Ki is az a Jaksity György, aki „beteg demokráciának” nevezte Magyarországot?

2022. július 27. 16:28

A közgazdász a Corvinus diplomaosztóján élesen bírálta – többek közt kleptokráciának is nevezte – a jelenlegi politikai berendezkedést.

2022. július 27. 16:28
null

Illusztris vendég búcsúztathatta a „megújult” Corvinus diákjait idén, a baloldali miniszterelnök-jelöltséggel 2004-ben, 2009-ben és 2017-ben is hírbe hozott, de mindig csak a lelátóról bekiabáló bróker figurája. Jaksity György afféle öltönyös Puzsérként fakadt ki a színpadon, amitől egyszerre lázba jött a Márki-Zay-szimpátiájából éppen hogy csak magához tért balliberális médiavilág – olvasható a Drót.info cikkében.

De ki is lehet a bukott ellenzék vadiúj Bajnai Gordonja? Ennek megértéséhez talán érdemes a „kiszivárgott” felvételen elhangzottak egy-egy fontos felvetését figyelembe venni. A 444 cikkében kritikátlanul idézi Jaksityot: „Nem kezdett harcosan, először csak felsorolta karrierje legfontosabb állomásait: részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, aminek később elnöke is lett, 1993-ban létrehozták az azóta általa irányított Concorde Értékpapír Rt.-t”.

A Drót.info megjegyzi: sajnos a fontos állomások közül – legalábbis a 444 cikke alapján – kimaradt pár információ: például a KISZ-csúcsvezér Hardy Ilona szerepe Jaksity karrierjében. Vagy az, hogy a 25 éves (!) fiatalember közvetlenül a rendszerváltáskor – amikor milliós tömeg került az utcára – a Lupis Brókerház igazgatója lett. Idézzük őt a Magyar Nemzet 1992 novemberi írásából: 

„A történet még az egyetemen kezdődött. Harmadikos lehettem, amikor már tudtam, hogy a szakmának ennek a területével szeretnék foglalkozni. Ekkor találkoztam Hardy Ilonával, és ekkor ismerkedhettem meg az értékpapír-kereskedelmi titkárság munkájával is.”

Ami a Lupis Brókerházat illeti, milliárdos brókerbotrány tört ki körülötte 1994 elején, de ez sem a Corvinus színpadán, sem a Forbes Jaksityot ajnározó cikkében nem került elő – írja a Drót.info. Talán az „otthon” szó azért maradhatott ki a jaksityi tevékenységek helyszínei közül, mert miközben Orbánék a demokráciáért harcoltak az utcán, Jaksity apukája a Minisztertanácsban építette a népi demokráciát – olvasható a portálon.

Jaksity így folytatta: 

„Magyarország nemhogy nem vetkőzte le szörnyű XX. századi múltjának elhordott ruházatát, hanem némileg átszabva újra magára kanyarította.

A szocialista tervgazdaság és a haveri kapitalizmus sajátos keveréke jött létre…” 

Nem meglepő módon: a jól csengő 1984-es évben Jaksity apja a tervhivatalban volt beosztásban, előtte pedig Belgrádban volt diplomáciai kiküldetésben, ahova vitte a fiát is. A főbróker a végére a gátlásait levetkőzve „mániákus autodidaktának” és rendszerváltás elkezdőjének nevezte magát, feltehetően 1989–90-re utalva.

„Sokkal inkább azért, mert kihívásként, feladatként, mi több, küldetésként fogtuk fel, hogy az egyetem falai között és azon kívül – csak megjegyzem, önök előtt egy mániákus autodidakta áll –, megszerzett tudásunkat kamatoztatva és szorgalmunkra alapozva tegyük meg a tőlünk telhetőt azért, hogy egy jobb országban élhessünk. Nem zéró összegű játszmában, mások megkárosításával, hanem környezetünk és magunk együttes felemelésével gondoltuk ezt elérni. És így is cselekedtünk. Sajnos nem ez lett a követendő példa. A leggazdagabb magyarok jelentős része egykori állami vagyon romjain vagy a jelenlegit megcsapolva és EU-s támogatásokkal felturbózva éli felhőtlen vagy még inkább felelőtlen életét. Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése” – fogalmazott Jaksity.

 

Nyitókép: YouTube

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szőke Ciklon
2022. augusztus 07. 10:18
Bárhová nézek, mindenütt egy, komcsi felmenői támogatásával kivételezett posztkomcsi, minden rendszer haszonélvező parazitái találhatók. Szívják a vérünket, mi meg etetjük őket. Sokk-sok alvó ügynök él közöttünk, akik csak a kedvező alkalmat várják, élvezve és a nyugati elvtársaik pénzét, támogatását. Ezek a vastagbőrűek, ha hatalomra jutnának, minden konzervatív jobboldalit kinyírnának, ellehetetlenítenének. Még a portás fülkékben is, egy-egy megbízható bolsi/libsi ülne.
Szicsoo
2022. július 29. 13:47
Teljesen igaza van.
csak szólok
2022. július 28. 18:44
Én is voltam fiatal kezdő diplomás. Főnökeim a termékfejlesztésben politikusok és képzetlen fiúk voltak. Mégis, sem nekem, sem más kollégámnak eszébe sem jutott, hogy kezdőként vezérigazgató, vagy akár csak osztályvezető lehet. Ez csak a "mi kutyánk kölykeinek" az előjoga volt, akik a párt vagyont kezelhették. Elhiszi valaki, hogy abban az időben egy még nem is diplomázott fiatalember volt hazánkban a legképzettebb és legalkalmasabb a Tőzsde megalapítására, vagy egy részvénytársaság alapítására? Kinek a pénzéből? Mert nem a saját családi vagyonból tette. Szóval ez is a Surányi és Simor féle gazemberek közé tartozik, akiknek a legfőbb feladata a külföldi rokonok számára kijátszani az ország vagyonát. És még ma is kioktat bennünket, a helyett, hogy a Lupis ügy miatt a börtönben ülne.
kortárs
2022. július 28. 14:51
A kontár Jaksity Gyurika komcsi kapcsolatainak köszönheti pozicióit. Elfuserált életének frusztrációit önti a magyar kormányra, mint minden balfék, két marxidta jóemberkedés között, amikor épp nem a tibeti jógik mondásaiba menekülnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!