26

A DK elnöke úgy véli, pártja mostanra kormányzóképes közösségé vált.

2022. szeptember 04. 09:26
null

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Gyurcsány Ferenc országjárásba kezdett. Az első hétvége történéseiről vasárnap számolt be közösségi oldalán a DK elnöke. 

Bejegyzése első mondatában rögtön leszögezte:

Majd azzal folytatta: „minden politikai közösség, párt célja, hogy megbízást kapjon az emberektől: vezesse a falut, a kerületet, a várost, az országot. Ezért vannak. Ez létezésük értelme.”

„Megerősítjük a köztünk létrejött szövetséget”

A DK-s rendezvénysorozatról azt írta, hogy „amikor ezekben a napokban találkozunk, akkor megerősítjük a köztünk létrejött szövetséget: azért vagyunk, hogy közösen vigyázzunk hazánkra, (...) rendet tegyünk az országban”.

Gyurcsány úgy véli, hogy „egy évtized alatt felépült egy kormányképes közösség. (...) a Demokratikus Koalíció érett, erős közösség lett. Alkalmas feladatára: vezetni az országot” – közölte a pártelnök.

„Erre készülünk” – zárta sorait a már jól ismert kijelentéssel Gyurcsány Ferenc.

Nyitókép: Youtube

Összesen 309 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2022. szeptember 05. 17:02
Ferike a 220-at vezesd Klárikába.
youngboy
2022. szeptember 05. 16:03
Ez is az egyre riasztóbb mentális állapotának a megnyilvánulása. A zárt osztályon sok más ilyen fixa ideás Napóleonnal találkozik majd.
Bájron
2022. szeptember 05. 04:10
Feri mi a faszt iszol te?egyre hülyéb vagy!
kertitörpe
2022. szeptember 04. 21:10
Ferkó te teljesen elittad az eszed. Nem fogtad fel mi történt ápr.03 -án? Te soha nem vezeted már ezt az országot,nem hagyjuk!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!